Magyarországon a vállalati hitelek állománya 2008 vége óta folyamatosan csökken. Ez a jelenség különösen hátrányosan érinti a kis- és középvállalkozásokat, mivel őket a hitelkínálati korlátok is jobban sújtják, illetve nehezebben találnak maguknak alternatív finanszírozást. A jelenlegi makrogazdasági környezetben - törvényi felhatalmazás alapján - lehetőség van arra, hogy az MNB a hitelintézetek együttműködésével egy célzott hitelprogrammal - az árstabilitás veszélyeztetése nélkül - a fenntartható gazdasági növekedést támogassa.
A Növekedési Hitel Program alapvető célja, hogy kedvezményes jegybanki finanszírozás segítségével a kis és középvállalatok finanszírozási helyzetén segítsen, mert az kiemelten fontos a termelőkapacitások, valamint a munkahelyek megőrzése és gyarapítása céljából. A kedvezményes kamatláb a hitellel rendelkező vállalatok számára az alacsonyabb törlesztő részleteken keresztül alacsonyabb költségeket eredményez, melynek mind jövedelmezőségi, mind likviditási szempontból pozitív a hatása. A mérséklődő adósságszolgálati terhek miatt csökken a hitelállomány minőségének romlása, így végső soron a banki portfólió-minőségre is pozitív hatással lehet. Mindezek mellett a program a bankok mérlegpozícióján keresztül a hitelezési képességet is javíthatja.
A lakossági hitelezés és a devizahitelek problémájának kezelésére számos kormányzati program áll rendelkezésre, ezért a jegybank nem tervezi hasonló program kidolgozását a lakosság számára.
A Növekedési Hitel Program része továbbá a gazdaság külső sérülékenységének a mérséklése, ami egyben lehetővé teszi a jegybanki kamatkiadások csökkentését is. A kedvezményes kamatozású jegybanki refinanszírozás nyújtása, amely a kkv hitelezés ösztönzését célozza, növeli az MNB mérlegfőösszegét és ezen belül a forrásoldalon a 2 hetes kötvény állományát, így a GDP ma már 1%-ához közelítő kamatkiadásokat. A kéthetes kötvényállomány felépülése jórészt az államadósságon belül a devizaadósság aránya növekedésének, illetve az ország válság előtt és alatt nyilvánvalóvá vált pénzügyi sérülékenységéből kiinduló devizatartalék emelkedésnek volt egyenes következménye, amely jelenleg az MNB forrásoldalának legnagyobb tétele. Ennek költsége - amely beavatkozás nélkül tovább emelkedne a kedvezményes jegybanki finanszírozás forrásköltségével - azonban mérsékelhető az ország sérülékenységének csökkentésével.
Kedvezményes jegybanki refinanszírozás forint alapú kkv hitelek folyósítására
Az MNB a hitelintézetek bevonásával Növekedési Hitel Programot kezdeményez, melynek során átmeneti jelleggel, korlátozott mennyiségben, kedvezményes kamatozású refinanszírozási hitelt nyújt kereskedelmi bankok számára. A program keretösszege 250 milliárd forint, a jegybanki hitel kamata 0%.
A programban részt venni kívánó hitelintézeteknek a kedvezményes kamatozású jegybanki hitelt fix feláron kell a kkv-k számára tovább adni. Szándékaink szerint ez a felár nem lesz nagyobb 2 százalékpontnál, így a vállalati hitel kamata maximum 2% lehet. Ennek eléréséhez szükség lehet garanciaprogramok igénybevételére is. Erről és a program további részleteiről az MNB tárgyalást kezdeményez a hitelintézetekkel.
