Vili igazán jókór jött. Akik addig segítettek, mind szélnek
eredtek, ugyanis az első beadványunkat az FDA visszautasította. Hiába próbálkoztam
náluk azzal, hogy a világ legautentikusabb kritikusa- az Egyesült Államok
gyógyszerhatósága – írta le, hogy mi hibádzik ahhoz, hogy a HUMETet forgalomba
hozzuk. Győzködtem a menni készülőket, hogy most állhatnánk neki a siker
reményében a munkának - otthagytak. Híre is ment a dolognak, többen rákérdeztem
most mi a tervem. Mondtam, hogy ide kell egy perfekt angolos, FDA rutinnal bíró
vegyész. Pár napon belül összehoztak
Vele és a másfél órás beszélgetésünket követően felvittem Vilmost a céghez és
bemutattam az embereimnek – már akik megmaradtak. Két hét gondolkodási időt kért és azt követően megjelent egy
egyméterszer kétméteres tace paoval – egy abszolút részletes ütemtervvel, hogy
miképpen kell identifikálnunk mi ez az anyag, miképpen lesz a beadványunk
sikeres az FDA-hoz és miképpen lehet a Humifulvátot gyógyszeralapanyaggá
fejleszteni. Felragasztottuk az egyik példányt a tárgyalónk falára, elszívtunk
egy cigit és nekiláttunk a dolognak. Jobban mondva Ő nekilátott. Előkerítette
Michel Glade kollégáját valahonnan a Sziklás hegységből és a többezer mérföldes
távolság dacára előkészítettek egy anyagot, amit odaadhattunk a beadványunkat
gondozó Jonathan Emord ügyvédnek, hogy most akkor kezdheti elölről az FDA procedúrát. Ennek a fázisnak az elejetáján lettem igazán elnök, vezető, vagy inkább Mr.
Humet, ahogy odaát hívtak. Washington DC-ben, Jonathan irodájában volt a start,
az első igazán fontos megbeszélés, amelynek a negyvenedik percében harmadszor,
vagy negyedszer kotyogtam bele a nagyok dolgába, mire Emord ügyvéd úr a nekem (az
ügyfélnek) kijáró tisztelettel bár, de rámmordult: -
János, látom már nagyon rágyújtanál… van egy
dohányzó kolleganőm. Nem sétálnál vele egy órácskát itt a közeli parkban?
Értettem a szóból és magukra hagytam Jonathant, Vilmost és a
többieket. Egy elnök dolga az, hogy összehozza a szükséges IQ-t ő megmaradhat
olyannak, amilyen volt, nincs mit tovább bizonyítania. A többi történelem – igazi gazdasági csoda történt: az FDA
nem tiltakozott az ellen, hogy a termékünket az Egyesült Államokban forgalomba
hozzuk. Ez előttünk Közép Európából csak a Cavintonnal sikerült.
Szóval kis idő és 75 nap után megjelenhetett végre az egész
oldalas hirdetésünk a Napi Gazdaságban: US Open for Humet®-R! Aztán persze rosszra fordultak a dolgok és csődből kellett menekülnünk.
Vilmos nem hagyta, hogy feladjuk. 20 órákat dolgoztunk, mert ha kellett
könyörögtünk, hívtuk a hitelezőinket, járuljanak hozzá a helyzet
normalizálásához. Napi 20 órákat dolgoztunk, Vilmos meg én hetekig. A végén a
munkánk eredménye annyi volt, hogy akit hitt bennünk az a csődben is jól járt,
a cég megmenekült, amit senki nem hitt volna és végezetül egy 20 millió dollárt
érő magyar- kanadai-amerikai minimulti lettünk. Ekkor szálltam én ki, és lett Vilmos az elnök. Ami ezután történt,
az felfoghatatlan. Az én precíz és lelkiismeretes, hatékony munkatársam eltévesztette
az irányt és egy számomra minősíthetetlen szakaszát is láthattam a minap
lezárult életének. Sokat köszönhettünk egymásnak. Ő megélhette, hogy a „klub”
tagja lehetett, egy gyógyszergyár vezérigazgatója lett. Én megélhettem egy
immár 14 éve tartó nyugdíjaséletet. Vili elment. Maradjunk annyiban: Isten nyugtassa.
Ezek szerint tényleg meghalt. Néhányan nagyon megkönnyebbülhettek a hír hallatán - IGAZ, GABIKA???!!! . Galamb Gabika egyszemélyes cégtemetője volt, most már a szó legszorosabb értelmében... Galamb négy csődbe vitt cég vezérigazgatója volt és a NUTEX Nyrt. elnöke - a negyedik cég, a REANAL Holding Zrt. kényszertörlését 2022. januárjában rendelte el e cégbíróság. . Majd megpróbálok tudakozódni egy kicsit...
NUTEX részvényesek topikja