Akkor szervezzük meg,akár hányan is leszünk,és jelentsük fel őket.Aki vidéken lakik ,ott is feljelentheti,azért nem muszáj feljönnie Budapestre.Az a lényeg,hogy minél többen tegyük meg,hogy lássák mennyi károsult van.Aztán ,ha mi megtettük és beírjuk a topikba ,szerintem akkor erőt adunk a többieknek,hogy minél többen megtegyék.
Hát ez az.Az elején olyan nagy volt a lelkesedés,most meg mindenki eltünt.Én is írtam,hogy meg kellene szerveznünk,és együtt feljelentést tenni.Bizonyítékok megvannak a csalásra,aztán a tolvajok meg kerüljenek a helyükre.
nade minek az okán? maga a részvény a tőzsdéről kivezetésre került. a cég nem lett ZRT, ergo az NYRT részvényei 0 azaz 0 értéket képviselnek? a rvkönyvet nem a bank szolgáltatja, ergo nem a bankom adminisztrálja, hogy van-e fiktív papírom vagy nincs. nyugodtan lehetne kuka. nem értem
pont ez a lényeg. törölték de a részvények a portfoliomban látszanak. minek? hiszen nem kereskedhetők. mivel kivonták a tőzsdéről, így mint nyrt nem is funkcionál. inkább számolták már volna fel basszameg, hogy még a gondolatától is szabadulni tudjak. ja most akarnám, akkor emiatt a retek miatt nem tudnám megszűntetni az ÉSZLA vagy TBSZ számlám.
hogy lehet ennyi pénzt eltapsolni? mondjuk úgy, hogy hogy gyuri bácsi a saját fiát megbízza, hogy 55milliárdért felújítsa az mnb székházat, amiből aztán a fia haverja lecserélheti a 485milliós ferrárit egy jobbra.
Nem csalás tőrtént itt ekkora bevétel mellet ,több mint 50miliárdos volt, tehát nem így sikkasztottak, hogy direkt nem tettek jelentést a bevételről és igy tudták ,hogy bírságot kapnak majd és ,ez álltal nem fizették be ,ezzel felfüggesztve megszüntessék a részvényt és lehúzzák a pénzt...!?
Ennek alapján, ahogy már korábban is írtam, a Társaság menedzsmentje szerintem jelentős értékben követhetett el sikkasztást, csalást, csődbüncselekményt, a számviteli törvény megszegésével többféle egyéb bűncselekményt is elkövethetett. Pl. ebben a közleményükben is benne van hogy az államtól többmilliárdos bevételt kapott az OTTone-, de most nincs sehol a pénz. Hihetetlen, hogy ezt megúszhatják ....
No azert meg nem nyomtalan a ceg, azonban kivancsi leszek holnaptol mi lesz elerheto a bet oldalan. Holnaptol torlik a wc papirt. Kivancsi vagyok, hogy a kozlemenyeiket is torlik-e? Sokat mondo cselekedet lenne.
tüntetik el még a nyomát is a cégnek. A BÉT oldalon már régen nem is szerepel. Érdekes menet lesz, sajnos a kárvallottak a sóhivatalba mehetnek panaszra.Úgy tűnik meleg a pite.
Gratulálok!!Na az Ő nevüket, címüket kell össze írni és leadnia rendőrségnek!Ők meg szépen sorba mennek rajtuk, és behívják őket!De ez már nem ti dolgotok
A cégjegyzék szerint Darabos Viktor rendelkezik önálló képviseleti joggal, így valószínűleg a legtöbb információt Ő tudhatja. A FB-on találtam egy ilyen nevű embert (Vitya becenévvel is megjelölve) az alábbi megjelölt gazdasági szervezeti egységet (Magyar Fejlesztési Intézet) munkahelyként megjelölve.