A tárgyalások során a jegybank számít az üzleti szféra képviselőinek együttműködésére is a kedvezményes hitelek megfelelő célzottságának kialakításában azzal a céllal, hogy a kedvezményes hitelek kizárólag azokban az ágazatokban és azokat a kis- és középvállalati adósokat érjék el, amelyek egészséges üzleti modellel rendelkeznek és növekedni szeretnének. Becsléseink szerint a hitelszűke nem egyformán érinti a vállalati szektor szereplőit. Különösen hátrányosan sújtják a szigorú hitelkínálati korlátok a kis- és középvállalkozásokat, ugyanakkor a számukra a banki finanszírozásnak nincs valódi alternatívája. Iparági megoszlás szerint vizsgálva a hitelkínálatot azt tapasztaltuk, hogy a hitelezési feltételek olyan ágazatokban is jelentősen szigorodtak, amelyek a potenciális növekedés szempontjából kulcsfontosságúak lehetnek. Ezzel szemben más, tartós értékesítési problémákkal küszködő iparágakban kényszerhitelezésre, vagyis a tartósan rossz hitelképességű vállalatok mesterséges életben tartására utaló jeleket látunk.
Mindezek miatt indokolt lehet a kedvezményes hitel ágazat és vállalatméret alapján célzott felhasználása.
A program hatására a jegybank mérlegfőösszeg megnő. Eszközeinek állománya teljes kihasználtság esetén a 250 milliárd forintos refinanszírozó hitellel emelkedik, miközben forrásoldala is ugyanennyivel bővül. A többlet sterilizációs állományra fizetett kamat az MNB közvetlen hozzájárulása a hitelezés ösztönzéséhez, ugyanis ezzel szemben eszközoldalon kamatmentes hitel jelenik meg. Ezt a költséget azonban ellensúlyozza a program további eleme.
A hitelintézetek programhoz való hozzájárulása a velük való megállapodás alapján úgy valósulna meg, hogy egy átlagos kkv-t jellemző hitelkockázati szintnek megfelelő felár helyett csak - a hitelintézetekkel folytatandó tárgyalás kiindulópontját képező - 2%-ot építenek be a hitelkamatokba. Az alacsonyabb felár miatt kieső jövedelmet azonban kompenzálhatja az adósok javuló fizetési képessége, ami a jóval a piac alatti kamattehertől remélhető.
A jegybank a hitelprogrammal nem vállal fel vállalati hitelkockázatot. Ennek a kockázatnak a felmérése és kezelése továbbra is a bankrendszer feladata. A program tehát azon túl, hogy a kisebb vállalatokat célozza, és esetleg ágazati preferenciákat is fog tartalmazni, a források allokálásában alapvetően a kereskedelmi bankok hitelezési döntéseire támaszkodik.
A jegybanki hitelprogram célzottságánál, méreténél és egyszeri jellegénél fogva nem befolyásolja a kamatpolitika vitelét és hatékonyságát, azaz nem jön létre "kettős kamatláb". A kamatpolitika továbbra is óvatos és kiszámítható marad. A program célzottsága biztosítja, hogy a kedvezményes finanszírozás az üzleti aktivitást élénkítse, és ne befolyásolja a pénzügyi eszközárakat. A program keretében kihelyezhető, alacsony kamatozású refinanszírozás maximális mennyisége pedig korlátozott, a hazai bankok teljes vállalati hitelállományának mindössze 4%-a, a kkv hitelállomány 7%-a.
A hitelösztönzés ezen formája nem veszélyezteti az MNB elsődleges célját, az árstabilitás fenntartását. A jelenlegi, tartós kereslethiánnyal jellemezhető makrogazdasági környezetben az infláció tartósan a cél alatt maradhat. A célzott hitelösztönzés hozzájárulhat a potenciális növekedés erődítéséhez azáltal, hogy nem hagyja leépülni a termelőkapacitásokat. Tekintettel arra, hogy a program középtávon a potenciális kibocsátásra is hat, az ebből fakadó középtávú inflációs nyomás elhanyagolható, így az elsődleges cél szempontjából nem befolyásolja érdemben a kamatpolitikát.
