Október 2-ra írta ki a népszavazást a nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítésével kapcsolatban Áder János köztársasági elnök kedden - derült ki a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján megjelent közleményből. A KEH...
a teljes cikk: http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=3&i=234319
""Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?"
Nem akarom. A magyar országgyűlésnek legyen joga eldönteni, hogy kit enged az általa képviselt országban letelepedni.
"Habony milliós helikoptertúrán volt barátnőjével Hongkongban
Közel egymillió forintba kerülő helikopteres városnézésen vett részt tavaly Hongkongban Habony Árpád és barátnője, Nagy Boglárka, írja a 444. A luxusprogram nyomai véletlenül maradtak fenn a neten, a túrát szervező cég honlapját rosszul állították be, így minden tranzakciójuk nyilvánosan elérhető maradt, és a Google-ben Habony Árpádra keresve meg lehetett találni a foglalást.
További érdekesség, hogy a Habony nevére szóló foglaláshoz tartozó emailcím és telefonszám gazdája egy bizonyos Jonathan Chan. Ugyanígy hívják azt hongkongi bankárt, aki többek között a VAL Consulting nevű cég egyik igazgatója, és akinek neve szerepel a magyar letelepedési kötvényeket forgalmazó Hungary State Special Debt Fund (HSSDF) egy hivatalos dokumentumán. Ezenkívül Rogán Antal, a kötvénybiznisz egyik fő kormányzati támogatója korábban őt nevezte meg a Kajmán-szigetekre bejegyzett vállalkozás egyik tulajdonosaként.
A HSSDF nemcsak egy a magyar letelepedési kötvényeket értékesítő cégek közül, hanem a legnagyobb a piacon: 2468 darab kötvényt értékesítettek 2013 elejétől 2015 őszéig. A HSSDF mögött álló offshore-csoport márciusban az Andrássy úti paloták után a Garay téri luxuslakások cége, a Garay Gardens mögött is megjelent.
A 300 ezer euróért és 40-60 ezer eurós ügyintézési díjért megvásárolható, európai tartózkodást nyújtó letelepedési kötvény 2013-as bevezetése óta hihetetlenül jó bizniszt jelent azon keveseknek, akik forgalmazói jogosítványhoz jutottak. A pályáztatás nélkül helyzetbe hozott kivételezettek ügyletenként 80-90 ezer eurót kasszíroznak, ami jóval több, mint az állam haszna, vagyis tulajdonképpen folyamatosan bukunk az üzleten. "
A kérdés manipulatív és hazug, ezért én igennel fogok szavazni, csak hogy tőlem telhetően kisebbítsem a diadalittas győzelmet amit nyilvánvalóan aratni fog (szerintem 90%-os lesz a nemek aránya)
A Facebook zárolta a menekültiparról és bevándorlásbűnözésről író Udo Ulfkotte oldalát
Lecsapott a Zuckerberg-birodalom cenzúrája: zárolták Udo Ulfkotte, A menekültipar és A megvásárolt újságírók című könyvek szerzőjének Facebook-oldalát.
A német újságíró a Twitter oldalán jelentette be, hogy a közösségi háló zárolta az oldalát, aminek mintegy 30 ezer kedvelője volt. Olvasóitól azt kéri, hogy tiltakozzanak a cenzúra ellen.
A tényfeltáró újságíró könyve néhány nappal ezelőtt jelent meg Grenzenlos kriminell címmel. Ebben arról ír, hogy Németországban elhallgatják a bevándorlók által elkövetett bűncselekményeket.
Majd azt is magyarázd el akkor a társadalomnak, hogy azt a 150K-t ami visszatoloncolásra vár azt a lakóhelyeden fogod letelepíteni és a saját pénzedből fogod eltartani. Lakásokat vásárolsz neki, iskolákat, tanárokat fizetsz és imámokat képzel majd nekik, mecseteket építesz és tolod nekik a havi apanázst is. Nem másoktól várod el, hanem te csinálod, mert minden más csak hazug propaganda. :)
250k-t?
A cikk szerint a magyar adófizetők 80-90 ezer eurót fizetnek Tóninak és Árpinak, minden egyes általuk idehozott migránsért.
Elnézésedet kérem, a Tóni és Árpi által kijelölt cégnek fizetik ezt a magyar családok.
Ezt büntetésként éled meg? Úgy gondolod, hogy 3 év alatt általuk ideszervezett 3-4000 migráns nem ér meg a magyar családoknak 300 millió eurót, amit Tóni és Árpi költhet majd el, pl. helikopterezésre? Ezt nem tudhatod, erről nem volt népszavazás. Lesz róla?
