Ismereteim szerint az összes nagy projekt,amit eddig saját tőkéből finanszíroztak, már refinanszírozásra került 3 különböző bank részéről. szintén ezen 3 bank milliárdokat tart készenlétben a következő projektekre.
Ráadásul a már megvalósult projekteknek folyamatos a cash-flow-ja, így az is egyre komolyabban számbaveendő.
És gondolom nem vágnának bele ekkora beruházásokba, ha nem lennének mögötte konkrét finanszírozási igérvények.
Arról senki sem beszélt, egy okos elemző sem hozta ki, hogy gyakorlatilag Mvásárhellyel a cég méreteiben egyet ugrik.Egyre kevésbé indokolt a 4 számjegyű árfolyam....
Az érdekesség az ebben a "projektben", hogy Marosvásárhelyen is pontosan tudják, ha neki indulnak egy télnek (fűtési szezonnak) a meglévő fűtési rendszerrel, milyen sok energiát pazarolnak el, a rendszer rossz hatásfoka miatt... A gerincvezeték cseréjével ill. a fontosabb hőközpontok felújításával első lépésben is a hatásfokot látányos léptékben lehet javítani, ezzel energiát megtakarítani.... Szerintem a jelenlegi kérdés az, hogy az RFV Nyrt. még ebben az évben mellé tude e állni finanszírozás kérdésében a Marosvásárhelyi beruházásnak... Mert azért az általam felsorolt "kezdeti" beruházás ebben a nagyságrendben már igen tőkeigényes feladat......
Meg lennék lepve, ha a nyáron nem hirdetnének győztest s nem írnák alá a szerződést.
Aki ismeri a román helyzetet, annak világos, hogy a forráshiány náluk még drámaibb, mint itthon.
Ha szerződés nélkül mennek neki a télnek, emberek fagyhatnak meg vagy végletesen eladósodik a város. Ha jön a beruházó, lehet meleg, lesz pénz. A többi csak mellébeszéd.
Ákos pedig nem vállja be, hogy ezzel a projekttel az idei EPS alapján a cég P/E mutatója 5-6 körüli a jelenlegi árfolyamon.. A nközi peer company-knak 15-20 köüzötti. Ezt nemsoká föl fogja valaki ismerni, s iszonyú pénzt fog keresni.....
A lényeg,hogy emelkedik.Tavaly óta semmilyen konkrét projekt bejelentés nem volt.Mégis megy a sávban felfelé.Ideje lenne már valami hir is.Egyébként valaki tud belinkelni egy grafikont fibonaccival?
"P.: Melyik évre lehet jelentőseb hatással a projekt esetleges elnyerése?
K.Á.: A projektnek legkorábban a 2011-es eredményszámokra lesz jelentősebb hatása, hiszen a valós beruházás a 2010/2011-es fűtési szezon után indulhat majd el. Persze ezzel kalkulálni túl kockázatos lehet, hiszen a pályázati szakasz még csak most kezdődik"
Nagyon jó hírek. Bőven van még potenciál a cégben. Már Zilah esetében is új fejezet kezdődne a vállalat életében, egy Marosvásárhely méretű város pedig duplázhatná az EPS-előrejelzéseket.
nm tudom, mi az átfutása egy ilyen pályázatnak, de: a beruházás a fűtési szezon után indulhat (legyen mondjuk május), tehát az eredményhirdetés még odébb van szvsz.
RFV: átkötött az igazgatósági tag
2010.07.19 12:52
Az RFV bejelentette, hogy Kassai Ákos igazgatósági tag 135 darab RFV részvényre szóló határidős kontraktusa a lejárat miatt átkötésre került.
hirdetés
A 137 darab részvényre szóló RFV 1007 határidős kontraktus zárása 6,050 forinton történt, majd 85 darab RFV 1009 és 50 darab RFV 1009 kontraktus lett nyitva, az előbbi 6,159, az utóbbi pedig 6,155 forinton.
Törölt felhasználó2010. 07. 20. 13:29
#5522
Szerintem még Zilah nem épült be az árfolyamba.
Ha beépül Zilah és Vásárhely ,meddig mehet az árfolyam szerintetek? (Ha lesz szerződéskötés) A véleményeket várom. Köszönöm.
Nagyon jól látod a cég helyzetét. Marosvásárhely kulcsfontosságú lehet szerintem. Előbb utóbb a véleményem szerintem 2010-2011-2012 újabb részvény kibocsátás jöhet.
Ma valakinek igen csak van kedve játszani az RFV-vel 6450-6200 forint között mozog az árfolyam. Nem szoktak mindennap 20 millió forint fölött zsákolni, nem kicsit gyanús ez. Szerintem hosszabb távon az irány FEL!
RFV 2009
Az alját nem látom egyenlőre, de én vettem az elmúlt napokban.
2010 előtt és 10000 alatt nem áll szándékomban megvállni tőle.
Ha csak.....