Az XTB-nél indultam több versenyen, és a legutóbb 3. lettem, kaptam 100 000ft-ot valós játékra, a versenyeken mindig azt láttam, hogy az indulók 90% elbukik mindent, persze itt kell kockáztatni, mert nekem is a 3 helyhez 1 hónap alatt 10-szereznem kellet, az első meg engem is duplázott, ez jó lenne a valóságban is, megvan az éles számlám ott ma is, sokkal jobban le lehetne követni kicsi költséggel a mozgásokat, de tönkre teszi az embert, napi 24 órában kell figyelni, és ha véletlen nagyobb poziban ragadsz este még aludni sem tudsz, visszatértem a hagyományos módra a randomhoz ahol még elviselhetőek a költségek, és olyan certiket veszek, ahol a termék már nagyon elment a valóságban is egy irányba, de még van így is távoli kiütésű, visszatért a nyugalom, és szinte mindig pozitívban tudom zárni a beragadt pozit is, itt is lehet akár duplázni is egy nap, az XTB-nél, volt hogy percek alatt ötszöröztem, de végül elbuktam az egészet egy fél év alatt, míg itt ugyanazokkal a termékekkel dupláztam. Most az olaj nagyon követi az sp-t, szerintem 2625 körül annak is nehéz lesz tovább menni, ott elérheti ez is az 54-et, ezért el is adom amit vettem már van rajta 900ft nyerő, és délután remélem olcsóbban veszek sokkal többet....sok sikert nektek is
Köszi, én Trumpot figyelem miket dumál, mert a körei nagyon kereskednek, és kiszolgálja őket, persze én csak utólag tudom lekövetni, amikor lezuhant az olaj, az 54-et sokszor átvitte, de az 55-öt nem bírta elérni, ráadásul a nagy termelők elégedettek a 60-65 dolláros brenttel, kicsit kibővült a sáv 40-55 dollár és mivel nem szeretek nagyon kockáztatni, ezért a szélső értékeknél, csak az egyik irányba kereskedek,
https://invst.ly/9r8cx Én ezt a feketével jelölt (1-es parallel) trendvonalat figyelem,de a piros vonalról (2.paralllel) való esetleges lefordulás lesz a mérvadó a további shortra.A lenti shortok meg had pihenjenek.Longot nem nyitok már.
46 és 54 között nem akartam kereskedni olajjal, nehogy nagyon beragadjak 46alat kizárólag long, 54 felett short, jelenleg ez a legizgalmasabb termék szerintem
Van nekem is,gondolom ez nem vigasztal ,de vettem mellé longokat szerdán,így kicsit kárpótol a dolog 53,8-54,10 környékéről nyitok még shortot,meg ha látom ,hogy csillapodik a hurráoptimizmus.Péntek a gyakorlatban realizálós nap,olajaon van mit a longosoknak.
https://invst.ly/9r20w WTI 15 perces. Gondolkodni én is gondolkodtam shorton, de egész nap oldalazott. És most pedig fentebb megy mint a tegnapi csúcs. Húztam erre az emelkedésre egy csatornát. Akkor nyitnák shortot, ha csatorna tető közelébe ér. Vagy határozottan kiesik a csatornából. A csatorna alja nagyjából az MA 200 gyertyás (sötétebb zöld vonal).
No mit olvastam. A Saudi Aramco 2016 januárjában jelentette be, hogy a vállalat összesen
49 százalékos részvénycsomagját dobják piacra tíz év alatt. Első
lépésben legfeljebb 5 százaléknyi tulajdonhányad eladására kerülne sor
100 milliárd dollár értékben. 5% tulajdonrész ér 100 milliárd dollárt? Úr Isten...
Olaj és Gáz
Ugyanakkor elég jó kis forgalom megy bennük, certiben is és forexen is és jók a lehetőségek is benne (nyerni is és veszteni is.) :)
Lehet a kutya sem jön be, meg látjuk.