jelen pillanatban a teljes tőkém 36%-a 4IG-ben van - úgy, hogy a pozim felét már eladtam (4000 Ft fölötti átlagáron) - beszállási átlagáram 1000 Ft
abban kevésbé hiszek, hogy egy újabb 5X benne van a papírban idén, de aki ki akar/akart szállni, az ki tudott - minden szinten volt komoly forgalom
a további emelkedés legnagyobb akadálya a 4500 Ft fölött beszállt sok speki, akik izgulnak a folytatás miatt - plusz a karmester egyelőre úgy tűnik nem szeretne magasabb árfolyamot látni
én még várok valami komolyabb hírre, hogy a maradék részvényeimet is el tudjam adni, mert úgy gondolom, hogy nem (csak) ezzel a papírral lehet majd a BÉT-en idén a legtöbb pénzt keresni - viszont aki nagyobb volumenben kereskedik (500M Ft vagy felette), annak a 4 BLUE-n kívül itt lehet még kereskedni - itt lehet még tételt venni és eladni
néha az OTP után a leglikvidebb papírnak tűnik, mert ha tételt akarsz eladni, akkor lesz rá vevő - nem úgy mint egy RICSI-ben pl, ahol sokszor csak árfolyam rombolással lehet tétellel kiszállni (ha nem akarsz heteket várni)
úgy érzem, hogy itt minden kiszálló tételt meg fognak venni, mert csak ők tudják igazán, hogy mi lesz ebből a cégből - mi pedig csak utazunk velük, ki meddig mer
gratula minden tőzsdésnek, aki pénzt tudott keresni tavaly a BÉT-en - a tavalyi évet sem adták "ingyen"
Tisztelt Fórumozók! 21/12 a hozzászólásomra adott reagálás. Önmagában ez arra utal, hogy sokan olvasták. Már ezzel is sikerült azt elérni, hogy a téma elég nagy érdeklődésre adott számot. Van viszont némi hiányérzetem azért, mert senki nem írt arról, miért más a véleménye az általam levezetett gondolatmenetről. Szerintem nagyon hasznos lenne, ha megismerhetnénk azok véleményét is, akik másként vélekednek az általam vázolt megállapításokról. (A hivatkozott cikket most hagyjuk ki ebből, mert az írásom nem erről szól, csupán inspirációt adta, hogy a mostani hozzászólásomat megírjam). Szívesen venném a mínuszolók véleményét azért is, mert nincs a zsebemben a bölcsek köve, így adhat olyan hasznos információkat számomra - meg talán a 21 egyetértőnek is-, hogy sikeresebben tudjunk kereskedni. Végül ez valamennyiünk célja, nem?
🤣🤣🤣👍Épp most akartam mondani,hogy aki még délelőtt nem fosott be a tegnapi töményszesz-bor-sör-pezsgő kvartetttől,az lencsefőzeléket még feltétlen egyen!(sok pénze lesz akkor állitólag)Kocsonyával,vagy valamivel!
Ahogy gondolod. Minden esetre én biztosíthatlak afelől, hogy semmi bajom veled, mint ahogy arról is ha még ötször bearakja valaki ötször fogom minuszolni(cikket) mert ugye nekem is jogom van a véleményemhez mint jószándékú ember. 😀
Ok. Lehet, hogy életszerütlen, de akkor is elkerülte a figyelmemet. Arra koncentráltam, hogy ennek folytatásaként írok majd egy hozzászólást, ami a mai volt. Részemről spongyát rá! A lényeg a mai reakció lesz, és az alapján döntök, hogy mit teszek a jövőben.
Nem kell velük foglalkozni, ezek mentálisan sérült emberek. Ők nem tudják, azt hiszik mi vagyunk azok és ők a normálisak. Kényszer gyógykezelésre nem lehet őket kényszeríteni, mivel ma mindenkinek jogában áll hülyének lenni. El kell fogadni, hogy szavaznak itt is és sajnos máshol is. Nyilván most én is kapok erre egy csomó minuszt, de lesz..om. Nem az a fontos, hogy mit mondanak rólad, hanem hogy ki mondja. BUÉK nekik is! 🍾🥂
Engedd meg nekem, hogy reagáljak erre a szerinted személyed elleni támadásra. Nem neveztél meg ugyan, de én voltam aki rád szóltam amiért beraktad ezt a cikket ami harmadjára került ide. Elsőnek Falevel tette be 23.-án amire a második írás a tied volt, éppen reagáltál valakinek tehát ehhez vissza kellett olvasnod. Ezért számomra életszerütlen, hogy nem láttad. Majd utánad a harmadik bejegyzésben szintén berakta valaki ezt a cikket. A személyeddel nekem semmi bajom nincs és a minuszok is inkább ennek az inkorrekt cikknek szólnak szerintem. Azért azt megjegyzem ha én nem tartom lufinak nem teszek be egy ilyen rossz indulatú cikket ami szerint az árfolyam csak a Jászai posztjaira emelkedett ennyire. A másik hatásvadász mondat, hogy 4 befektetési tanácsadó cég sem volt hajlandó elemezni. Hol a hivatkozás melyik volt az a négy ha valaki esetleg ellenőrizni szeretné? Nem nehéz kitalálni milyen szándékkal íródott. Persze tudom mindenkinek joga van a negatív, akár lejárató véleményéhez, de elég egyszer is!
