Napi
hírek
Új-Zéland külkereskedelmi többlete júliusban
is többletet mutatott, 85 millió új-zélandi dollár
értékben, miközben előzetesen 200 milliós hiánnyal
számoltak. A meglepetés okat az import várt alatti bővülése,
illetve az export nem esett vissza olyan mértékben, mint a
konszenzusban szerepelt.
Jens Weidmann az EKB Kormányzótanácsának
tagja, és a Bundesbank elnöke tegnap azt nyilatkozta, hogy
nincs szükség a QE program kiterjesztésére a következő évben.
A döntéshozók egyetértenek abban, hogy az eszközvásárlási
programot az egyik napról a másikra leállítani. Úgy véli,
hogy az előrejelzésben szereplő inflációemelkedéssel
elérhetik céljukat, de ahhoz, hogy az előrejelzés
beteljesüljön, további monetáris stimulációra van szükség.
Az eszközvásárlási program befejezését követően is erősen
expanzív monetáris politikára lesz szükség.
Ma kezdődik Jackson Hole-ban az éves
gazdasági szimpózium. A gazdasági konferencián rendszerint
monetáris vezetők vesznek részt, köztük központi bank
elnökök, pénzügyminiszterek, és elismert pénzügyi piaci
szereplők - legalábbis akik kapnak meghívót e nívós
eseményre. A világ legbefolyásosabb gazdasági szereplői
azért gyűlnek össze minden évben augusztus utolsó hétvégéjén,
hogy megvitassák a legfontosabb jövőbeni monetáris
döntéseket és trendeket. Nem véletlen, hogy ezt tartják az
év egyik legfontosabb gazdasági eseményének, hiszen az
elmúlt időszakban nem egy Fed elnök itt tett először
bejelentést a monetáris politikájával kapcsolatos
változásról. Janet Yellen beszédét óriási várakozás előzi
meg, több piaci szereplő azt várja, hogy a jegybankelnök
információkat árul el a jegybanki mérleg leépítéséről,
illetve a várható kamatpályáról. Yellen beszédére - hazai
idő szerint - holnap délután 4 órakor kerül sor, míg Mario
Draghi, az EKB elnöke este 9 órakor lép pódiumra. Utóbbiról
korábban megszellőztették, hogy nem fog az európai
monetáris politikáról beszélni, inkább a világgazdasági
folyamatokat fogja értékelni.
Hétfőn folytatódnak a Brexit tárgyalások.
Theresa May figyelmeztetni fogja az Európai Uniót, hogy
kevésbé agresszív álláspontot képviseljen az Európai
Beruházási Bank (EBB) tőkéjéhez való hozzájárulás ügyében.
Amennyiben a britek visszatérítést kérnek, fontos
infrastrukturális projektek finanszírozása kerülhet
veszélybe. A tárgyalások újabb fordulójában tárgyalnak majd
az uniós bíróság joghatóságának kérdéséről is, ezzel
kapcsolatban London hajlandó lenne kompromisszumokra,
javaslatuk szerint csak a bíróság közvetlen hatásköre
szűnne meg az Egyesült Királyság területén. A meghátrálás
nagy valószínűséggel annak tudható be, hogy továbbra is
hozzáférést szeretnének az európai közös piachoz.
Mai
adatok, események
•
ES
- 9:00 GDP változása (év/év), 2. n.év. Előző: +3,1%.
Várt: +3,1%
•
GB
- 10:30 GDP változása (év/év), 2. n.év. Előző: +1,7%.
Várt: +1,7%
•
US
- 14:30 Heti friss munkanélküli segélykérelmek száma.
Előző: 232 e fő. Várt: 238 e fő.
•
US
- 14:30 Tartósan munkanélküliek száma. Előző: 1,953 m fő.
Várt: 1,95 m fő.
•
US
- 16:00 Folyamatban lévő lakásértékesítések száma,
július. Előző: 5,52 m. Várt: 5,57 m.
Augusztus 25. péntek:
•
JP
- 1:30 Fogyasztói árindex változása (év/év), július.
Előző: +0,4%. Várt: +0,4%
•
JP
- 1:30 Tokiói árindex változása (év/év), augusztus.
Előző: +0,1%. Várt: +0,3%
•
GE
- 8:00 GDP változása (év/év), 2. n.év. Előző: +0,8%.
Várt: +0,8%
•
GE
- 8:00 Import árindex változása (év/év), 2. n.év. Előző:
-1,1%. Várt: +0,1%
Németország sikeresen hazaszállított 674 tonnányi aranytartalékot, amelyet még a hidegháború során halmoztak fel Franciaországban és az Egyesült Államokban. Ez a valaha volt egyik legnagyobb ilyen jellegű küldetés, nem véletlen, hogy a lehető legnagyobb titokban zajlott.
