1. Az Értékesítés nettó árbevétele az egy évvel korábbi időszakhoz képest 5,4 milliárd forinttal
nőtt, elsősorban az egészségügyi termékek értékesítése miatt. 2. Az Anyagjellegű ráfordítások sor szintén majdnem 5,4 milliárd forinttal nőtt 2019. hasonló
időszakához képest, egyenes arányban az értékesített egészségügyi termékek bevételével." Akkor most mi van?
pár nappal ezelőtt még 160 alatt sem kellett nagyon senkinek. most kijön egy fos jelentés, ami látványosan mutatja, hogyan tűntet el a cég 5MRD-nyi extra bevételt és csinál belőle veszteséget és "iceberg"-ek jelennek meg 160-on. :)))))))))))))))) ez kb az, mint amikor a wirecard-nál megjelent az első hír, hogy gáz van és pár gyíkember hívő még győzködte a publikumot, hogy ez az üzlet része. :)
Annyi a mákjuk, hogy annyira nem érdekli most a papír az embereket, hogy 30K-val meg lehet támasztani. Ha 165-ön jön a hír, akkor nagyobb slamasztikába kerültek volna. PF még hallgat.
"A korábban kiépített kínai üzleti kapcsolatait kihasználva
lélegeztetőgépek és egészségügyi maszkok gyártására és leszállítására kötött le kapacitást 2020.
márciusában az említett állami szereplőkkel 4,7 milliárd, illetve 7,7 milliárd, összesen 12,4
milliárd forint összegben. Mindezek alapján az első félévi árbevételének 70%-a származott a
Külgazdasági és Külügyminisztériummal kötött szerződésből (az Állami Egészségügyi Ellátó
Központtal megkötött szerződés alapján csak az eszközök teljes körű leszállítását követően
jogosult a Társaság a számlát kiállítani, így erre a 2020. június 30-i fordulónapig még nem
került sor). " khm!
A Forgóeszközök állománya 8,7 milliárd, valamint 8,5 milliárd forinttal magasabb a 2019.
december 31-i, illetve a 2019. I. félévi összegnél, melynek elsődleges oka az egészségügyi
eszközök beszerzéséhez kapcsolódóan kifizetett előleg összege Az adott előlegek mérlegsoron kerül kimutatásra a megrendelt egészségügyi eszközök
alvállalkozónak adott előlege 7,7 milliárd Ft értékben Kettő különbözete nagyrészt marad a cégben?
"A még márciusban lekötött kínai kapacitásokból 2020. április 23-án a Társaság 300 darab
lélegeztetőgép és 3 millió darab egészségügyi maszk megvásárlására kötött szerződést az
Állami Egészségügyi Ellátó Központtal. Ezen szerződés értéke mintegy 7,7 milliárd forint. A
maszkok és a lélegeztetőgépek egy része már leszállításra került az ÁEEK részére, a szerződés
teljes körű teljesítése 2020. II. félévére várható, így ezen ügyletből származó árbevétel is csak
a második félévben fog megjelenni a Társaság beszámolójában." Aki nem tud várni fél évet, az dobálja csak ránk 160-on!
pontosan melyik soron látod, hogy visszaforgatták az 5MRD!!!! növekmény bármely részét?és hogy volt pofájuk VESZTESÉGBE fordítani a céget? de itt a lényeg: Alap egy részvényre jutó eredmény (E Ft / db) 2020: -0,6567 versus 2019: 2,0629
OTTone