Mit is jelent a luck up? “ (i) a keletkeztetést követő hat hónapon belül egyáltalán nem adhatnak el sem tőzsdei, sem tőzsdén kívüli ügyletben az átvételre kerülő részvényeikből; (ii) a keletkeztetést követő hat hónap és kettő év közötti időszak alatt maximum a részvényeik 50 százalékát adhatják el; (iii) a részvényeik 50 százalékát pedig csak a keletkeztetéstől számított két év elteltével értékesíthetik. Budapest, 2019. május 22.
Ez az infó annyit jelent tömören számomra, hogy 258 millió részvény lesz a mai naptól a papírban ami durván 36 milliárdos kapitalizáció egy még mindig üres cégben a mai záró értéken számolva. Kérdés milyen tartalommal és mikor lesz a cég megtöltve és erre mikor kapnak választ a részvényesek.
Igy van. Ezekröl a rèszvènyekröl azt is kell tudni , hogy :“ A Részvénytársaság tájékoztatja T. Befektetőit, hogy a jelenlegi részvényesek részvényesi értékének védelme érdekében a hitelezők döntő többségénél – akik az újonnan kibocsátásra kerülő részvények mintegy 90 százalékát testesítik meg – a tárgyalások során sikerült érvényesítenie azon elvárását, hogy lock-up kötelezettséget vállaljanak a Részvénytársaság felé.”
lesz itt pörgés-forgás, az tuti. ebből a listából még nem látszik a nagybüfi személye. de a leendő globterm pakk jogszemélynél lesz. a globtermet pont véletlenül eladták pár hónapja neumannak. aki majd tovább is fogja adni valószínűleg a céggel együtt, így a lock up se sérül. 😁
Örülök az árfolyamnak, de ezt nem így kellett volna megoldani. Miért nem a saját rv-ével fizetett? Megúszta volna kb. 1-1,5 millió rv. átadásával, és ha azt ráborítják a piacra, az semmiség egy ilyen napon, mint az utóbbiak. Vagy elad ugyanennyit és kp-ben fizet. Most van 260 millió és akármekkora cég jön, nem mindegy, hogy 100 millióval osztod, vagy az új mennyiséggel. Megint a sleppje jár jól, és nem a 4000 másik ember. Akármekkora most a mámor sokaknál, ez szerintem rossz így, és ne jöjjünk azzal, hogy várjuk ki a végét.
Est média szekta
https://youtu.be/0iOqsNfkN_A