Lehet hogy rosszhiszemű vagyok, de mivel egyáltalán nem látom az új vezetés részéről sem a kommunikációt, - kb azt folytatódik mint előtte... -. Nem látom a cikkeket, sem, egyáltalán azt sem tudjuk, feljelentették e a tolvajokat. ? Így szerintem ez az új vezetés is kollaborál az előzővel. Lenyugattak minket a kritikus időszakban, hagyták hogy ne legyen jelentés, pedig akár pl. össze is dobhattuk volna a kv díját... stb.. Ügyvédnő is mit mond? Nagy a hallgatás abban az irányban is. Ha nem vagyok képben, javitsatok ki kérlek.
Lehet hogy rosszhiszemű vagyok, de mivel egyáltalán nem látom az új vezetés részéről sem a kommunikációt, - kb azt folytatódik mint előtte... -. Nem látom a cikkeket, sem, egyáltalán azt sem tudjuk, feljelentették e a tolvajokat. ? Így szerintem ez az új vezetés is kollaborál az előzővel. Lenyugattak minket a kritikus időszakban, hagyták hogy ne legyen jelentés, pedig akár pl. össze is dobhattuk volna a kv díját... stb.. Ügyvédnő is mit mond? Nagy a hallgatás abban az irányban is. Ha nem vagyok képben, javitsatok ki kérlek.
Megvan valakinek az a közzététel amikor az MNB felkérésére ,,helyreigazítás,, kellett közzétenni az összes félrevezető hazugságukra? Ennek a kérésnek eleget tettek különben, de most nem találom. Megköszönném, ha valaki becsatolná.
Feltételezem, hogy akik átvették az irányítást az elmúlt hónapokban, azok jóval többet tudnak a dolgokról, jóval több dokumentumot láttak és ha nem egy előre megkoreografált folyamat volt ez is, akkor megteszik a lépéseket. Feltételezem, hogy jóval nagyobb összegekkel voltak mások érdekeltek, igaz, lehet, hogy én nekem a magam - vagyoni, jövedelmi, jövőbeli jövedelemtermelő képességi - szintjén ez nagyobb anyagi veszteség. Személy szerint én az ügyvédnőnek megadtam adatokat, de végül összesen egy (közös) megbízási díjat fizettem az egyik cégjogi eljárás kapcsán számla ellenében, de a közös fellépésnek nem voltam szerves része, mert nem igazán tudtam eldönteni, hogy ez most tényleg egy őszinte külső összefogás, ugyanis kb. teljes felhatalmazást kértek mindenben és bizonytalan voltam emiatt. Amennyiben a következő hetekben nem hallunk érdemi fellépést ilyen tekintetben, akkor el lehet gondolkozni ilyen jellegű összefogáson, bár nem tudom, hogy milyen messzire érnek a szálak. Elévülni még szerintem jogilag nem tudnak a dolgok, de biztos, hogy sok ember lelkében is olyan nyomokat hagynak, ami nem életbiztosítás az elkövetők szempontjából.
Igen, az MKB is félrevezette a befektetőket a 2021 januárjában közzétett célárával: https://www.portfolio.hu/uzlet/20210112/mkb-82-szazalekkal-tobbet-erhet-az-ott-one-464996
Azt szeretném javasolni, hogy KKR13 ( mert ő nagyon hiteles)!! Hozzon létre egy e-mail címet (arra mindenki tud írni), amin keresztül AZON SZEMÉLYEK írjanak akik vállaljak, hogy egy előre megbeszélt napon befáradnak a rendőrségre feljelentésr tenni! Ott ha összegyűlik mondjuk minimum 5-6 személy akkor az már valami!Na hogy már ne jöjjön annyi össze! Ide írd ki kerlek mindenkinek az email címet.Hogy a sajátod és igazi, vagy külön erre a célra létre hozott azt rád bízom. De még ma írd ki kérlek, és többször.