Ez minden fejlett országban így van a világon. Leteszed a zsetont és már le is telepedhetsz. Az, hogy ebből mennyi megy zsebbe, mint nálunk, azt természetesen nem tudom, de csak mi kezdtük pár éve, a világban ez már nagyon régóta így megy.
Értem.
Tehát neked csak azokkal a migránsokkal van bajod, akik után a magyar családok nem fizettek Tóninak és Árpinak.
Aki elfelejtett hozzájárulni a helikoptertúrához, annak börtönben a helye.
Mekkora összeget kellene a magyar családoknak 1-1 migráns után kifizetnie Tóninak és Árpinak ahhoz, hogy neked is kedvesek legyenek a migránsok? Ragaszkodsz a 80-90.000 euró / migránshoz, vagy ennél kevesebbre is azt mondanád, hogy "Ölemre testvérem"?
A FIDESZ ÚJABB PERT VESZÍTETT A HELSINKI BIZOTTSÁGGAL SZEMBEN
Immáron jogerős ítélet mondja ki: a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség megsértette a Magyar Helsinki Bizottság jó hírnevét. A bíróság ezért a pártot nyilvános bocsánatkérésre és egymilliós sérelmi díjra kötelezte. Az ítélet arra is felszólítja a pártot, tartózkodjon a további hasonló jogsértésektől. Szervezetünk a pénzt a menedékkérők jogi segítségnyújtására fordítja.
Valóban mindkét esetben az adófizetők járnak rosszul, az egyik esetben nem kapják meg az összeg egy részét, amit a migráns letesz (egyébként pénzbe nem kerül az itt léte), míg a másik esetben hitelt kell felvenniük, hogy letelepítsák és eltartsák egy életen keresztül, hiszen nincs egy vasa sem. (utolsó fejezet egy migráns kérdőíven a fejlett országokban).
A kérdés az, hogy te kifzeted-e a lakosság helyett a zsetont és ezzel megszabadulnak az emberek ettől az óriási plusz tehertől, az amúgy is rozoga állapotokban? Felőlem Soros úrtól is felveheted. Csináltok mindeketten egy jó businesst. Az emberek pedig foglalkozhatnak a maguk meglévő problémáival.
Az csak egy plusz kérdés, hogy ha belevágtok komolyan, akkor a szaporodó iszlámmal mit kezdtek majd? Mert a lakosság nem akarja se a hitüket, sem a törvényeiket. Ezt hogyan oldjátok majd meg? Ez nagyon sok pénzetekbe fog kerülni. Mert majd területeket kell vásárolnotok az országon kívül. :)
Öröm azt látni, hogy a migránsok egy részének elfogadásáért már komolyan harcolsz! A pénz látom nagyon nagy úr! Sőt, az egyedüli úr.
A migráns kötvényt jegyez, a pénzét a lejáratkor visszakapja, a magyar családok meg szponzorálják Tónit és Árpit. Előre kell fizetni, vagy csak lejáratkor folyik be a helikopterezésre a pénz?
Felmérték a migránsok képzettségét, nem tudom erről hallottál-e.
Meg is értem, hogy Orbán Viktor rettenetesen berezelt, a migránsok majd jól elveszik a magyarok elől a munkahelyeket. Ami nem tiszta számomra, hogy egy Magyarországon végig vitt plakátkampány hogy befolyásolja azt, hogy a migránsok pár éven belül hogyan veszik el a magyarok elől a munkahelyeket, Németországban, Ausztriában, Franciaországban? Mert hogy Magyarországon nem veszik el, az eléggé nyilvánvaló volt már a kudarcba fulladt kampány előtt is.
A magyar családok fizetnek. Árpinak és Tóninak feneketlen a zsebe. Még az a szerencse, hogy nemzetbiztonságilag átvilágítanak minden migránst. Vajon hogy teszik ezt meg? Gondolj bele, hány tízezer magyar nemzetvédelmis dolgozhat szerte a világban, hogy pl. egy maláj dzsihadistát kiszűrjenek, végigkövessék az életútját, kapcsolatait, mikor merre járt, kik az ismerősei, stb. Vajon hogyan csinálják ezt a magyar nemzetvédelmisek? Komoly munkának tűnik. De végül is a terrorizmus nem a pénzen alapul, így nagy gond nem lehet belőle.