Itt a lényeg! :) Egy kis újévi jókívánság, mindenkinek! https://www.youtube.com/watch?v=Ar_ruxGdL44 "Volt egyszer egy mesebeli ország. Úgy hívták: Hátasztán. Ahol az is gazdag lett, aki nem értett semmihez. Ahol csak az AI végzett munkát, ingyen volt a sör, az emberek Bentley-vel jártak nemdolgozni, és jachttal vásárolni. Mindenkinek volt jó ízlése, felhőkarcolója, magánrepülője, és aki nagyon unatkozott, elmehetett űrturistáskodni is. Senki nem szennyezte a környezetet, naponta kitört a világbéke, sőt, a gravitációt is legyőzték. Okosba’. Ja, hogy ez mind nem igaz? Hátasztán?"
Jó hamar kezdted az évet, nem gondoltam, hogy itthon töltötted az ünnepet. Nálunk sem volt semilyen buli, filmeket néztünk a gyerekekkel. Alig bírtam megvárni az éjfélt hogy durranthassam a pezsgőt, koccintás után mentem is aludni. Mindjárt megesszük a lencsét és neki fogom várni a hatását. Estére már biztosan fogja érezni az egész család, nem baj, majd kisszellőztetjük. Hétfőre remélem a fundamentális hatása is meg fog érkezni és begyújtja a 4IG rakétákat. Meglátjuk hogy metánnal megy-e a 4IG rakéta. B.U.É.K. 🍾🚀
Azért erre, hogy 🍾🥂BUÉK!!! mínuszt?!? Az OSTOBA! Máj Frend! Írd ki légyszíves, hogy kivel mi a bajod, vagy kit utálsz vagy bármit amit az illetőhöz kötsz, kapcsolsz... és legyünk túl ezen az ÓVODÁS dolgon, hidd el épülni fogsz mentálisan, segíteni fog neked, el tudsz indulni. Gondolkozz el (nem fáj és tegyél egy próbát ha...). Köszi.
Újévi Köszöntő!...féle Idézet - az általam is beemelt, szerintem eltúlzott mértékű dislájkkal "honorált" - újságcikkből: "A 24.hu által megkeresett "négy értékpapír-kereskedő, illetve befektetési tanácsadó cég egyike sem volt hajlandó nyilatkozni a 4iG-részvények várható árfolyammozgásáról, .." Én ezt most felvállalom a saját logikám szerint magam számára, és most megosztom Veletek semmilyen üzleti ajánlati célzattal. Nézzük a tényeket: A 4iG tulajdonosi és gyakorlatilag ezzel azonos részvény birtoklási struktúrája: IG COM Magántőkealap /IG COM+KZF+iG Tech együtt) ~52,7% Rheinmetall AG ~25,1% Bartolomeu ICT Kft. ~5,7% Közkézhányad ~13,3-14% 4iG saját részvények Esop szervezet (dolgozói "jutalmazási program) ~1,7-1,8% Egyéb kisebb tulajdonosok stb. ~1,5-0,7% Ez a struktúra szerkezet 2023. óta gyakorlatilag változatlan maradt annak ellenére, hogy a részvény árfolyam óriási változásokon (emelkedés-árcsökkenés) ment keresztül napjainkig. Felmerül a kérdés, hogy ezt az árfolyamváltozást mely befektetők hozhatták létre: - a nagy befektetők nem hozhatták létre, mert nekik azt be kellett volna jelenteni, illetve akkor a részvény-tulajdonosi struktúra megváltozott volna, - a saját dolgozói rész közvetlenül nem adhatta el a részvényeknek, hiszen csak a 4iG leányvállalatnak értékesíthetik, ahogy korábban leírtam, - marad a kisebb tulajdonosok és a közkézhányad! Ebből következik, hogy a nagy befektetők ugyan úgy beragadtak a magas szinteken, mint sokan közülünk, így egy hajóban evezünk. Ezt támasztja alá a napokban levezetett: klasszikus "könyvpszichológia" azzal, hogy 4X50e (200.000) db "virtuális vétellel" beálltak erős támaszt építeni a shortosok ellen, ezzel is védve az árfolyam további esését 4100-4000Ft alá! Tehát az árfolyamesés nem tulajdonosi kivonulás eredménye! Következtetés: Amennyiben a jó információval, megfelelő üzleti stratégiával rendelkező nagy befektetők továbbra is bíznak a cég jövőjében és tartják a részvényeiket, akkor nekem nincs okom félelemben lenni! Ez pedig azt jelenti, hogy ..ez a részvény újra szép lesz, méltó nagy híréhez... Azt mondom, hogy a részvény el fog indulni az 5000Ft -os szint irányába, így én a részvényeimet megtartom. Ez az én logikám, lehet ezzel nem egyetérteni, cáfolni, de szeretném ha a véleményezés a tartalom alapján történne! A hivatkozott cikk véletlen beemelése miatt, illetve korábban is tapasztaltam, hogy a nem tetszés nagy valószínűséggel a személyem ellen is irányult és ez most is bekövetkezik, akkor tudomásul veszem, hogy nem kívánatos fórumozó vagyok és a saját gondolataimat, elemzéseimet megtartom magamnak. Bízom a többség konstruktivitásában és kívánok eredményes kereskedést Mindenkinek!
4IG Nyrt reszvenyesek.
Moderacio alatt lesz.