Én azt kétlem, Hogy vissza kapjátok a pénzeteket! Kúrva eletbe is ez a valóság!99,99% De annyi időt, energiát szánjatok rá a törtenetre, hogy Börtönbe juttatjátok az összest!
Ez a tetű lehet az egyik fő letéteményes: Kósa Gábor (an.: Tóth Éva)Születési ideje: 1977/12/02 Külföldi lakása, illetve tartózkodási helye: AT-7461 Stadtschlaining, Feldgasse 18. Adóazonosító jel: 8405121331 Kézbesítési megbízott: dr. Pozsgay Péter (an.: Bognár Ildikó) 9400 Sopron, Malom utca 16. B. ép. A képviselet módja: önálló A képviseletre jogosult tisztsége: vezérigazgató (vezető tisztségviselő)
Nagyon gálánsak vagytok. Nekünk (feleségem kicsit érintett) úgy 6-7 évnyi megtakarításomat tüntették el és azóta elmaradó hozamokat. Szerintem a halálbüntetés is kevés lenne nekik, de szép kis listát lehet képezni a cég körül megforduló emberekről, akik még pénzt is vettek fel azért, hogy asszisztáljanak ezekhez. Meggyőződésem, hogy mindegyikük sokkal jobb életszínvonalon él például mi hozzánk képest, úgy hogy az ő esetükben is minimum börtön járna az asszisztáláshoz. Ami a legjobban engem elszomorít az egészben, hogy mint befektető alkat egyszer sem remegett meg a kezem, amikor 20-30 % nyereségben is volt a befektetésem, mert minimum 5-10 évig vártam volna, hogy tényleg komoly értéket képezzen majd a befektetésem. Amúgy azt gondolom, előbb vagy utóbb, ha az igazságszolgáltatás vagy a betyárbecsület nem ad kompenzálást, akkor az más módon meg fog történni, hogy dögöljenek bele az ebből profitáló családjukkal együtt.
Így van,teljesen egyet értek.Rohadjanak meg a börtönbe,ha nem kapom vissza a pénzem,Egyébként k.g.-től,és cégétől lehetne foglalózni,mert ott van a pénzünk egy része.
Én emiatt is tűzném ki elsődleges célnak, hogy MB és KG börtönbe kerüljön. Lehet azt mondani, hogy "miért, attól boldogabb leszel?" és a válaszom az, hogy igen. Aki másokat tudatosan nagy mértékben megkárosít, azt büntessék meg. Ez az egyetlen visszatartó erő. Ha nem így történik, akkor minden évben újabb és újabb bálintkák fognak megjelenni, hogy pénzt nyúljanak le tisztességes befektetőktől. Börtönbe küldeni őket, ez az ultimate cél.
Sajnos az utolsó szavadig egyetértek,bár sok pénzembe kerül.Tanulságként a következőket szűrtem le. 1. A BÉT csak néhány A kat.papírral megbízható.A "moslékokat" örökre elfelejteném,ha végre a Pikatrix -t is lezárná az MNB és kivezetnék. 2 Aki teheti,húzzon át a klasszikus döglődő nyugati platformokra és ott is a komolyabb cégekbe fektessen. 3.Kockáztatni nemcsak részvénnyel,hanem származékos és árutermékkel/olaj,gáz/ lehet,továbbá a BUX hatival .Meg kell tanulni mellőzni ezeket a friss kibocsájtásokat mellőzni,mert 2010-óta potenciális sikercég nem bocsájtott ki friss papírt,vagy nincs bennük forgalom érdektelenség miatt. A 2017-19 között lekaszált Opushoz kapcsolódó nyereségek is a mosodának köszönhetőek,aminek most fizetjük az árát. Tőzsdézni márpedig kell,mert potenciálisan ebben van a pénz,csak mindent a helyén kell értékelni. Hajrá Spekulánsok!!!!
