Az elemzők hosszabb távon vonzónak tartják a Richtert, ezért ajánlásukat felhalmozásra módosították. A célárfolyamot viszont a korábbi 47 580 forintról 46 310-ra rontották, azzal párhuzamosan, hogy a belföldi értékesítési előrejelzéseiket is lejjebb vitték.
Hát 9700 alatt rosszul is nézne ki. Én úgy vagyok vele, ez a zárás ez így oké. Hétfőn kéne megnyomni és felfelé kitörni a háromszögből. Nyilván ha már most kitörünk az mégjobb.
Ma ismét az a helyzet, hogy a max és min között 100 alatt, pontosan 85 eddig a különbség ami nagyon ritka. Tegnap is hasonló volt a helyzet egy ideig, majd elindult lefelé az árfolyam és a "normális" a 100-200 közötti különbség jött létre 155, így sajnos napi minimumon zártunk. Jó lenne, ha ma ezt pozitív irányba tenné meg ami kb 9840-es max értéket és 9820 körüli zárót jelentene. Ennek persze az az alap felétele, hogy a napi minimum ne essen 9710 alá, mert akkor a max érték és a záró is lejjebb tolódnak. A semleges helyzet, ha maradunk ebben a sávban, ami eddig 4x volt az idén. A nagyon negatív forgatókönyv pedig 9660 körüli minimumot és valamivel fölötte lévő zárót jelentene. Ennek most kicsi esélyt látok.
Kapcsolhatnak mar , mert annyira egyertelmu hogy 5 ft savban mozgunk egesz nap , hogy robot veszi … nem is engednem ezt , mert arfolyamot durvan befolyasolja.
50-100 darabjával veszem, mikor hogy van kedvem bepakolgatni, és sávosan. Itt is olyan ezer darabot maxi, de annyi sosincs mert nem megy le annyit. Ezüstöt mindig akkor veszek ha beejtik, óráson már majdnem hogy túladott volt. Mindig csak nyertem eddig vele. Sok jó trédem volt. Ja és erre orbánc szavai sincsenek hatással nem mellékesen.
Symmetrical triangle .... és ahogy olvasom ebből felfelé szokás kitörni. Megjegyezném a mai dojira hajazó gyertya is ezt mondja. Továbbá a közelgő jó jelentés is erre utal :) Szóval egyre kevesebb indok szól az ellen hogy lemennénk. https://invst.ly/13mjft
Richter topik
Az elemzők hosszabb távon vonzónak tartják a Richtert, ezért ajánlásukat felhalmozásra módosították. A célárfolyamot viszont a korábbi 47 580 forintról 46 310-ra rontották, azzal párhuzamosan, hogy a belföldi értékesítési előrejelzéseiket is lejjebb vitték.