Az MNB - szintén a hitelintézetek bevonásával - átmeneti jelleggel, korlátozott mennyiségű, kedvezményes refinanszírozási hitelt kíván folyósítani kkv adósok fennálló devizahiteleinek forintra konvertálásához. A program keretösszege 250 milliárd forint, a jegybanki hitel kamata 0%. A program további feltételei - felár nagysága és célzottsága tekintetében - is megegyeznek az előző programpontéval. A program keretében kihelyezhető, alacsony kamatozású refinanszírozás maximális mennyisége itt is korlátozott: a hazai bankok kkv devizahitel-állományának legfeljebb a 15%-a.
A forinthitelekhez való nehéz hozzáférés mellett a kkv-szektor másik nagy problémája a kintlévő devizahitelek magas aránya. A kkv-hitelállomány közel fele deviza alapú, melynek összege 1860 milliárd forint (állomány 54%-a), 15000 vállalathoz kapcsolódóan. Ezeknek a hiteleknek a devizaneme nagyrészt euró (86 százalék), kisebb részt svájci frank (14 százalék). A svájci frank alapú devizahitelekkel rendelkező kkv-knak (257 milliárd forint) feltételezhetően nincs természetes vagy mesterséges fedezete, így ezek a cégek jelentős árfolyamkockázatnak vannak kitéve. A kkv-devizahitelek forintra váltását célzó program javítja az érintett vállalatok hitelképességét, és kiszámítható gazdálkodást tesz lehetővé számukra.
Annak érdekében, hogy az érintett devizahitelek forintra konvertálása ne okozzon volatilitást a forint árfolyamában, a jegybank a végtörlesztés esetén már sikerrel alkalmazott eljárást követi: a hitelek devizakonverziójához a hitelintézetek számára devizát bocsát rendelkezésre piaci áron a devizatartalék terhére annak feltételével, hogy a hitelintézetek vállalják, hogy abból a rövid lejáratú külföldi forrásaikat fizetik vissza. Így az ország rövid devizatartozásai és devizatartaléka ugyanolyan mértékben csökkennek, vagyis Magyarország devizatartalék-megfelelése változatlan marad.
A kétéves likviditást nyújtó hiteltender felfüggesztése
Figyelembe véve a tartósan kedvező külső pénz- és tőkepiaci környezetet, valamint a bankok tartósan stabil likviditási helyzetét, az MNB a kétéves fedezett hiteltendert határozatlan időre felfüggeszti. Pénzpiaci turbulencia esetén az eszköz reaktiválásával lehetőség van a likviditási sokkok kezelésére és annak biztosítására, hogy a hosszú források hiánya ne legyen gátja a vállalati hitelezésnek.
A gazdaság sérülékenységének és az ezzel együtt járó kamatkiadások csökkentése
Az MNB a Kormánnyal és a hitelintézetekkel közösen programot dolgoz ki a gazdaság sérülékenységének csökkentésére. A program az ország rövid külső adósságának 1000 milliárd forintos csökkenését célozza meg, ami - az eddig is alkalmazott szabályoknak megfelelő módon - mérsékli a jegybank devizatartalék-igényét. Ezzel párhuzamosan a kéthetes MNB-kötvény állománya - a jegybank elsődleges célja és a pénzügyi stabilitás veszélyeztetése nélkül - 3600 milliárd forintra csökken. A program során a tartalék-megfelelést az biztosítja, hogy az MNB devizaeszközének felhasználása és az egy éven belül lejáró külföldi adósság azonos mértékben csökken. A devizatartalékok legfeljebb egy tizedének a felhasználása (annak a sebezhetőségi forrásnak a mérséklésére, amely miatt a tartalék megképzésre került) teljesen összhangban van a jegybanki tartalékolás - a pénzügyi piacok által eddig is - elfogadott alapelveivel. A program során egyúttal az ország bruttó külső adóssága is mérséklődne.
