köszi a megerősítést, ezt mondtam , hogy nem napos rések ezek hanem napon belül megjelenő intraday rések amiket Te szorgalmasan figyelsz és naplózól mert megfigyelésed szerint ezek betöltése nagyon szépen működik
nem napos...H1-n és H5-n nézzétek interactív charton,eddig még mindig betöltötték vmikor,ha megszavazzák az adóreformot,akkor kis időre felpattanhatnak
Az amerikai adóreform szavazási folyamatára figyel a világ, az utolsó pillanatos módosítások inkább kapkodásra utalnak, de valószínűleg ma megszavazzák a rendeletet. A múlt hét végén az amerikai felsőház, azaz a Szenátus közzétette adótervezetét, amely piaci turbulenciát okozott, hiszen ez alapján a régóta várt társasági adóreformra csak 2019-ben kerülne sor. Ez azt is jelentette a piac számára, hogy a vállalatokkal kapcsolatos eredményvárakozások felülvizsgálatra szorulhatnak - amennyiben a tervezet törvényre emelkedne - mégpedig negatív irányban. A Szenátus által közzétettek szerint tartanák magukat a 20%-os adókulcshoz, de ez a korábbi tervekkel szemben nem jövőre, hanem csak 2019-ben lépne életbe. Az amerikai vállalatok számára további változást hozhat a repatriált nyereség adóztatása. A jelenlegi törvény szerint a külföldi leánycégek nyereségének hazahozását (osztalék formájában) 35%-os adó terheli. Emiatt nem meglepő, hogy a számítások szerint a vállalatok összesen közel 2,5 ezermilliárd dollárnyi nyereséget parkoltathatnak alacsonyabb adókulcsú országokban, mely repatriálása adóköteles. Mind az alsóház, mind pedig a felsőház nagyon szeretné, ha ezt a pénztömeget a cégek hazautalnák, ehhez pedig bizonyos engedményeket nyújtanának. A Republikánusokat sürgeti az idő, hiszen politikailag komoly kudarcot vallhatnak, ha Trump az első elnöki évet szignifikáns reformok nélkül, a kampányígéretek végrehajtása nélkül zárná. A Republikánusok számára égető kérdés, hogy végül a Szenátusban egyszerű többséggel megszavazható legyen az adóreform, mivel jelen állás szerint a Demokrata szenátorok elzárkóznak a támogatás elől.
Tréder Topik :o)
hát mindenkinek jó horgászatot! ))
link