Ez most piacbefolyásolás? Ha megbízható a forrás holnap 3 misit rászánok és ha az asszony kérdezi, hogy a tipp biztos e, majd azt mondom, hogy az igazság odaát van! :)))
még napközben írtam, hogy akik nagy kosarakkal zsákolták ma az olcsóságot, azoktól indult a féknyúz +popej (tudom, hogy az jön majd, hogy nálam és Szkállinál is, ma is kizárólag a szerencsén múlt, hogy nem adtuk el) ;)
Szóval lett volna magyarázat, hogy miért. És mivel ez elég komoly szankció (NER- lovagoknak is) cáfolni kellett volna már délelőtt. De semmi. Hagyták hogy beérjen, olcsón felszippantották azoktól akik arra számítottak, hogy igaz is lehet. Ez pedig szerintem piacbefolyásolás!
őszintén, hányan vettétek komolyan ezt az egész sületlenséget, pont azután, hogy kiderült és még a csapból is az folyik, hogy trumpli és orbi=BFF (ikrek csak az anyjuk más) naneeee
OPUS Global Nyrt.