Valahol azt olvastam azért emeltek csak 15-öt mert akkor azt kapkodásnak minősíti a piac. Most lenyilatkozzák ezt. Nem lett volna hatásosabb ha megmaradnak a 30-nál és nem kezdenek el varázsolni az előzőnél is? Most akkor ez kapkodás, vagy nem?
Az iménti percekben nagyot rántottak a forint árfolyamán. A magyar deviza 363 felett járt az euróval szemben, majd hirtelen 362 alá erősödött, és már a tegnapi naphoz képest is minimális erősödésben van.Ami még érdekesebbé teszi a helyzetet, hogy a többi régiós devizánál nem látunk ilyen mozgást, továbbra is 0,4% körül gyengülnek. . A forint Virág Barnabás jegybank-alelnök szavaira erősödik: Virág azt nyilatkozta, hogy a szeptemberi várakozáshoz képest akár határozottabb szigorításra is szükség lehet. . https://www.portfolio.hu/deviza/20211021/nagyot-rantottak-a-forinton-markans-gyengulesbol-erosodesbe-fordult-a-magyar-deviza-506386
Parragh László a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a konferencián meghökkentő módon a pénzromlás fűtésével vádolta a kormányt. Azt állította ugyanis, hogy a magas infláció oka részben az „extrém fiskális élénkítés”, vagyis a kormányzati pénzosztás. Az egyébként a kabinet kedvét nagyon is kereső elnök arról is szót ejtett, hogy azért van szükség a minimálbér jelentős emelésére, mert „az infláció fel fogja zabálni az emelés egy részét” (Szerinte hosszú távon a forint mesterséges gyengítése sem működik gazdaságpolitikai eszközként.) .. A jegybank korábbi alelnöke, Nagy Márton szerint a piac még nem árazta be, hogy a következő hónapokban mennyire sok pénzt adnak ki a költségvetésből. . https://www.azenpenzem.hu/cikkek/azt-hitte-nagyot-dragult-minden-meg-csak-most-johet-a-neheze/8081/?=hirkereso
Nagy Márton ugyanakkor figyelmeztetett, hogy vége az alacsony kamatok és a pénzbőség időszakának, és fel kell készülni arra, hogy az államadósság mostani 1000 milliárd forintos kamatterhe fokozatosan növekszik, 100-200 milliárd forinttal már jövőre több lesz.
Halvány gőzük sincs mit kéne csinálni. Nincs annyi ,hogy ha a környező országokban is emelnek esetleg többet akkor nem lesz elég a 15 pontos emelés. --- Meghökkentő prognózist adott Orbán Viktor főtanácsadója. . A gazdaságpolitikai kérdésekben a kormányfőt képbe helyező Nagy Márton azt mondta, hogy a kormányzati költekezések miatt a negyedik negyedévben, illetve 2022 első három hónapjában a költségvetés hiánya a féléves GDP közel 16 százaléka lehet. . Nagy az infláció várható alakulását illetően nincs egy platformon az MNB-vel, sőt mint a pénzügyminiszter már említett felszólalásából kiderült, a kormánnyal sem. Szerinte ugyanis az infláció a következő másfél évben, azaz 2023 áprilisáig még 4-5 százalék között lehet, miközben a kormány-MNB páros immár egybehangzóan 2022 végére 3 százalékos pénzromlásban bízik. . https://privatbankar.hu/cikkek/makro/meghokkento-prognozist-adott-orban-viktor-fotanacsadoja.html?utm_source=rss&utm_medium=referral
