Topiknyitó: Törölt felhasználó 2013. 04. 04. 12:05

Matolcsy egy zseni!!  

Magyarországon a vállalati hitelek állománya 2008 vége óta folyamatosan csökken. Ez a jelenség különösen hátrányosan érinti a kis- és középvállalkozásokat, mivel őket a hitelkínálati korlátok is jobban sújtják, illetve nehezebben találnak maguknak alternatív finanszírozást. A jelenlegi makrogazdasági környezetben - törvényi felhatalmazás alapján - lehetőség van arra, hogy az MNB a hitelintézetek együttműködésével egy célzott hitelprogrammal - az árstabilitás veszélyeztetése nélkül - a fenntartható gazdasági növekedést támogassa.



A Növekedési Hitel Program alapvető célja, hogy kedvezményes jegybanki finanszírozás segítségével a kis és középvállalatok finanszírozási helyzetén segítsen, mert az kiemelten fontos a termelőkapacitások, valamint a munkahelyek megőrzése és gyarapítása céljából. A kedvezményes kamatláb a hitellel rendelkező vállalatok számára az alacsonyabb törlesztő részleteken keresztül alacsonyabb költségeket eredményez, melynek mind jövedelmezőségi, mind likviditási szempontból pozitív a hatása. A mérséklődő adósságszolgálati terhek miatt csökken a hitelállomány minőségének romlása, így végső soron a banki portfólió-minőségre is pozitív hatással lehet. Mindezek mellett a program a bankok mérlegpozícióján keresztül a hitelezési képességet is javíthatja.



A lakossági hitelezés és a devizahitelek problémájának kezelésére számos kormányzati program áll rendelkezésre, ezért a jegybank nem tervezi hasonló program kidolgozását a lakosság számára.

A Növekedési Hitel Program része továbbá a gazdaság külső sérülékenységének a mérséklése, ami egyben lehetővé teszi a jegybanki kamatkiadások csökkentését is. A kedvezményes kamatozású jegybanki refinanszírozás nyújtása, amely a kkv hitelezés ösztönzését célozza, növeli az MNB mérlegfőösszegét és ezen belül a forrásoldalon a 2 hetes kötvény állományát, így a GDP ma már 1%-ához közelítő kamatkiadásokat. A kéthetes kötvényállomány felépülése jórészt az államadósságon belül a devizaadósság aránya növekedésének, illetve az ország válság előtt és alatt nyilvánvalóvá vált pénzügyi sérülékenységéből kiinduló devizatartalék emelkedésnek volt egyenes következménye, amely jelenleg az MNB forrásoldalának legnagyobb tétele. Ennek költsége - amely beavatkozás nélkül tovább emelkedne a kedvezményes jegybanki finanszírozás forrásköltségével - azonban mérsékelhető az ország sérülékenységének csökkentésével.



Kedvezményes jegybanki refinanszírozás forint alapú kkv hitelek folyósítására



Az MNB a hitelintézetek bevonásával Növekedési Hitel Programot kezdeményez, melynek során átmeneti jelleggel, korlátozott mennyiségben, kedvezményes kamatozású refinanszírozási hitelt nyújt kereskedelmi bankok számára. A program keretösszege 250 milliárd forint, a jegybanki hitel kamata 0%.

A programban részt venni kívánó hitelintézeteknek a kedvezményes kamatozású jegybanki hitelt fix feláron kell a kkv-k számára tovább adni. Szándékaink szerint ez a felár nem lesz nagyobb 2 százalékpontnál, így a vállalati hitel kamata maximum 2% lehet. Ennek eléréséhez szükség lehet garanciaprogramok igénybevételére is. Erről és a program további részleteiről az MNB tárgyalást kezdeményez a hitelintézetekkel.



A tárgyalások során a jegybank számít az üzleti szféra képviselőinek együttműködésére is a kedvezményes hitelek megfelelő célzottságának kialakításában azzal a céllal, hogy a kedvezményes hitelek kizárólag azokban az ágazatokban és azokat a kis- és középvállalati adósokat érjék el, amelyek egészséges üzleti modellel rendelkeznek és növekedni szeretnének. Becsléseink szerint a hitelszűke nem egyformán érinti a vállalati szektor szereplőit. Különösen hátrányosan sújtják a szigorú hitelkínálati korlátok a kis- és középvállalkozásokat, ugyanakkor a számukra a banki finanszírozásnak nincs valódi alternatívája. Iparági megoszlás szerint vizsgálva a hitelkínálatot azt tapasztaltuk, hogy a hitelezési feltételek olyan ágazatokban is jelentősen szigorodtak, amelyek a potenciális növekedés szempontjából kulcsfontosságúak lehetnek. Ezzel szemben más, tartós értékesítési problémákkal küszködő iparágakban kényszerhitelezésre, vagyis a tartósan rossz hitelképességű vállalatok mesterséges életben tartására utaló jeleket látunk.