Kivárás jellemzi a tőzsdéket
Jackson Hole van most a befektetők
fókuszában, miután a
befektetők az innen érkező híreket várhatják most elsősorban. A monetáris
poltikai irányok miatt fontos elsősorban ez a holnap kezdődő találkozó, így a
devizapiaci mozgásokat is érdemes lehet figyelni. A legfőbb pár az EURUSD
egyelőre 1,18 közelében áll, a dollár tehát nem igazán tudja korrigálni
elmúlt hónapokban látott gyengélkedését.
Erősödött az olaj
tegnap délután óta, 48,4 közelébe jutottak a jegyzések
47,6 közeléből. Főleg a készletadatok segíthettek, az EIA szerint 3,33 millió
hordóval csökkent a készletek száma, bár ez többé kevésbé azért megfelel a
várakozásoknak. A WTI ezzel egyébként ismét a csökkenő trendvonalnál jár, a
következő napok így fontosak lehetnek egy esetleges áttörés miatt.
A kivárás jellemzi
ma reggel a főbb részvénypiacokat, a határidős indexek
szinte semmilyen elmozdulást nem mutatnak. Tegnap nem volt túl erős a
teljesítmény a nagyobb piacokon, kismértékben ugyan, de azért az eladók domináltak.
A csúcsoktól persze így sincsenek messze az amerikai tőzsdék, 1-2 százalékos
csak az elmaradás. A DAX már valamivel távolabb található csúcsától, 6
százalékra onnan.
Van még erő a
magyar tőzsdében, tegnap ezt az üzenet küldte a BUX a befektetőknek. A
legfőbb index annak ellenére is képes volt 0,4 százalékot erősödni, hogy a
külső piaci környezet nem volt túl támogató. A nagyobb papírok közül főleg a
Richter szerepelt jól, az elmúlt hetek hányattatásai után kezd magára találni
a gyógyszerpapír, és már 6 660 forintnál jár.
Szép növekedést
ért el a Rába a főbb sorokon a második negyedévben. Az
árbevétel 1,7, az EBITDA 11,6, a nettó profit pedig 35,9 százalékkal nőtt
éves alapon. Főleg a Futómű és a Jármű üzletág volt erős, a menedzsment pedig
továbbra is optimista. Nyitott kereskedési ötletünk szempontjából pozitív a
hír, ami már így is 8 százalékos pluszt mutat június közepe óta. A
jelentésről részletesebb elemzéssel is jelentkezünk majd.
Az Appeninn is
közzétette legfrissebb negyedéves számait, melyek vegyesre sikerültek. Az
ingatlan bérbeadásából származó bevételek ugyan 21 százalékkal nőttek éves
alapon, de az EBITDA így is közel 35 százalékos mínuszt mutatott az
átértékelések miatt.
200 ezer darab C
sorozatú kamatozó saját részvényt vásárolt a CIG Pannónia. Ezek
szeptember 11-én A sorozatú részvénnyé alakulnak át, melyeket bevonnak majd a
tervek szerint. Erről a szeptember 15-én esedékes rendkívüli közgyűlésen
határoznak majd. Közben a cég ma reggel azt is bejelentette, hogy jövőre már
10 forintos osztalékot fizetnének részvényenként, ami 3,9 százalékos
osztalékhozam lenne a tegnapi záróár alapján.
Nem biztos, hogy
elegendőek lesznek az augusztusi dízelcsúcson tett vállalások a német
autógyártók részéről. Akkor arról volt szó, hogy
szoftveres módosításokkal csökkenteni fogják a botrányokban érintett modellek
káros anyag kibocsátását. Most azonban a német környezetvédelmi miniszter
legújabb tájékoztatása szerint hardveres átalakításokra is szükség lehet. Ez
több milliárd eurós költséget is jelenthet a német autógyártóknak. A
Volkswagen árfolyama 0,5, a BMW 0,3 a Daimler 0,1 százalékos mínuszban zárta
a napot.
15 dollár felett
zárt a Snap árfolyama, így remek formát mutat az elmúlt napokban a papír. Utoljára
a májusi gyorsjelentés után volt ennyire jó formában az árfolyam, párhuzam,
hogy most is a jelentés utáni szélsőségesen negatív reakció után kezdett
menetelésbe a papír. Még 12,5 dollárnál írtunk ügyfeleink számára ennek
esélyéről, azóta pedig már 20 százalékot menetelt rövid idő alatt
a papír. Most azonban az 50 napos mozgóátlaghoz ért a részvény, ezt pedig még
soha sem sikerült áttörnie rövid pályafutása során.
Tréder Topik :o)
hát mindenkinek jó horgászatot! ))
link