erről a mondatodról sajnos az a mém kép jut eszembe, amikor a kövér nőnek azt mondja az orvos, hogy úgy néz ki terhes mire a nő :- babát várok? doki:- nem csak úgy néz ki. V3+1Jacques FO$rint 362.640 +1.000
+0.28%
czk 25.5280
+0.0170
+0.07%
pln 4.5824
+0.0052
+0.11% hrk 7.5095
+0.0029
+0.04% "Nem nehéz ennek a kamatpolitikának a kockázatait sem észrevenni: az
apró, hatástalan kamatemelések a hitelességmegőrzés helyett könnyen
kelthetik inkább a piaci elemzőkben azt az érzetet, hogy bizony ez itt
vastagon fiskális dominancia ELENGEDETT INFLÁCIÓS CÉLLAL. Év végéig
eldől, vagy így, vagy úgy." ** HA SZÁMÍTANA AZ INFLÁCIÓ, MÁR RÉG LÉPTEK VOLNA, DE AZ SEM LÉNYEG, NINCS A VILÁGON OLYAN MŰKÖDŐ DOLOG AHOL 100-130% ELTÉRÉS AZ ELŐÍRTHOZ KÉPEST BELEFÉR!! ** https://www.portfolio.hu/deviza/20211021/miert-esik-ilyen-csunyan-a-forint-mikozben-az-mnb-folyamatosan-emeli-a-kamatot-506304
Az MNB imitál Úgy tűnik, a nemzeti bank is beállt a kormány mögé a választás előtti
intézkedéseivel,ÉS INKÁBB CSAK SZAVAKBAN KÜZD AZ INFLÁCIÓ ELLEN.
Indokolt lépés volt a kamatemelés, de az már nem, hogy szeptemberben
megfelezték 0,15 százalékra, miközben bejelentették, hogy a következő
hónapokban ismét 5 százalék fölé gyorsul az infláció. Persze, ha emelik a
kamatot, az kihat a hitelesek törlesztőrészletére, és visszavetheti a
hitelfelvételi kedvet, márpedig választások előtt a kormányok kerülik
azt, ami negatívan érintheti a választókat. https://24.hu/fn/gazdasag/2021/10/19/gazdasag-orban-viktor-nyugdij-inflacio-hiany/?fbclid=IwAR0ovFO0xY6xBU7nai2JFTIpplF0NtZEJEW2cySjwX9YZ1A_POAe6WdLkhE
Attól,hogy a kormány az értelmetlen pénzszóráson kívül semmit se csinál még működik a geotermikus energia. Senki ne gondolja,hogy örökké jön a földgáz, előbb elfogy mint gondolnánk. . Én teljesen máshogyan látom ezt a témát. A jövő a geotermikus energia, a vízenergia és a fúziós erőmű. Nem is értem pl. mit akarnak 2080-ban Pakstól? . Ha Magyarország haladna a korral, akkor nem így nézne ki a vidék ahogy. A vidékfejlesztés meg zsákutca. Az elmúlt 30 év gyengére sikeredett, tök alkalmatlan vezetőkkel. Ha ésszerűen mennének a dolgok akkor nem lenne kiszolgáltatva az ország senkinek. A hozzá nem értés miatt van gazdasági gödörben az ország. Eu-s pénzek nélkül egy méter járda se lenne. . Lehetne azzal a történetet is kezdeni,hogy az elavult össze-vissza épített putri ingatlanokkal kezdeni kellene valamit, A hazai ingatlanok döntő többsége elavult, pazarló konstrukció beleértve a paneleket is. Sajnálatosnak tartom azt is, hogy az újépítésű ingatlanok szerkezetileg se felelnek meg a követelményeknek.
"A geotermikus energiával ki lehetne váltani a gázt. Nem kellene a paks 2 se." Ez maximum "zöld" marketingszövegnek jó, de másra nem. Én nagyon örülök a megújuló energiák terjedésének, de ez a két mondatod egy egetverő baromság, ha tisztában vagy valamennyire is a realitásokkal és a lehetőségekkel. Bocs, de tényleg. Ne vedd személyeskedésnek.