Az életben nem lesz belőle egyetlen fillérje se senkinek. Lehet hisztizni, meg csapkodni, de Orbánéknál van a pénz és onnan egy fillér sem jön vissza. Az MNB, a bíróság, a rendőrség, az ügyészség semmit sem fog tenni. A választásoknál meglobogtatják majd megint, az emberek meg azt fogják mondani, minek nyerészkedtek részvényekkel, mentek volna inkább dolgozni! Megérdemlik! Az élet megy majd tovább, Orbánék kapnak újabb 4 évet, az OTT1 meg úgy tűnik el a feledésben a pénzünkkel jómadarakkal együtt max 1-2 éven belül, mint Josziph Toth, vagy Kaja Ibrahim. Amíg nem gyújtják rájuk a házat, amíg nem verik végre agyon őket, megteszik majd újra és újra velünk, veletek, vagy másokkal. Magyarország - Éljen a kleptokrácia!
Gyorsan átnéztem a kimutatásokat, hát nem festenek szépen. Negatív saját tőke, hatalmas értékvesztés, jelentősen lecsökkent működési CF, negatív eredmény. Befektetett eszközök: 192 millió ft, forgóeszkötök 596 millió ft, a mérlegfőösszeg 789 millió Ft-ra esett, a korábbi 9,5 maj 4 milliárdról. 18 Ft névértekű 35 852 000 db részvény van kibocsátva, ez 645.336 millió Ft. Tőzsdei záró ár 149,2 Ft/db. Ekkor 5,349 milliárdos a kapitalizáció. Nos látszik, hogy messze nem fedezi ezt sem....
Hát ennyi volt akkor. Nekem csak apró pénz volt benne. A Quaestor után nem sok illúzió maradt ezzel az üggyel kapcsolatban. Ez aprópénz ahhoz képest. Csak sajnos nem nekünk.
Én örülök, hogy Hadházy megírta FB-posztban az ügyet, mert annál kevésbé tudják altatni a dolgot, minél többen tudomást szereznek róla. Máris 1700-an megosztották a posztot. https://www.facebook.com/photo/?fbid=878951820259780&set=a.443185493836417
OK, de hagyjátok már ezt az Ákost, szegény!!! :-) Verheti a habot, de ettől nem lesz sokkal előbbre az ügy. Ez a folyamat nem lesz rövid, vélhetően évekig tart és ha a cégnek nincs kellő vagyona, akkor pénz sem lesz belőle, illetve a vezetők magánvagyona lehet még, ami helyt tud állni, ha bebizonyosodik a szándékosság. Noha ezjelenleg egyértelműen azt mutatja, hogy az volt.
Hadházy:"Lassan elfelejtik Magyarországon az OTT-One Nyrt. nevét, de ez nagy hiba volna. Ez a cég volt ugyanis a nagy lélegeztetőgép-csalás egyik nyertese, 12 milliárd forintot kaptak az államtól (ezen kívül pedig különféle támogatások formájában még 850 milliót). Bár tőzsdei cég, a részvények kereskedése évek óta fel van függesztve, mivel nem adták le időben az előírt beszámolójukat (a könyvvizsgáló felmondott inkább, nem volt hajlandó aláírni). Most végleg kivezetik a tőzsdéről a céget, vélhetően a következő lépés a felszámolás lesz, a befektetők és az állam meg futhat a pénze után. Egy tisztességes országban egy ilyen cég el sem jutna odáig, hogy bevezessék a tőzsdére (itt érdemes megemlíteni Matolcsy György MNB-elnök nevét, aki egyebek mellett a tőzsdefelügyeletért is felelős), nem hogy milliárdokat kapna az államtól. Nálunk boldogabb országokban az ilyen csalókat börtönbe viszik, nem pedig állami pénzzel tömik. De a Fidesz Magyarországa ebben is különutas, itt a csalók lassan kitüntetést is kapnak. Az OTT-One Nyrt-ről itt írtam korábban (további linkeket kommentbe teszek): https://facebook.com/story.php?story_fbid=660288465459451&id=100044349103240"
Tehát a végelszámolónál lesz meg szinte minden fontos információ. Nézni kell, ahogy mondtam, a közleményeket is (MNB, BÉT), jó lenne céges weboldal! FB és/vagy Viber csoport is létrehozható, a zárt jelleg nehéz és a szűrés nehezen vagy nem megoldható, anélkül, hogy beszivárgás történne. Ki és hogy ellenőrzi, hogy ki a jogosult? Részvénykönyvi bejegyzést mutat? A jogászok dolga úgyis a z információk és érvek felsorakoztatása és ütköztetése. Egy bármilyen ilyen nyílt fórum nem tud stratégiai védelemmel bírni és nem is a dolga, hanem az informálás, közös cél.
