Az amerikai az osztálytársam volt, rögtön 89 után dobbantott. Igaz, ritkán beszélünk, de sokszor meglep. Főleg azzal, hogy ott is vannak gondok, szegények és gazdagok és semmivel se jobb az élet, mint nálunk. Egyszóval nem kell irigyelnünk őket.
A NASA-val kapcsolatban én is így gondolom, ott tudták igazán elégetni a milliárdokat. Ha jól tudom, musk rakétái 30x olcsóbban repkednek, mint amire a NASA képes volt, ráadásul már óriásit csökkentek a költségeik, mikor a feketepiacon megszerezték az orosz hajóművet, amit csodálkozva néztek, hogy milyen egyszerű és mégis többszöröse a hatékonysága, mint amit ők fejlesztettek ki.
Ellenkezőleg: részemről szinte biztos vagyok benne, hogy "lesznek ott" életnyomok... azt meg, hogy hogyan kerültek oda, bízzuk a jótékony marsi éjszakák homályára...:)
A nasa egy feneketlen pénznyelőgép volt mindig is... ha pedig a "feneketlen" jelzőt jenki értelemben nézzük, azok az orbitálisan túlszámlázott összegek már a kormányzatnak is fájtak. Nem véletlenül fogták a nasát a siklóprogram kimúlásával egészen rövid pórázra. Pláne annak a fényében, amikor rájöttek, hogy semmi értelme az űrben császkálni, hiszen asztrofizikailag értelmes/értelmezhető távolságon belül nincs ott semmi, ami segítene a földi problémák megoldásában.
A "marsi életnyomok" (elvárt) hoax-ával kicsit felpolírozhatják majd a megfakult imázst... hiszen ezerrel kezdik majd nyomatni utána a médiában, hogy: az élet isteni eredete smafu... a teremtés is smafu... a "marsi baktériumok" megkövesedett nyomai egyértelműen bizonyítják, hogy ha elég idejük lett volna ezeknek a baktériumnyomoknak, akkor apránként "ők" is emberré evolválódtak volna... stb...stb...stb...
Egyre több helyen hallom, hogy ami most megy a piacon, az az Amerika uralma végét jelenti. Olyan nagy már a demokrácia, hogy ezt már nem lehet fenntartani. Lassan a közép réteg megszűnik, egyre nagyobbra nyílik az olló. Egyik ismerősöm Amerikában él és ő nagyon rossznak látja a helyzetet. Már géppuskája is van, de állítólag mindenki fegyverkezik. Van aki a vagyonát akarja megvédeni, van aki meg el akarja venni a másét. Persze ez nem publikus, nem erről szólnak a hírek, nem akarják hergelni még jobban a tömeget. A II. világháború előtt azért volt hitlernek akkora támogatottsága, mert javulást ígért. A németek sokat szenvedtek és ebben látták a kiutat. Amikor az emberek nem fogják tudni fizetni a tartozásaikat, az elkeseredettség bármit kihozhat belőlük.
"...majd kezdődhet az igazi munka: az élet nyomának keresése. "
ha a "tudományos" sejtéseim nem csalnak, a későbbiekben - szenzációs körülmények között - megtalálandó "életnyomok"-at biztos ami biztos alapon már jó előre gondosan elhelyezték az útipoggyászban is... nehogy má' ennyi adófizetői pénzt csak úgy eltapsoljanak a nagy semmire.
"Megérkeztek az első színes, nagy felbontású fotók a Nasa tegnap sikeresen landolt marsjárójától, a Perseverance-tól. A kisbusz méretű jármű már tegnap is küldött képeket, de a mostaninál sokkal rosszabb minőségűeket, mert azokat a navigáció során a veszélyes tereptárgyak beazonosítására használt, rosszabb felbontású egyik kamera készítette, amit ráadásul vastag műanyag lemez véd a külső behatásoktól. A NASA kilenc év, a Curiosity 2012-es landolása után küldött újra sikerrel robotot a Marsra. A Perseverance több mint fél év utazás után gond nélkül landolt a Jezero-kráterben. Öt év kutatómunka után végül azért esett erre a helyszínre a választás, mert itt behatóan tanulmányozhatják, miként változott évmilliárdokkal ezelőtt a Mars vízkészlete, mielőtt – feltehetőleg a légkör túlzott elvékonyodása miatt – végleg elpárolgott a bolygón folyó és hullámzó rengeteg víz.Ezt a képet közvetlenül a landolás előtt készítette a Perseverance – Fotó: NASA/JPL-CaltechA következő napokban a műholdképek alapján meghatározzák a Perseverance első útjának pontos vonalát, illetve kielemzik a felvételeket a landolásról, majd kezdődhet az igazi munka: az élet nyomának keresése. A holdjáró szelfiket, illetve nagyobb felbontású tájképeket is küld majd."
Tudomány és Csillagászat