Mindezek miatt indokolt lehet a kedvezményes hitel ágazat és vállalatméret alapján célzott felhasználása.

A program hatására a jegybank mérlegfőösszeg megnő. Eszközeinek állománya teljes kihasználtság esetén a 250 milliárd forintos refinanszírozó hitellel emelkedik, miközben forrásoldala is ugyanennyivel bővül. A többlet sterilizációs állományra fizetett kamat az MNB közvetlen hozzájárulása a hitelezés ösztönzéséhez, ugyanis ezzel szemben eszközoldalon kamatmentes hitel jelenik meg. Ezt a költséget azonban ellensúlyozza a program további eleme.

A hitelintézetek programhoz való hozzájárulása a velük való megállapodás alapján úgy valósulna meg, hogy egy átlagos kkv-t jellemző hitelkockázati szintnek megfelelő felár helyett csak - a hitelintézetekkel folytatandó tárgyalás kiindulópontját képező - 2%-ot építenek be a hitelkamatokba. Az alacsonyabb felár miatt kieső jövedelmet azonban kompenzálhatja az adósok javuló fizetési képessége, ami a jóval a piac alatti kamattehertől remélhető.



A jegybank a hitelprogrammal nem vállal fel vállalati hitelkockázatot. Ennek a kockázatnak a felmérése és kezelése továbbra is a bankrendszer feladata. A program tehát azon túl, hogy a kisebb vállalatokat célozza, és esetleg ágazati preferenciákat is fog tartalmazni, a források allokálásában alapvetően a kereskedelmi bankok hitelezési döntéseire támaszkodik.



A jegybanki hitelprogram célzottságánál, méreténél és egyszeri jellegénél fogva nem befolyásolja a kamatpolitika vitelét és hatékonyságát, azaz nem jön létre "kettős kamatláb". A kamatpolitika továbbra is óvatos és kiszámítható marad. A program célzottsága biztosítja, hogy a kedvezményes finanszírozás az üzleti aktivitást élénkítse, és ne befolyásolja a pénzügyi eszközárakat. A program keretében kihelyezhető, alacsony kamatozású refinanszírozás maximális mennyisége pedig korlátozott, a hazai bankok teljes vállalati hitelállományának mindössze 4%-a, a kkv hitelállomány 7%-a.



A hitelösztönzés ezen formája nem veszélyezteti az MNB elsődleges célját, az árstabilitás fenntartását. A jelenlegi, tartós kereslethiánnyal jellemezhető makrogazdasági környezetben az infláció tartósan a cél alatt maradhat. A célzott hitelösztönzés hozzájárulhat a potenciális növekedés erődítéséhez azáltal, hogy nem hagyja leépülni a termelőkapacitásokat. Tekintettel arra, hogy a program középtávon a potenciális kibocsátásra is hat, az ebből fakadó középtávú inflációs nyomás elhanyagolható, így az elsődleges cél szempontjából nem befolyásolja érdemben a kamatpolitikát.



Kedvezményes jegybanki refinanszírozás KKV devizahitelek forintra váltására



Az MNB - szintén a hitelintézetek bevonásával - átmeneti jelleggel, korlátozott mennyiségű, kedvezményes refinanszírozási hitelt kíván folyósítani kkv adósok fennálló devizahiteleinek forintra konvertálásához. A program keretösszege 250 milliárd forint, a jegybanki hitel kamata 0%. A program további feltételei - felár nagysága és célzottsága tekintetében - is megegyeznek az előző programpontéval. A program keretében kihelyezhető, alacsony kamatozású refinanszírozás maximális mennyisége itt is korlátozott: a hazai bankok kkv devizahitel-állományának legfeljebb a 15%-a.



A forinthitelekhez való nehéz hozzáférés mellett a kkv-szektor másik nagy problémája a kintlévő devizahitelek magas aránya. A kkv-hitelállomány közel fele deviza alapú, melynek összege 1860 milliárd forint (állomány 54%-a), 15000 vállalathoz kapcsolódóan. Ezeknek a hiteleknek a devizaneme nagyrészt euró (86 százalék), kisebb részt svájci frank (14 százalék). A svájci frank alapú devizahitelekkel rendelkező kkv-knak (257 milliárd forint) feltételezhetően nincs természetes vagy mesterséges fedezete, így ezek a cégek jelentős árfolyamkockázatnak vannak kitéve. A kkv-devizahitelek forintra váltását célzó program javítja az érintett vállalatok hitelképességét, és kiszámítható gazdálkodást tesz lehetővé számukra.