Lehet akár perközösséget létrehozni, ilyenkor ez szokás. Hatékonyabb, erősebb, könnyebb küzdeni a célokért. A Jegybank és az OTP is tett feljelentést, valamint hallomásból úgy tudom, hogy részvényes is, sőt talán még maga a cég is. Érdemes lehet megvárni, amíg - most erre a legnagyobb az esély - a végelszámoló kijelölése megtörténik, aki megkezdi a munkát. Ilyenkor ő veszi át a cég vezetését és jár el az ügyekben. Felméri a cég vagyoni, pénzügyi helyzetét, összegyűjti a hitelezői igényeket, rendezi a munkabéreket és járulékokat, felmondja a szerződéseket stb. Feljelentést lehet bármikor tenni, de jó ha van érdemi információ! Először ezeket kellene összerakni! Ez a fórum - sem - kellően cizellált és hatékony ahhoz, hogy érdemben lehessen működni általa, max kiindlásnak jó. Egyébként más a feljelentés és más a perközösség. Feljelentés ilyenkor általában idegen elkövető(k) ellen irányul, ami azért részben vicc. A jog előtt ugye ártatlanság vélelme áll fenn, a bűnösnek kiáltást megelőzi nyomozati és bírósági cselekmény. Noha ez elindulhat, a lényeg, hogy volt egy vezetés, aki ezek nélkül is egyértelműen felelős. Jog ide vagy oda. A vezérignek konkrétan felelőssége van, még akkor is így lenne, ha nem tudott mindenről.
1.: -Ne.agggódj, nem ejti, csak max telefonal neked a nyomozó, hogy valamilyen adat stimmel, és pintosítsátok!De ez normalis! 2.: Az MNB re ne tamaszkodjatok!Ott is csak emberek dolgoznak, és ahogy eddig sem nézték a Ti érdekeiteket ezutan se fogják! 3.: NEM az MNB alkalmazottja bukta el a megtakarítasát!
Igen az a baj, hogy magy száj van, de a 8%-os se mutatja itt az összefogás, ami eleinte megvolt. Egyébként nem kifogás, de igen Miskolci vagyok Miskolcról 1,5-2 óra max. De hányszor? A viber, messenger, vagy Teams. Mindent támogatok. Csak tudom, hogy ebben az esetben is egy ügyvéd nem fog holmi 1-2-3-4 milláért lehajolni. %-os formában jobb esetben sikerdíj ellenében, vagy ötvözve a kettőt vállalná.Persz teljesen igaza van bárkinek abban, hogy a 4 milliós veszteségből 2 milla visszaszerzése is már több, mint a nulla. Én a hírig pozitív voltam. Igazából lehet naívság, de tényleg ott a KEG, még mindíg ott van a portfoliómban, minimális darabszám, de akkor is ott van. azért rezgetik az a harasztot, hátha valamilyen formában érvényesíteni tudjuk a dolgainkat. Én már azon vagyok, hogy ahogy el is hangzott. Veszteségként elkönyveltetem. Lesz ami lesz. Egyébként nem csalok, mert veszteség!
OTTone