ÖSSZEHASONLÍTOTTÁK AZ ALDI HAZAI ÉS ANGLIAI ÁRAIT, ITT AZ EREDMÉNY . A nettó medián bérre vetítve a magyar fizetés 5,6 százalékába kerül egy 31 termékre kiterjedő bevásárlás egy hazai Aldiban, míg ugyanezen cikkek beszerzése egy angliai Aldiban az ottani fizetésnek csupán 1,6 százalékát viszi el. Egy magyar családnak így 3,5-szer nagyobb teher ugyanazt megvenni ugyanabban a boltban, mint egy angol családnak. .
Matolcsy egy zseni!!
A Növekedési Hitel Program alapvető célja, hogy kedvezményes jegybanki finanszírozás segítségével a kis és középvállalatok finanszírozási helyzetén segítsen, mert az kiemelten fontos a termelőkapacitások, valamint a munkahelyek megőrzése és gyarapítása céljából. A kedvezményes kamatláb a hitellel rendelkező vállalatok számára az alacsonyabb törlesztő részleteken keresztül alacsonyabb költségeket eredményez, melynek mind jövedelmezőségi, mind likviditási szempontból pozitív a hatása. A mérséklődő adósságszolgálati terhek miatt csökken a hitelállomány minőségének romlása, így végső soron a banki portfólió-minőségre is pozitív hatással lehet. Mindezek mellett a program a bankok mérlegpozícióján keresztül a hitelezési képességet is javíthatja.
A lakossági hitelezés és a devizahitelek problémájának kezelésére számos kormányzati program áll rendelkezésre, ezért a jegybank nem tervezi hasonló program kidolgozását a lakosság számára.
A Növekedési Hitel Program része továbbá a gazdaság külső sérülékenységének a mérséklése, ami egyben lehetővé teszi a jegybanki kamatkiadások csökkentését is. A kedvezményes kamatozású jegybanki refinanszírozás nyújtása, amely a kkv hitelezés ösztönzését célozza, növeli az MNB mérlegfőösszegét és ezen belül a forrásoldalon a 2 hetes kötvény állományát, így a GDP ma már 1%-ához közelítő kamatkiadásokat. A kéthetes kötvényállomány felépülése jórészt az államadósságon belül a devizaadósság aránya növekedésének, illetve az ország válság előtt és alatt nyilvánvalóvá vált pénzügyi sérülékenységéből kiinduló devizatartalék emelkedésnek volt egyenes következménye, amely jelenleg az MNB forrásoldalának legnagyobb tétele. Ennek költsége - amely beavatkozás nélkül tovább emelkedne a kedvezményes jegybanki finanszírozás forrásköltségével - azonban mérsékelhető az ország sérülékenységének csökkentésével.
Kedvezményes jegybanki refinanszírozás forint alapú kkv hitelek folyósítására
Az MNB a hitelintézetek bevonásával Növekedési Hitel Programot kezdeményez, melynek során átmeneti jelleggel, korlátozott mennyiségben, kedvezményes kamatozású refinanszírozási hitelt nyújt kereskedelmi bankok számára. A program keretösszege 250 milliárd forint, a jegybanki hitel kamata 0%.
A programban részt venni kívánó hitelintézeteknek a kedvezményes kamatozású jegybanki hitelt fix feláron kell a kkv-k számára tovább adni. Szándékaink szerint ez a felár nem lesz nagyobb 2 százalékpontnál, így a vállalati hitel kamata maximum 2% lehet. Ennek eléréséhez szükség lehet garanciaprogramok igénybevételére is. Erről és a program további részleteiről az MNB tárgyalást kezdeményez a hitelintézetekkel.
