"A Fidesz fontosnak tartja, hogy minél többen kapjanak ilyen kiképzést, ezért minden fiatalt, akiben van ilyen akarat, arra bíztatunk, hogy jelentkezzen ilyen képzésre." (Elmentem hányni.)
tévedsz, és tudod miért? mert itt most közömbös, hogy áll a fidesz itt arról volt szó, hogy nemcsak Bauer, hanem jópár más egyéb kőkemény balliberáéis ember és gondolkodók látják úgy, hogy az orbán ellenzékeként összeálló koalíció semmivel nem ígér és semmiben sem jobbat annál, mint amit a bírálói a fidesztől megszoktak, ok? Fodor Gábor (ex szdsz es liberális politikuas aki kicsit sem vádolható orbánbaraátsággal), Schiffer (szintén kemény bírálója orbánnak), Derő András történész és még sorolhatnánk,csupa olyan baloldali gondolkodók, akik níltan ki merik mondani, hogy ez az ellenzéki koalíció a 2010 előtti szélsőséges gyurcsányizmust hozná vissza, amiből köszönöik szépen de ők nem kérnek (hiszen az antiszemita Jobbik is benne van akik csak a cégért festették de belül semmit sem változtak, csak hazudoznak), és óvaintik tőle az egész magyar társadalmat is! ja, és erre a koalíciótól megkapják azt az alaptalan bélyeget, hogy ők "orbán fizetett trolljai lennének" és amiből persze egy betű sem igaz!
Ha nem vigyázunk,- és még kettő ciklus- Ő lesz a honvédelmi miniszter, ahogy az ilyen rendszerekben dukál. Akkor lesz teljes a kép, egykézben a belügy, alkotmánybíróság, ügyeszség, honvédség, sajtó, stb. Kihagytam valamit.
2 hete Orban meg azt mondta masnap megcsinalnank. Ehhez kepest volt 80.000 embernek vakcina es az tartott 2 hetig. Ettol biztos tudnanak MOSTMAR tobbet is oltani hisz kb napi 10.000 oltassal mennek es ez is emelheto. De a 2 hethez csak 4 millio beoltottal szamolva is napi 285 ezer embert kene oltani. Es ugye ezt megegyszer 2 het alatt a 2. Oltas miatt. . Nem mondom hogy lehetetlen de mindenkepen nagy kijelentes. Kicsit olyan mintha azt mondta volna hogy egy nap 10 topmodel novel is le tudd fekudni. Persze nem lehetetlen de inkabb tunik alaptalan nagyotmondasnak.
im. oltáshoz nem kell orvos, ápoló beadja.Inkább olyan oltópontok kellenének, ahol tömegesen lehet oltani, és az esetleg előforduló pl. allergiás tünetek miatt lenne ott 1 orvos és felszerelés.Erre jó pl. sportcsarnok, iskolai tornaterem(középiskolákban úgy sincs offline oktatás).Háziorvosi rendelő kész rémálom: majd jól bezsúfolódik a váróba 20-30 ember, akik szétfertőzik egymást? Nem is értem, hogy gondolják...
Meglátszik az ilyen kinyilatkozásokon,hogy életükben még nem láttak"fehér"embert közelről.A munka világától olyan távol vannak,mint ide a Jupiter.Munkaszervezéshez halvány lila @juk nincs.Hány orvos kell az oltáshoz,ha egy páciens oltásához szükséges idő mondjuk 6'?Ha a doki egyhuzamban olt,3360 személyt olt be.A 60%-s oltottsághoz 1750 orvosnak kellene ezt a melót csinálni 2 hétig,egyfolytában,szünet nélkül a kisegítő személyzettel együtt,a megfelelő utánpótlás logisztikájával egyetemben. Sebaj,Gáspár fijjú most végzett a hírek szerint a katonai akadémián angliában,majd kinevezzük második vezénylő tábornoknak,oszt jónapot.Huh!
Exkluzív interjú Nagy Szilárddal, Kengyel volt polgármesterével, a Boldog István ügy kirobbantójával. Hogyan csatornázza ki a Fidesz rendszerszinten a közpénzt egyéni gazdagodásra és a párt kampánycéljaira.
Most először nevekkel. A kérdező Juhász Péter volt, aki saját videócsatornáján osztotta meg az interjút. . (Elgondolkodtató adalék, hogy a Simonka és a Mengyi-ügy elindítója is a kecskeméti ügyészség volt ...)
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!