Addig is védd tovább azokat a migránsokat, akik után már a magyar családok kifizették Tóninak és Árpinak a 90.000 euró / migráns díjat. Ezeket a migránsokat egyébként miről ismered meg a boltban?
Nem kell, hogy a kereszténység tanaival tisztában légy, ezt nem lehet mindenkitől elvárni. Tőlem is kérdezhetnék, hogy mit tenne egy scientológus, ha egy migránsba botlana, fogalmam sincs.
"Varga Mihálynak is tetszik a több százezer vendégmunkás behozatala
Varga Mihály több ponton támogatja az MGYOSZ elképzeléseit, így bevándorló vendégmunkások behozatalát is, írta az MTI. Az MGYOSZ rövid távon nagyjából 250 ezer "kulturálisan beilleszthető" vendégmunkásban gondolkozott nemrég, de ezt csak saccra mondták, pontosabb igényfelmérést még nem csináltak.
Segítenék az EU-n kívüliek behozatalát
Varga elmondta még, hogy harmadik országból származó munkaerő foglalkoztatásában segítene a kormány. Ez a harmadik ország azt jelenti, hogy EU-n kívüli munkások behozatalával tervezhetnek.
Elmondta, hogy szerinte senkinek nem kell féltenie az állását majd az új vendégmunkásoktól, mivel őket csak olyan helyre veszik fel, amiket nem tudtak eddig feltölteni a magyarországi cégek. Egy felmérésük szerint egyébként a vállalatok negyede küzd azzal, hogy valamilyen pozícióba nem találnak értelmezhető vagy számukra megfizethető munkaerőt. A képzett munkaerő hiány nálunk pedig már egyre inkább visszafogja növekedni képes cégeket.
Szálláshely-támogatás jövőre lesz már
A miniszter fontos feladatnak nevezte ugyanakkor, hogy megoldják az érkező munkaerő elhelyezését is. Jövőre ezért Varga szerint majd adókedvezményekkel támogatják a cégek lakhatásra fordított kiadásait.
A munkáltatók például a munkásszállás kialakítására és fenntartására fordított kiadásaikat kétszeresen vehetik figyelembe a társasági adóalapjuk megállapítása során, emellett bevezetik az úgynevezett mobilitási célú lakhatási adókedvezményt is.
"Olyan támogatásokat is megfontolunk, amelyek közvetlenül segíthetik szálláshelyek létrehozását" - mondta még Varga. Emellett majd még várják a cégek javaslatait is, és alkalomadtán majd további segítségeket is ígérnek a témában."
Ugyan már! Ez egy kifutott kampány. Most majd jönnek az "Üvözöljük a vendégmunkásokat, akik nem veszik el a magyarok munkáját!" plakátok... :) A lényeg, hogy a lehető legtöbb óriásplakáton a komány aktuális jelszavai jelenjenek meg, és a haverok zsebébe ezért is lehessen juttatni a közpénzből "tájékoztatás" címen... :)
Nekem a legnagyobb problemam az egesszel az hogy nem arra akarjak felhasznalni a nepszavazast amirol szol.
Egyreszrol amolyan szimpatia szavazaskent akarjak felhasznalni marpedig en a NEM mel nem a fideszt akarom tamogatni hogy megerosit e erezze eddigi politikajat.
Masreszrol teljesen EU ellenes felhangot akarnak belole csinalni. Egyesek mar szinte EU kilepes eloszavazasanak tekintik ( lasd pl pampa ).
Mar pedig en nagyon is EU parti vagyok. Nem mindennel ertek egyet az eu dontesei kozul ( pl bevandorlo politika) de sokkal tobb esetben mint mondjuk a fidesz. Ezert nem akarom hogy a szavazatomat EU ellenes retorikara hasznaljak fel.
Na most akkor en szavazzak igennel nemmel vagy ne menjek el?
Ha nem megyek el azok mennek sokan akik nemmel szavaznak es pont azt a frlhangot eri el a szavazas amit nem akarok. Ha meg az igenre szavazok hogy kissebbitsem a nemek gyozelmet pont az ellen szavaznek a kerdesben ami az allaspontom.
Pont arra használják, amire ők akarják. Te, és a véleményed le van szarva. A "nemzeti konzultációk" sem arról szóltak, amikről az irányított kérdések és lehetséges válaszok.
