Én is valami ilyen forgatókönyvet álmodtam meg, de lehet, hogy csak álom lesz.
25%-os diszkonttal el kell dobni, majd ugyanott, vagy lejjebb visszavenni.
2-3 év veszteséges, de majd lesz jobb. Itt azért van cég mögötte, ezt figyelembe kell venni.
Ebben igazad van, de nem csak nyugdíjpénztárak vannak, ill. vannak önkéntes ágazatok is, ill. pl. brokernet által forgalmazott uni-linked termékek.
Azok folyamatosan keresik a helyüket - mármint a pénzük -.
"Az a baj, hogy az intézményiek is akartak venni, de nem maradt, ezért majd itt fognak venni. "
Szvsz ez az óriási tévedés, amivel behülyítették a kicsiket. A nyugdíjpénztárak kinyírása előtt hajlandóak lettek volna a fideszközeli galerinek szivességet tenni, hogy a maradékot elraktározzák, amíg a piac képes felszívni. A megváltozott helyzetben ez elég kétséges.
Lélektanilag ha közelít a beker árhoz az érték sokaknak meg fog remegni a keze a 750-esek közül is. Szerintem csupa háziasszony, így be fogják verni, onnan meg már pince.
igen, a keget csak a vicc kedvéért keverhetjük ide, a cig mögött nyilván van sztori, "valós cég", ilyen szempontból visszakozom, mert én is így látom. De más szempontból viszont ez is a lenyúlásról szól: lásd a b'netes rábeszélőgépeket, a "háziasszonyok kitömését", a magas kisböfi-jegyzési és bevezetési árat, a tukmálást, - - tömegesen küldtek házhoz egy csomó nemtőzsdéző zembert azért a bizonyos lóalkatrészért. Ez a része szándékos lehúzás, és persze lehet növekedni is valamikor, csak nem erről az árfolyamról.
CIG névértéken