Persze Hitlerről és Horthyról is beszélhetnénk és az orosz agresszióról és arról, hogy a Szovjetunió a második világháború egyik háborús bűnöse, amely győztesként szállt ki a "buliból", de ez nem ennek a topiknak a témája.
Horthyról egy szót sem írtam, arra válaszoltam, hogy a magyar kormány "megbélyegzése" nem demokrata elnök alatt kezdődött. Semmi összefüggés nincs. Orbán 2010 óta építi el a demokráciát, a többi duma.
Lehet, de az 1944 március és áprilisára datálódott nagyrészt, ami Horthy által a németek nyomására miniszterelnökké kinevezett
Sztójay Dömére és kormányára, elsősorban Jaross Andor
belügyminiszterre, valamint Endre László és Baky László államtitkárokra,
illetve a magyar hatóságokra hárult, és háború volt. Egyébként Horthyt nem vonták még csak vád alá sem háborús bűncselekmények elkövetése miatt. Mesélhetnénk azonban a Gulágokról, a málenykij robotra erőszakkel elvitt magyarokról, az ÁVH ténykedéséről is, amikor már nem volt háború, és amelyekben az utódpárt anyagi és szellemi elődpártjai nemcsak asszisztáltak, hanem keményen részt is vettek. De szerintem ne menjünk ennyire vissza az időben, amikor még a kígyóbűvölő emlegetése is részetekről régmúlt.
Magyarország megítélése attól függ hogy ki van hatalmon az eu tagországaiban ill. az USAban. Merkel , Trump alatt nem volt gond. Ilyet hogy átkozott USA nem írtam. Az USA egy nagyhatalom és ennek megfelelően cselekszik. Az USA demokrácia exportja jó volt? Sikeres? Ha korábbi írásaim olvastad más topicban akkor láthattad hogy mennyire elítélem oroszországot és keveslem a fegyverszállításokat, de nem tartom szentnek az USA-t sem.
Horthy nem ezt a gázt ismerte, hanem azt, amelyiktől megmentette a budapesti zsidóság nagy részét. Most pedig szükség van az orosz gázra, ami - figyelemmel arra, hogy az oroszok a kitermelést csökkentését szeretnék - télen életeket és egész évben gazdaságot menthet. Szlovákia hasonló helyzetben van. De a diverzifikált beszerzés érdekében a kormány több vonalon is tárgyal, amíg azonban ebből tényleges szállítás lesz, eltelik egy kis idő, ami alatt is kell a gáz. Persze, ehhez lehet mindenhez is értő okosságokat írni. :)
No, mesehősünk, itt egy egyetemi anyag összefoglalója a kérdéseddel kapcsolatban. Ne keresed a Net-en, mert nem találod, de a válasz: igen, a demokrata Clinton elnöknél kezdődött! Bill Clintonnál jelentek meg az új irányvonalak, méghozzá az új
intervencionalizmus időszaka, vallási, kisebbségi, emberi jogi problémák a
biztonságpolitika központjában, és a Clinton-doktrína szerint a nemzetközi közösségnek ekkor kötelessége beavatkozni. Sok lett az
intervenció, először gazdasági, politikai eszközökkel, később a NATO-n
keresztel katonai eszközökkel. Előjött a misszionárius
tudat, gyors, egyszerű megoldás keresése, közben visszatérés a Wilsoni liberalizmus elveihez, melynek célja a demokrácia, demokratikus intézmények, kapitalizmus, szabadság
terjesztése egy nagy egyvelegben. Samuel P. Huntington:
amerikai nemzeti identitás eróziója stb. Kereskedelmi érdekek erős érvényesítése,
szubnacionális érdekek közvetítése a világ felé, transznacionális és etnikai
érdekek megjelenése, nagy bevándorlás, multikulturalizmus, újabb külpolitikai
érdekeket kell érvényesíteni, sarkalatos pontok a régi külpolitikából: Kína,
Izrael, Kuba stb. - változatlan.Ezt követően jött a Jr. Bush 2 doktrína, amely visszahúzódóbb, izolacionalista
külpolitikát akart folytatni, nemzeti identitás volt a fő problémája, mivel eltűnt az
ellenségkép a hidegháború végére, ezért keresett és megkapta az új ellenségképet, hogy hatékony
külpolitikát tudjon folytatni. Nála az internacionalista liberalizmus, demokráciák
egyesítése, unilaterális neokonzervatizmussal párosult, agresszív külpolitika, fegyveres demokráciaexport –
USA uralma alatt álló világot tételez fel, igazságos Amerika képe, aki mögé
felsorakoznak, mert megvan a katonai ereje, ellenség a terrorizmus képében:
Afganisztán, Irak.
Obama kézzelfogható külpolitikáját nehéz megfogalmazni, Arab Tavasz, Afganisztán és Irak a kivonulása
kudarca, a meghirdetett külpolitikai program részleges véghezvitele nem sikerül
Clintoni külpolitikához akar visszatérni. Ukrajna, Iszlám Állam, abszolút kudarc,
koherens külpolitikát nem lehet észrevenni
(90-es
évek elejétől külpolitikai stratégiák gyártása), eltökélt célja nincs.
Szerinted ez az egész akkor kezdődött, amikor demokrata lett az USA elnöke? Sajnos az "EU malmai" lassan őrölnek, ha nem így lenne már régen ráléptek volna Orbán lábára. A tények téged sem zavarnak, de sikerült ismét beleszőni mondandódba az "átkozott" USA tevékenységét.
Arra azért kíváncsi leszek hogy a 2024es eu parlamenti választások után ha felteszik ismét ezt a kérdést akkor hogy szavaz az EP. Simán benne van a pakliban hogy akkor más lesz az eredmény. Nemrég amikor Trump volt az elnök akkor minden jó volt Magyarországon , most meg a demokraták alatt minden rossz. Itt is benne van a pakliban hogy változás áll be a kapcsolatokban ha a republikánus elnöke lesz az USAnak 2024ben. A politika már csak ilyen.
Sehogy nem képzeli, elferdít tényeket és szándékosan ebbe az irányba tereli a "beszélgetést". Így nem Orbán autokráciájáról lesz szó, hanem az USA-ról, a nyugati demokrácia és az orosz-ukrán háború relativiálásáról. Ez a célja! Tegyek be ide képet, hogy az oroszok mit tettek Maryinkával? Hogyan néz ki (?), olyan mintha atomcsapás érte volna, és ő az amerikaiakról ír.
Csinálj egy topikot az amerikai - szaúdi kapcsolatokról! Itt Orbán rendszeréről lenne szó és nem az ukránok, vagy az amerikaiak közvetett relativizálásáról. Arról valahogy ismét hallgatsz, - a nagy demokráciát értelemező előadásodban - hogy az Orbán-kormánynak "papírja" van erről: "Az Európai Parlament nagy többséggel (433 igen, 123 nem, 28 tartózkodás) elfogadott egy állásfoglalást, amelyben kimondják, Magyarország többé már nem teljes értékű demokrácia, hanem választási autokrácia hibrid rezsimje." Most jöhet a relativizálás!
Aha, tehát ha az usákok egyeztetnek arról, hogy ki kerüljön be a kormányba, az bizonyíték arra, hogy részt vettek a majdan téri puccsban. És te, hogy képzeled az usa részvételét a majdanon, fegyvert adtak a puccsistáknak, embert is kűldtek oda? Egyre jobban mutat a fejeden az alusisak :))
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!