Szerintem Pampának és Phylaxának addig nem lesz ezzel semmi gondja, amíg a gazdasági bevándorlók Tóni cégétől bérlik az egyébként állami tulajdonban lévő lakást, Árpitól bérlik a munkavégzéshez szükséges szerszámokat, Andy által üzemeltetett iskolába járatják a gyerekeiket, a hittanoktatást meg, szóval ő, a hogyishívják, na, pedig már épp gondoltam valakire, szóval az tartja. Majd csak találnak valakit erre a pozícióra is.
Úgy érted, hogy a népszavazás arról is szól, hogy a magyarok akarnak-e grúz, csecsen, albán, ukrán, moldáv, orosz, kazah gazdasági bevándorlót fogadni?
A briteket az azóta elkotródott hamis próféták azzal léptették ki az EU-ból, hogy elegük van a magyar orvosból és a lengyel ápolóból.
Most meg Orbán Viktor nagyüzemben akar grúzokat betelepíteni Magyarországra?
Nem irigyellek!
Mondd, a gazdasági bevándorlók elleni kampányban mit képviseltél? Úgy is kérdezhetném, hogy ég-e most a pofádról a bőr, vagy sem.
"Tehát akkor ezt is nevezhetjük egyfajta "legalizált" embercsempészetnek ?!" - úgy, mint a korrumpálást, amit az usákoknál törvényes "lobbizásnak" neveznek?
nem igazán értelmezhető ez a felvetésed, mert a szélsőjobbos kurmány itt ül a nyakunkon 6 éve...
miért kell mindent "megtapasztalni" ahhoz, hogy érthető legyen?
amennyiben kormányváltás lesz nagyobb esélyt látok arra,hogy Vona kerül hatalomra mint,hogy Gyurcsány.
és azt is lehet sejteni Vona inkább üzletelne putyinnal mint netanjauhval.....
Van egy 5 letem de ehez az elkenzeknek kene osszefogni es tovabbvini
A
Nos tehat az en dilemmam is ugyan ez mint amit itt kifejtettel de van megoldas miert csak igen nem-mel lehet szavazni ugy gondolom ha a parlamentben van tartozkodas gomb akkor a szavazoknak is jar
Tudom nem lesz a szavazolapon de majd csinalunk
Magyararan az elkenzeknek ezt az 5letemet jene tovabb vinni es a szazolapot athuzva vagy barmit rairva es ezzel tudom ervenytelen lesz a szavazas
Es milyen jo kenne ha a vegen nem az jonne ki h elment 1,5 millio ember szavazni es annak 80 %-a nemmel szavazott hanem monfjuk azt az eredmenyt kapnank h elment 1,5 ember es abbol 60% ervenytelen tehat az elkenzek embere es nemet mond a fidedzre !
Ehez egy tökös elkenzek kell es ugy mint most a eu kilepest us bele lehet latni a szavazasba ugy az ervenytelen szavazasba us barmit bele kehetne latni
hát.. a szavazásba mindenki azt "lát bele", amit akar. Ez csak intelligencia kérdése :)
Ennyi erővel országgyűlési választásokat is lehetett volna nyerni a fidesz ellen, ahhoz is csak "egy tökös ellenzék kell"
:)
nem tudom hány főről van szó, szerintem biztos nem csak annyi.
Egyébként a legtöbb honfitársunk szerint 1 is sok, szóval mindegy is a szám :)
Ezenkívül, nem a szavazás szükségességéről van már szó (ha észrevetted ez már eldőlt, hogy lesz), hanem a dilemmára reagáltam, hogy "mire is szavazzak, ha ellenzéki vagyok" :)
1. szerinted reális, hogy menekülteket ide sorsol az EU?
2. biztonságos országból nincsenek menekültek, csak (legális, vagy illegális) bevándorlók
(mondjuk ez már régi lemez, csak azért ismétlem, mert még mindig nem értettétek meg)
"A kérdés úgy szól: "Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?"A kormányfő indoklása szerint a kötelező betelepítési kvótáról szóló döntést nem lehet elvenni az Országgyűléstől..."
Akkor most már tényleg nem értem, hogy miről akarnak népszavaztatni! Ha O.V. szerint nem lehet elvenni a betelepítési kvótáról szóló döntést az Országgyűléstől, akkor ez az állam és Brüsszel közötti vita. Minek erről megkérdezni a népet? Most is vagy Brüsszel a döntéshozó, vagy az Országgyűlés. Tök mindegy, hogy mit gondol/akar a "nép"...
"Akkor most már tényleg nem értem, hogy miről akarnak népszavaztatni! "
erről!
""Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?"
