És akár hogyan is szépítitek, a liberális qrva nagy demokratikus nyugaton amcsiktól kezdve a németekig belsz@rnak a demokráciába, cenzúra, manipulálás, kussoltatás, fenyegetés és retorzió.
Ma van a Nemzetközi Sajtószabadság napja. Május harmadikán az ENSZ kezdeményezése alapján emlékeztetünk a szabad sajtó fontosságára és a szabad véleménynyilvánítás jogának tiszteletben tartására. A szabad sajtó a demokratikus állam, a polgárok jogainak egyik legfontosabb garanciája.
A világon számos országban akadályozzák a szabad sajtó működését napjainkban is, elég például Oroszországra és Törökországra gondolnunk. Nekünk persze legjobban a sajtószabadság magyarországi állapota fáj. Jól jellemzi ezt az újságírók parlamenti munkájának újabb korlátozása. Felháborító az is, amit az MTI volt brüsszeli tudósítójának, a kiváló újságíró Kárpáti Jánosnak előadásából tudhattunk meg, hogy hogyan akadályozták a munkáját, amiért egyszer valódi kérdést tett fel Orbán Viktornak, majd hogyan távolították el a közszolgálati médiától. Ezek után talán már nem meglepő, hogy a "nemzeti hírügynökség" elfelejtett beszámolni a tegnapi, az uniós forrásokat érintő kormányzati korrupciót leleplező sajtótájékoztatómról és parlamenti hozzászólásomról.
Legyen világos, a hatalmas költségvetési pénzből fenntartott állami pártmédia és cenzúra nemcsak a sajtószabadságot torzítja, hanem egyben a közpénzeknek a Nemzeti Bank Alapítványaihoz hasonló lenyúlását is jelenti, aminek következményei lesznek.
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!