Az alábbi linken olvasható bejegyzések alapján komoly egészségügyi problémával néz szembe a Világ, ami rövidesen jelentős hatással lehet a világgazdaságra is
https://mobile.twitter.com/hashtag/Wuhan?f=live
Ennyire nincs orvos már. A 65 év felettieket kivették és ettöl összeomlott az ellátás. Ezért van ágyszámcsökkentés és a 65 év felettiek visszarendelése. Nincs eü ellátás, teljesen összeomlott. Nincsenek rendelések, mütétek, vizsgalatok stb Nem az eszköz, nem az ágy a szük keresztmetszet, hanem az orvos. Nincs. Ennyi.
Sehogy, az elkövetkező két hétben nincs olyan világcsúcs robbanása a virusnak, hogy a mostani 800-s nagyságrendről 30k ágyra volna szükség, vagy a 60-s nagyságú lélegeztető gépen lévőkből 5000 lenne. A megyei adatoknál az elmúlt 3 hétben 13 megyében gyakorlatilag naponta 0-1 volt az új fertőzött. De a kevés teszten túl lépve a korházba kerültek is kevesen voltak.
Az első betegtől számítva 45 napja tart a járvány.Naponta kb 70 az új fertőzött,de még nem érte el az össz fertőzött a 2000-t.Nincs kiugrás.Lassan gyógyulni kellene a betegeknek is,mert 800 körül vannak kórházban abből HATVANAN lélegeztetőn.Ennyi idő alatt miért nem lett több beteg,ha a többi ország számait nézzük és mitől lenne hirtelen 30000 beteg,ha a portfolio mai cikkét nézzük??? Akkor hogy is van az,hogy egy ember hány embert fertőz meg? Ezt nem lehet a tesztelés hiányára fogni,mert nincs beteg....Egy újságíró,hogy tehet ilyen kijelentéseket,amikor még tegnap már mindenki a május 3-i tetőzésről beszélt??? Sok a furcsaság....Olyan nincs,hogy a semmiből berobban.Mindennek van egy felfutása,meg kell nézni az országok statisztikáját,már van bőven adat....
bőven lehet,hogy a teszt volt nem megfelelő. a cikk is azt írja,hogy aki enyhe tünetekkel, vagy azzal sem, átesik ott alacsony az antitestek száma. mivel a teszteléssel nincs utánajárva a vírus útjának, nem lehet megmondani, h milyen úton jött és hogyan terjedt. a portfoliós cikkben is ez van és ezért pánikol a kormány az ágyszámokkal. számítanak rá,hogy a "semmiből" fog berobbani és akkor kell az ágy. az eseted arra bizonyíték,hogy a vírusnak huzamosabb idő és folyamatosabb interakció kell a biztosabb fertőzéshez. ilyen egy idősotthon,vagy egy hajó pld.
Másik érdekes konkrét eset (nem fakenews, ismeretségi körből). Doktornő később igazoltan koronavírusos beteget vizsgált meg mindenféle védőfelszerelés nélkül, két hét karantén, az utolsó két napon (még lappangási időn belül) enyhe hőemelkedés egyéb tünet nélkül, vírustesztet csináltak, de negatív lett (persze lehet, hogy tényleg nem kapta el vagy csak a teszt volt rossz minőségű).
Franc se tudja, kislányomnak még március elején fájt a hasa és hőemelkedése volt, utána feleségem köhögött, nekem meg enyhe hőemelkedés, gyerekdoki azt mondta, hogy lehet hogy már a gyerekek többségén át is ment. Mondtam neki, hogy nem tartom valószínűnek, mert akkor még Olaszország is nagyon az elején volt, de azt mondta, hogy ha valami új baci van éppen, akkor a körzetében lévő gyerekeken 1-2 hét alatt átmegy, tehát ha bekerült már az iskolákba, akkor már vígan fertőz.