A tárgyalások során a jegybank számít az üzleti szféra képviselőinek együttműködésére is a kedvezményes hitelek megfelelő célzottságának kialakításában azzal a céllal, hogy a kedvezményes hitelek kizárólag azokban az ágazatokban és azokat a kis- és középvállalati adósokat érjék el, amelyek egészséges üzleti modellel rendelkeznek és növekedni szeretnének. Becsléseink szerint a hitelszűke nem egyformán érinti a vállalati szektor szereplőit. Különösen hátrányosan sújtják a szigorú hitelkínálati korlátok a kis- és középvállalkozásokat, ugyanakkor a számukra a banki finanszírozásnak nincs valódi alternatívája. Iparági megoszlás szerint vizsgálva a hitelkínálatot azt tapasztaltuk, hogy a hitelezési feltételek olyan ágazatokban is jelentősen szigorodtak, amelyek a potenciális növekedés szempontjából kulcsfontosságúak lehetnek. Ezzel szemben más, tartós értékesítési problémákkal küszködő iparágakban kényszerhitelezésre, vagyis a tartósan rossz hitelképességű vállalatok mesterséges életben tartására utaló jeleket látunk.
Mindezek miatt indokolt lehet a kedvezményes hitel ágazat és vállalatméret alapján célzott felhasználása.
A program hatására a jegybank mérlegfőösszeg megnő. Eszközeinek állománya teljes kihasználtság esetén a 250 milliárd forintos refinanszírozó hitellel emelkedik, miközben forrásoldala is ugyanennyivel bővül. A többlet sterilizációs állományra fizetett kamat az MNB közvetlen hozzájárulása a hitelezés ösztönzéséhez, ugyanis ezzel szemben eszközoldalon kamatmentes hitel jelenik meg. Ezt a költséget azonban ellensúlyozza a program további eleme.
A hitelintézetek programhoz való hozzájárulása a velük való megállapodás alapján úgy valósulna meg, hogy egy átlagos kkv-t jellemző hitelkockázati szintnek megfelelő felár helyett csak - a hitelintézetekkel folytatandó tárgyalás kiindulópontját képező - 2%-ot építenek be a hitelkamatokba. Az alacsonyabb felár miatt kieső jövedelmet azonban kompenzálhatja az adósok javuló fizetési képessége, ami a jóval a piac alatti kamattehertől remélhető.
A jegybank a hitelprogrammal nem vállal fel vállalati hitelkockázatot. Ennek a kockázatnak a felmérése és kezelése továbbra is a bankrendszer feladata. A program tehát azon túl, hogy a kisebb vállalatokat célozza, és esetleg ágazati preferenciákat is fog tartalmazni, a források allokálásában alapvetően a kereskedelmi bankok hitelezési döntéseire támaszkodik.
A jegybanki hitelprogram célzottságánál, méreténél és egyszeri jellegénél fogva nem befolyásolja a kamatpolitika vitelét és hatékonyságát, azaz nem jön létre "kettős kamatláb". A kamatpolitika továbbra is óvatos és kiszámítható marad. A program célzottsága biztosítja, hogy a kedvezményes finanszírozás az üzleti aktivitást élénkítse, és ne befolyásolja a pénzügyi eszközárakat. A program keretében kihelyezhető, alacsony kamatozású refinanszírozás maximális mennyisége pedig korlátozott, a hazai bankok teljes vállalati hitelállományának mindössze 4%-a, a kkv hitelállomány 7%-a.
A hitelösztönzés ezen formája nem veszélyezteti az MNB elsődleges célját, az árstabilitás fenntartását. A jelenlegi, tartós kereslethiánnyal jellemezhető makrogazdasági környezetben az infláció tartósan a cél alatt maradhat. A célzott hitelösztönzés hozzájárulhat a potenciális növekedés erődítéséhez azáltal, hogy nem hagyja leépülni a termelőkapacitásokat. Tekintettel arra, hogy a program középtávon a potenciális kibocsátásra is hat, az ebből fakadó középtávú inflációs nyomás elhanyagolható, így az elsődleges cél szempontjából nem befolyásolja érdemben a kamatpolitikát.
Kedvezményes jegybanki refinanszírozás KKV devizahitelek forintra váltására