Az alábbi linken olvasható bejegyzések alapján komoly egészségügyi problémával néz szembe a Világ, ami rövidesen jelentős hatással lehet a világgazdaságra is
https://mobile.twitter.com/hashtag/Wuhan?f=live
Eddig úgy mondtad, hogy a modernások a második oltás után kapták el és haltak bele. Így, hogy első után két héttel haltak meg, azt kb. ugyanaz mintha oltatlanul kapták volna el - sőt rosszabb, mert ráoltottak. Kis színes, vajon ki jut eszünkbe róla :): Stephen Karanja, a Kenyai Katolikus Orvosok Szövetségének elnöke
hetekkel korábban teljesen feleslegesnek minősítette a koronavírus
elleni védőoltásokat, és kitartott amellett, hogy a vírusos fertőzés
kezelésére elég a gőzinhaláció és hidroxiklorokin-tablettákat szedni.
Az orvos végül maga is elkapta a vírust, súlyos szövődményekkel
kórházba került, ahol végül a szervezete nem bírta legyőzni a kórokozó
miatti betegséget"
jo volna de az a baj hogy be kéne zárni az egészet mert ezek nem érdemesek rá,azt ne kérdezze ki érdemes,szerintem nem is kéne politika,csak egyszerüen az üzletemberek,megegyeznének országhatáron belül és livül tehát le a politikusokkal mindenkivel,csak rombolnak
jo reggelt diktatura és ez még csak a kezdet,kinek van fantáziája mi lesz még?nincs olyan fantázia mint a valoság.1-1-1-2-1,csak katonásan.aki nem lép egyszerre
Törölt felhasználó2021. 05. 01. 17:22
#39654
A Magyar Közlönyben tegnap megjelent 215/2021. kormányrendelet szerint
mától 200 ezer forinttól 3 millió forintig terjedő bírsággal és egy évre
szóló bezárással is sújthatók azok a szálláshelyek, amelyeken
védettségi igazolvány nélküli vendégek tartózkodnak (kivéve ezek kiskorú
kísérőit) vagy ahol zenés, táncos eseményre, illetve 10 feletti családi
vagy magánrendezvényre kerül sor. Hasonló szigor várhat rájuk akkor is,
ha védettségi igazolvány nélküli alkalmazottaik maszk nélkül szolgálják
ki a vendégeket.
hivatalosan mind koronában, gyakorlatikag a 3 modernásnál valószínűleg fertőzésre oltottak rá, ők első kör után két héttel csekkoltak ki kb, a pfizeres második kör után 3 héttel kapta el a feleségével együtt, orvosok azt mondják, nem hivatalos de kurvasokaknál nem alakul ki immunválasz a pfizertől, szóval ő simán nagyon idős volt és őt a legendás hazai eü tette lapátra sajnos, ha nem viszik be valószínűleg ma is élne
Köszi! "Nem arrol van szo, hogy a vakcina nem ad vedettseget es elkapod kesobb a virust es lezajlik a fertozes a vakcina ellenere. (ez lenne a "breakthrough" fertozes). " A kék táblázat szerint amit pár napja publikáltak egyértelműen a megbetegedések száma szerepel. Tehát elméletileg ők koronavírusos betegek lettek.
Mert az egy honap a normal fertozes es betegseg lezajlasa. Vakcinak eseten nyilvanvaloan valami masrol van szo, nem a normalis lezajlasrol. Nem arrol van szo, hogy a vakcina nem ad vedettseget es elkapod kesobb a virust es lezajlik a fertozes a vakcina ellenere. (ez lenne a "breakthrough" fertozes). Ezt pontosan az idobeli elteres cafolja. Valami masrol van szo, amirol nem hajlandoak sem adatot szolgaltatni, sem vizsgalni, sem nyilvanosan megvitatni. Az irorszagi idosotthonok rendkivuli halalozasa kapcsan (oltaskampany soran), szinten hallgatnak. Amikor adatszolgaltatasi kerelemnek eleget teve legalabb a halalozasrol kozoltek adatot, minden mast megtagadnak es ugyvedekkel kommunikalnak mar csak. Az amerikai VAERS vakcina szovodmeny adatbazis is kiugro adatokat kap. Ez nem jelenti, hogy vakcina okozza a halalozast, de vakcinacio utan a halalozas szojatlanul magas. Ezt az adatbazist es bejelentesi rendszert azert hoztak letre, hogy megelozzenek olyan vakcina baleseteket, ami korabban elofordult, pl Contergan, vagy ujabban pl Pandemrix. Az a lenyege, hogy a halalozasok, vagy szovodmenyek statisztikailag hamarabb feltunnek, mint ahogy egy hosszadalmas vizsgalat osszefuggest bizonyit vagy cafol. Es kozben menne tomegek oltasa. Tehat, ha valami kirivo latszik statisztikailag, akkor LEALLITJAK a vakcinat, addig, amig ki nem vizsgaltak a kerdest. Az Astra Zeneca es J&J vakcina eseten ez tortent. Jelentkezett valami kiugras, es leallitottak amig nincs kivizsgalva. A problemas dolog, hogy az a vizsgalat egy elkenes volt csak. Egy nagyon ritka trombozis fajtat vizsgaltak csak (sinus cavernous trombozis). Holott, barmilyen es minden trombozis kockazata logikusan emelkedett kell legyen. Ezt egyszeruen elkenik. Ezenkivul elkenik, hogy a trombozisnal joval nagyobb problemak latszanak, nevezetesen halalozas. Fogtak egy ritka, de statisztikailag kirivo problemat. Erre hivatkozva, ahogy kell, leallitottak a vakcinakat, amig ki nem vizsgaltak. Mikozben sokkal nagyobb statisztikai kiugrasokat (halalozas, altalanos trombozis) hagynak tovabb menni. Es tomegesen oltanak tovabb. (a trombozisok akar a halalozast is magyarazhatnak, ha kivizsgalnak, de az anekdotikus beszamolok alapjan a halalozasok mogott valoszinuleg bonyolultabb, vagy mas dolog all, a trombozisok kis reszet magyaraznak csak. Viszont az idobeli lefutasbol az biztosan latszik, hogy nem "breakthrough" fertozesekrol van szo)
neked az is normális, hogy péntekre bedob a főg.ci 100000 darab pfizert, 100 méteres sorokat generálva csak azért, hogy teljesítse a 4 millió oltást a szombati nyitásért.
Azért egy ilyen gondolathoz már elég paranoiásnak kell lenni. Szerintem pihenj egy kicsit, hallgass valami szép zenét vagy nyiss ki egy jó könyvet/bort.
https://telex.hu/koronavirus/2021/04/12/varosmajor-oltopont-oltas-sor-varakozas-tomeg . Azért volt már áprilisban is tömegjelenség, mi szerint "nagy adag rövid lejáratú vakcinát kapott a klinika". Itt már megszakadt valahol a hűtőlánc, mert normál tárolási hőmérsékleten 6 hónap a lejárat. Ilyen még vélhetően nem volt az országban. . Fagyasztott injekciós üveg
6 hónap –90 °C és –60 °C között. A lejárati időtől számított 6 hónapon belül a bontatlan injekciós üvegek –25 °C és –15 °C közötti
hőmérsékleten egy alkalommal legfeljebb 2 hétig tárolhatók és szállíthatók, illetve visszahelyezhetők
–90 °C és –60 °C közötti hőmérsékletre.
CoronaVirus
https://mobile.twitter.com/hashtag/Wuhan?f=live