Egy arra irányuló újságírói kérdésre, hogy az Európai Néppárt a jövőben együtt kíván-e működni a Fidesszel, Werber kijelentette: az EPP-nek a következő Európai Parlament legnagyobb képviselőcsoportjának mintegy 26 mandátumos többsége van, ami véleménye szerint "megválaszolja a Fidesszel kapcsolatos kérdést". Az EPP számára kulcsfontosságú, hogy olyan pártokkal dolgozzon együtt, amelyek
valóban hisznek az Európai Unió jövőjében
- tette hozzá."
.
.
"Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke, az Európai Szocialisták Pártjának (PES) európai parlamenti listavezetője beszédében kijelentette, jó jel az európai demokrácia számára, hogy a korábbiaknál többen szavaztak Európa, az Európai Unió jövőjére.
Mint elmondta, az európai szocialisták a választásokon számos helyet veszítettek, ami azt jelenti, hogy az emberek többet akarnak.
Azt akarják, hogy a politikusok többet tegyenek a klímaváltozás ellen. Azt akarják, hogy a szociális igazságtalanságokat európai szinten kezeljék – közölte.
A tenni akaró, dinamikus pártokkal való együttműködésre van szükség annak érdekében, hogy a nemzeti szinten nem megoldható problémákra európai összefogással megoldások szülessenek. Ez megmutatja majd, hogy az előremutató, haladást szolgáló, együttműködő politika eredményeket hoz, amíg a nacionalizmus csak félelmet és gyűlöletet okoz – tette hozzá Timmermans."
(MTI)

MIGRÁCIÓ, EU-ból való kilépés ,napi hírek, Magyarország
A migráns kérdés nagyon időszerűvé teszi ezt a lehetőséget,hogy számolni keljen vele.