a kész pesto hónapokig eláll olajjal felöntve kis befőttesüvegekben. átteleltetéshez javasolt a fagyasztó, mindig egy kisebb adagot tartva a sima hűtőben.
thomas, ezt a pezsgőt holnap bánni fogod, bár tudom, hogy most pont nem érdekel :)
nekem is 41xx vételim van, kicsit ellépett tőle :))
unicum harap, vigyázz - bár jóféle cucc, csak mocsár másnaposító
MJ rovat:
a lazac igen jól sikerült, végül a serpenyős verzió lett roppanós bőrrel
holnap valszeg nyáron eltett házi készítésű pesto-val vagy citromos-vajas-bazsalikomos spagettivel (szintén házi eltevés) ütjük el az éhünket, az egyszerűség folytatása jegyében
pesto készítésekor ne üljetek fel a recepteknek, nem szabad turmixgépet vagy aprítógépet használni. az általam eddig kifejlesztett még elfogadható gépesítés szerint nagylukú húsdarálón át lehet küldeni a hozzávalókat, majd óriási mozsárban adagonként meg kell még dolgozni. más esetben túl vagdosott lesz, és nélkülözni fogja a pestoban szükséges krémesen szétcsapott állagot. a fenyőmag pirításával csínján kell bánni, mert ha túlpirul, az nem tesz jót a végtermék krémes állagának elérése szempontjából, és az ízhatás is megsínyli
Bekrepi, hogy ennyire nem érzem az OTP-t, ez már szörnyű. Lementem a pincébe és az ünnepekről maradt Unicunot vedeltem. Az tiszta sor, hogy az EPS várható kilátásai 600-800ft közé esik, ami 8x P/eps rátával 4800-6400 közé teszi, meg a GYJ.-re 4600-4800 közé várom, de ez az emelkedés nem mehetne rézsü mentén. A ma betett 4182-es vételi Mariana Árok szerű mélységben van a mai teljesítményhez képest. Remélem holnap nem leszek másnapos, nagyon.
S miért is..mert aza cél,hogy mindenki tobja a jó fundás papírokat,és nagyobb hozammal kecsegetető bankpapírt vegyen...olyan piramisjátékot indítottak...
...de most kell megvenni a molt...és tartani..otp megy még talán feljebb...de mélyen végzi az tuti...
MOLly tulajok topikja
Ha az Otisoknak is van gyűjtőtopikja, ne aprózódjanak el apró témákba a Mollysok se.