A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is nagyon jól teljesített a Fidesz-közeli Közgép: több mint 90 közbeszerzésen nyertek, de a leányvállalatai sem panaszkodhatnak. A cégek, illetve azok a konzorciumok, amelyeknek tagjai voltak, több mint 380 milliárd forintot nyertek 2013-ban különböző tendereken. A Közgép nemcsak vasutat és autópályát épít, hanem radioaktív hulladéktárolókat, de megjelent az energia- és távközlési szektorban is. A cég minden évben megnövelte az árbevételét, és milliárdos osztalékot fizet ki a tulajdonosainak.
Mondjuk az is eléggé bizarr, hogy a 2003-ban a Keresztény Internacionálé által a rendőrségre gyakorolt pártpolitikai befolyás, civil szervezetek gyülekézési jogának megsértése, ellenzékiek megfélemlítése miatt elítélt MSZP most vasárnap éppen az ellen készül tüntetni, amiért elítélték 15 évvel ezelőtt. Újhelyi, Kunhalmi, Karácsony és Gyurcsány habzó szájjal üvölti a nagyvilágba, hogy mekkora gazemberség, amit a Fidesz művel és az EU-nak mennyire igaza van, de arra már nem hajlandóak emlékezni, hogy az ő közösségük ugyanezt művelte kormányon. Ezektől is hányinger kerülgeti az embert, nem csak Orbánéktól.
Majd 2006..a HAZA ellenzékben volt..ezért szalad az unióhoz: 2006-ban, éppen Strasbourgban, az Európai Parlament néppárti frakciójának tanácskozásán is felszólalt, és uniós lépéseket sürgetett: „az Európai Uniónak világossá tennie, hogy nem nyújt segédkezet semmilyen megfontolásból sem a hazug és csaló, a kommunizmus erkölcsi örökségét máig fel nem adó kormányzatoknak”. Orbán akkor egy másik, a közrádiónak adott interjúban arra a felvetésre, hogy szabad, demokratikus országok politikusai nem szoktak más országok vezetőinél panaszkodni saját kormányukra, azt válaszolta: „Európai dimenziókban kell megfogalmazni azokat a problémáinkat amelyeket a saját bőrünkön érzünk. Szerintem ez egy helyes dolog”.
Aztán..ez hatalmas: Az ellenzékben lévő, külföldön panaszkodó Orbán maga azt mondta az őt ért bírálatokra, hogy „Magyarországon működnek emberi jogi civil szervezetek, amelyek rendszeresen tesznek közzé jelentéseket. Mi is ezekből dolgozunk. Csak azt tudom ajánlani, hogy mindenki bátran forgassa ezeket a dokumentumokat”.
Brüsszelben..akarommondani..Strasbourgban járt a felcsúti szopófantom..ahol megismerkedett a 69-es pózzal..Azóta az ország setétebb részein..a vazsmegyei pampákon pincékből tolja az illiberó csapat..hisz úgy tudják brüsszel ledobja az atomot..Türk vezetőnk a HAZA!!!..a libsik meg elárulták..(mondjuk a néppárt kétharmaddal:))de nézzük mit is tett ez a honvédő.. miután elveszítette a 2002-es választást:a Keresztény Internacionáléval annak lisszaboni ülésén elfogadtatott egy nyilatkozatot. A nemzetközi szervezet végrehajtó bizottsága 2003 nyarán mindenféle változtatás nélkül szavazta meg a Fidesz által benyújtott szöveget, amelyben ilyen megállapítások voltak:
pártpolitikai befolyás a rendőrségre,
politikai viták beszűrődése a bíróságokra, pártpolitikai motiváltságú bírósági eljárások,
állampolgárok és civil szervezetek gyülekezési jogának korlátozása,
ellenzéki gondolkodók megfélemlítése és eltávolítása az állami szférából,
„felségsértésszerű” bírósági eljárások azok ellen, akik bírálják a kormányt,
a polgári sajtó életképtelenné tétele, hirdetési bevételi forrásainak elvágása, valamint állami támogatások nyújtása a kormánypárti sajtónak, amely amúgy is domináns,
a szabad véleménynyilvánítás adminisztratív és jogi korlátozása.
Mármint VM-el? Dehogy! Szerintem pénznyelővel van rokoni kapcsolatban, vele van egy szinten. Lehet azért is csak vele hajlandó találkozni, mer tesók vagy rokonok :)
Nem vagyok senkinek a klónja, egyszerűen gyáva nyúl vagy, csak a fotelból nagy a szád. Semmilyen nótát nem kell fújni, magyar hagyományok szerint való párbajt ajánlottam, azaz utolsó emberig. A fegyvernemet is megválaszthatod. De gyávaságodat bizonyítottad.
Moldova György dühös szatírája Orbánról Az országot gátlástalanul fosztogató rablólovagok dicséreteibe öltözött „új császár” a maga által teremtett - nem létező - ellenséges hadak ellen harcol.
mondj egy hazugságot mert nem tudjuk pontosan mire gondolsz. mindenki csak általánosságban beszél és kiderült a tartózkodást tekintette a fidesz szavazásnak helytelenül.
A Fidesz rendbeteszi az országot
link