Figyu! Most is van egy helyzet, csak Brüsszel szerint náluk van a döntés joga, O.V. szerint meg az Országgyűlésnél. Ez egy hatásköri jogvita, amiről nem lehet népszavazni, max. véleményt nyilvánítani. A magyar lakosságot a kúrmány, és az EU parlamenti képviselők képviselik Brüsszelben.
Könyörgöm, mit dönthet el??? :D :D :D Válaszolhat egy kérdésre amit a kormány tett fel részben saját magáról saját magának 5 milliárdért.
- egyrészről nincs döntési vonzata
- másrészről a magyar kormány is hozzájárulás nélkül hoz létre itt-ott táborokat, akkor minek kell Orbánéknak elkezdeni Brüsszelezni???? Azt se kérdezi meg senki hol legyen a következő stadion :D Vagyis hangulatkeltés egy embercsoport ellen, semmi más. Az meg rasszizmus
- harmadrészt magyar képviselők is vannak Brüsszelben(nem is kevesen). A brüsszeli nem egy más bolygóról jött állatfajta. Az európai közösség államainak KÜLDÖTTEI, ergo ha, Orbánék Brüsszeleznek akkor részben saját magukat is szidják.
- negyedrészt 56-ban se tartottak mindenkit Ausztriában, mondván, hogy 'biztonságos ország'. Bele is rokkant volna. Vagyis ez is csak egy kormánykommunikációs értelmetlen félmondat, amit lehet, hogy maga a nagy Habony talált ki :O :D .....birkák meg megesznek mindent ami zöld
az a probléma ezzel, hogy a magyar kormány álláspontja szerint nincs hatásköri jogvita, hanem egyértelműen a magyar parlament hatásköre a kérdés.
Innentől pedig joga van népszavazást kiírni.
Egyébként valóban. Én sem halottam még olyan pontról az EU szerződésben, hogy brüsszelnek illegális bevándorlókat lenne joga betelepíteni bármelyik tagállamba, annak jóváhagyása nélkül..
Figyu! Te személy szerint nem vagy semmilyen funkcionárius Brüsszelben, illetve nem képviseled Magyarországot az EU-ban. Így tök mindegy, hogy mi a véleményed! Választottál képviselőket, azok dolga a képviselet.
Ha ezzel nem értesz egyet, akkor miért nem kezdeményezel minden esetben itthon népszavazést, amikor olyan döntést hogy a kormány, vagy az Országgyűlés, ami neked nem tetszik?
Aha... hirdeti a kiskakas a saját szemétdombján, mert fél hogy lenyújja a nagykakas... Aztán ha megvédte a saját szemétdombját, akkor majd a megyéket kell visszaszerezni a népnyúzó országos parlamenttől? Ha EU tagok vagyunk akkor meg kell emészteni, hogy ez EU Parlament van a hierarchia csúcsán. Az közösségek már csak így működnek. Persze ezt egy olyan karizmatikus egyéniségnek mint Viktor, nehéz lenyomni a torkán...
"Vagyis ez is csak egy kormánykommunikációs értelmetlen félmondat, amit lehet, hogy maga a nagy Habony talált ki :O :D .....birkák meg megesznek mindent ami zöld
user24
tónit,patászorbánt,lézert,szíjjast,mászárost,tiborcot...stb...miért nem említetted?
ők már nem is számítanak? :))))
már csak a habony számít....meg fognak sértődni! :))))
túlságosan hozzászoktál a bólogatókutya ballib politikusokhoz :)
Nem, nem minden az EU parlament hatásköre, csak az, amit szerződés a hatáskörébe helyez. A közösségek így működnek. Persze ezt töketleneknek és agyatlanoknak, mint a ballib politikusok, nehéz lenyomni a torkán.. :)
56-ban alapvetően még hidegháború volt. Még a magyar határnak is életveszélyes volt nekiindulni, vagyis nem tudod 1:1-ben lehúzni a mai korra.
Egyrészről értem, hogy mire akarsz célozni, másrészről viszont rosszhoz próbálsz hasonlítani. Az EU egy közösség. Vagyis inkább úgy kéne feltenni a kérdésedet, hogy az US aki anno bevállalta, hogy befogad nemtom hány ezer embert, az vajon feltette-e az államainak a kérdést, hogy fogadják-e az embereket, vagy úgy ahogy, meghozták Washingtonban a döntést és aztán szétszórták őket?
Október 2-án mehetünk szavazni a menekültkvótáról
Ugrás a cikkheza teljes cikk: http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=3&i=234319