Törölt felhasználó2020. 04. 20. 11:39
#15609
https://likebalaton.hu/telepules/balaton/hireink/honnan-tudom-hogy-atestem-e-mar-a-fertozesen-149615/ a cikk is érdekes,de a kommentek is. Lehet,hogy sokan már át is estek, csak a "rendszer" arra van kondícionálva, hogy minél kevesebb látható jele legyen a külvilág felé. két komment. (érdekes van egy komment, ami azt állítja,hogy a családjukban már október, novemberben hasonló tüneteket tapasztaltak.) "Szerintem én koronavírusos vagyok és meg is van minden tünetem, de lázam nincs. Három naponta járok az orvoshoz (én állok az utcán, a doktornő pedig a rács mögül, a rendelő ajtóból próbál diagnosztizálni). Kínlódok, mint egy kutya és bevettem minden gyógyszert, sprayt, de nem javulok.Persze így járok dolgozni, mert azt nem tiltotta meg." ... "Én is úgy jártam, hogy három hétig folyamatosan lázas voltam, hoztam nagyon sok tünetet, a háziorvossal hiába beszéltem több alkalommal is, nem küldött el tesztre."
Ezzel a kézfertőtlenítés-őrülettel is tele van a hócipőm, szerintem attól hogy esetleg vírusos kézzel hozzáérek az arcomhoz nem lesz bajom, a bőrön nem tud átmenni és nem egy maratoni futó, hogy elnyargaljon a számig vagy az orromig. A kézen lévő vírus jó eséllyel csak orrturkáló embertársainkat fertőzi meg (ha pont az ujjukon lebzsel a vírus), de szerintem még ennek is minimális az esélye (bár nem értek hozzá). Légúti betegség, akkor meg elvileg be kell lélegezni, hogy elkapjuk.
Azt akartam mondani, hogy semmit sem tudunk a vírusról és az elkövetkező időben fogjuk megtapasztalni hogyan működik az időben. Azt akartam mondani, hogy az egyetlen lehetőség a karantén az értelmes hozzáállásra, sajnos nincs más az emberiség kezében.
Az eredeti kérdésedre volt ez a válasz, hiszen azt kérdezted, hogy valaki komolyan veszi-e az intézkedéseket. Kaptál rá egy : " a hipochonderek " választ és kaptad az enyémet. Az előző volt világos számodra. Az enyémbe kötöttél bele, tehát már előre meg volt a válaszod. Ugye? :)
Én nem, maszk az utcán a nyakamban, ha szembejön valaki, akkor felveszem, különben nem, zárt helyre belépés (közért) előtt felveszem és végig rajtam van, kesztyűt nem hordok (nem piszkálom az arcom kézmosás előtt), szerintem ennyi elég, jó eséllyel nem fogok megfertőzni senkit és jelentősen kisebb eséllyel és sem fogom elkapni. Karantént viszont feloldhatnák már, ma pl. a lidl-ben egyik pénztároson sem volt maszk (csak kesztyű de minek), vásárlók felén dettó, így tök felesleges.
Figyelj… Olyan kellemetlenül érzem magam… Őszinte leszek veled. Elvesztettem a fonalat. Azt akartad mondani, hogy nagyon komolyan kell venni a protokollt, és aki nem veszi nagyon komolyan az buta? Annyira hogy törvénybe akarja iktatni a fagyizást? Vagy ilyesmi?
Azt képzeld el, hogy kinn van a jel a házán, 14 nap karantén és szarik rá. Sokan nem értik, hogy a karantén az egyetlen lehetőség. Azt hiszik, hogy a vírus jön mint a többi, aztán majd eltűnik. Frankón a beszarás a egyetlen, ami hatással van rájuk. Persze akkor már késő, de tényleg nem érdekli őket. Nekik ne beszéljen senki, olyan nincs, hogy valamire oda kelljen figyelni. Majd, ha baj lenne, akkor elkezdik ugyanazt szidni, akit most is, csak pont az ellenkezőjéért. Nevetséges. "Egy hét múlva fagyizunk, kinyitjuk a boltot, tódulni fognak az emberek. " Jaaaaa, hogy nem tódulnak, törvénybe kell iktatni, hogy mind hülye és kötelezni, hogy jöjjön".
CoronaVirus
https://mobile.twitter.com/hashtag/Wuhan?f=live