Olvasd vissza, hogy február-március környékén a vezérszónokok milyen őszi/év végi árfolyamokat írtak. Bár nyilván nem kötelező olvasni a topikot, de mivel rendszeresen megteszem, hát bele is fáradtam az ilyen kommentekbe! Bőven lehet ennyi vagy annyi, és? Mint amikor valaki önigazol olyan kommenttel, hogy nem rinyáljunk, ő most is vett egy pakkot, aki meg nem bírja adjon el mindent. Kemény, profi hsz és feljebb ment tőle? Egyelőre az is távoli, hogy idén utolérjük a FIXMÁP-ot, az legalább kamatozott eddig idén 3%-ot. Bluechipek is fényévekre. Szóval szar van a palacsintába. Ami talán kijelenthető, hogy safe ide vagy oda, valszeg az 1600/700 az alja, tehát itt eladni már csak akkor érdemes, ha komoly alternatíva van. Egyéb esetben ezt az évet inkább érdemes már kivárni, mert Q3,Q4 még lendíthet rajta egy komolyabbat, persze ezt is írtuk már a Q2-re is. Év végére MP és csapata is megszüli, mennyire akarja kiverni a szart a 4igből, az is már lekerül a cég válláról. Egyfelől bizakodó vagyok, másfelől felkészülök arra is, hogy a 2000 is lehet, hogy csak álom marad.
4IG Nyrt reszvenyesek.
Moderacio alatt lesz.