Putyin realista, ő Bidenre tette a tétjeit.
"Élesen ellentmondott Donald Trump amerikai elnöknek Vlagyimir Putyin orosz elnök egy vasárnapi orosz állami tv-interjúban és így gyakorlatilag tett egy nagy szívességet Trump kihívójának 9 nappal az amerikai elnökválasztások előtt.Putyin azt mondta a Reuters tudósítása szerint, hogy Joe Biden amerikai elnökjelölt fia, Hunter Biden semmi rosszat sem tett tudomása szerint az ukrajnai üzletei és cégvezetése során, ami eleve teljesen ellent mond mindannak, amit Donald Trump amerikai elnök a péntek hajnali elnökjelölti vitán is mondott. Emellett Putyin láthatóan ingerülten cáfolta azt, amikor a volt moszkvai polgármester özvegye általi, Hunter Bider felé tett esetleges kifizetéseket firtatták a műsorban, és kijelentette, hogy a Biden fiát ért vádak nem igazak.
Ez teljesen ellent mond mindazoknak, amiket Trump régóta és a választási kampányban egyre erőteljesebben sugall, miszerint mind Hunter Biden, mind az apja, a jelenlegi demokrata elnöki kihívó rosszat tett korábban Ukrajnában. Ez akár ronthatja is elnökválasztási esélyeit, noha eleve vesztésre áll a közvélemény-kutatások és saját elemzői modellünk alapján is. Meg is jegyzik a tudósításban, hogy most láthatóan kevésbé barátságos hangnemben beszélt Putyin Trumpról, mint korábban, és azt is jelezte, hogy kész bármelyik fehér házi vezetéssel az együttműködésre, igaz megjegyezte, hogy Joe Bidennek nagyon erős orosz-ellenes retorikája van."

TRUMP VAGY BIDEN ?, SZAVAZZANAK.