Annak érdekében, hogy az érintett devizahitelek forintra konvertálása ne okozzon volatilitást a forint árfolyamában, a jegybank a végtörlesztés esetén már sikerrel alkalmazott eljárást követi: a hitelek devizakonverziójához a hitelintézetek számára devizát bocsát rendelkezésre piaci áron a devizatartalék terhére annak feltételével, hogy a hitelintézetek vállalják, hogy abból a rövid lejáratú külföldi forrásaikat fizetik vissza. Így az ország rövid devizatartozásai és devizatartaléka ugyanolyan mértékben csökkennek, vagyis Magyarország devizatartalék-megfelelése változatlan marad.



A kétéves likviditást nyújtó hiteltender felfüggesztése



Figyelembe véve a tartósan kedvező külső pénz- és tőkepiaci környezetet, valamint a bankok tartósan stabil likviditási helyzetét, az MNB a kétéves fedezett hiteltendert határozatlan időre felfüggeszti. Pénzpiaci turbulencia esetén az eszköz reaktiválásával lehetőség van a likviditási sokkok kezelésére és annak biztosítására, hogy a hosszú források hiánya ne legyen gátja a vállalati hitelezésnek.



A gazdaság sérülékenységének és az ezzel együtt járó kamatkiadások csökkentése



Az MNB a Kormánnyal és a hitelintézetekkel közösen programot dolgoz ki a gazdaság sérülékenységének csökkentésére. A program az ország rövid külső adósságának 1000 milliárd forintos csökkenését célozza meg, ami - az eddig is alkalmazott szabályoknak megfelelő módon - mérsékli a jegybank devizatartalék-igényét. Ezzel párhuzamosan a kéthetes MNB-kötvény állománya - a jegybank elsődleges célja és a pénzügyi stabilitás veszélyeztetése nélkül - 3600 milliárd forintra csökken. A program során a tartalék-megfelelést az biztosítja, hogy az MNB devizaeszközének felhasználása és az egy éven belül lejáró külföldi adósság azonos mértékben csökken. A devizatartalékok legfeljebb egy tizedének a felhasználása (annak a sebezhetőségi forrásnak a mérséklésére, amely miatt a tartalék megképzésre került) teljesen összhangban van a jegybanki tartalékolás - a pénzügyi piacok által eddig is - elfogadott alapelveivel. A program során egyúttal az ország bruttó külső adóssága is mérséklődne.
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Stiv
Stiv 2021. 10. 18. 15:20
Előzmény: #7618  geza77
#7620
Szépen süllyed ma is a forint.
.
Az éven túli lejáratú kötvényekben a hozamok erőteljesen emelkedtek. A 15 éves lejáratú állampapír hozama például 21 bázisponttal emelkedett:
.
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20211018/megugrottak-a-magyar-allamkotveny-kamatok-505828?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator
Stiv
Stiv 2021. 10. 18. 15:14
#7619
Az infláció elérte a Netflixet: árat emeltek Magyarországon is
.
A szolgálató standard csomagja 9 százalékkal, 3190 forintról 3490-ra drágult, míg a prémium csomag havidíja 13 százalékkal, 3990-ról 4490 forintra emelkedett.
.
https://forbes.hu/uzlet/az-inflacio-elerte-a-netflixet-arat-emeltek-magyarorszagon-is/
geza77
geza77 2021. 10. 18. 15:14
Előzmény: #7616  Stiv
#7618

ez elképesztő egy Jacques FOSnak több az értéke
Hf$               362.245     +2.445      +0.68% zlotyi                 4.5820  +0.0160    +0.35%
cskorona        25.4815  +0.1115    +0.44%
hkuna                7.5064  +0.0011    +0.02%
Stiv
Stiv 2021. 10. 18. 13:48
Előzmény: #7616  Stiv
#7617
Drasztikus mértékű kamatemelés kéne a lengyel jegybank egyik döntéshozója szerint.Nem lenne túlzás 2 százalékra emelni a jegybanki irányadó kamatot
.
13:23Drasztikus mértékű kamatemelés kéne a lengyel jegybank egyik döntéshozója szerint
.
A forint szempontjából elsősorban a holnapi kamatdöntés lehet érdekes, a Monetáris Tanács ugyanis ismét válaszút előtt állhat. Vagy folytatják a szeptemberi 15 bázispontos ütemben a kamatemelést, vagy megint erőteljesebb szigorításra váltanak. Előbbivel a forint további gyengülését kockáztatnák, utóbbi pedig a szeptemberi előremutató kommunikációval lenne ellentétes. Kérdés, ezt az ellentmondást hogyan oldja majd fel a jegybank.
Stiv
Stiv 2021. 10. 18. 13:43
Előzmény: #7615  geza77
#7616
A forintnak nincs párja a Balkánon.
.
361,50
geza77
geza77 2021. 10. 18. 10:52
#7615
adakozó egy népcsoport simán elenged napi pár tized százalélot a nyugdíjából, megtakarításából, fizetéséből!! Ez vezetni fog valahova, a sok iq fighter rájön majd egyszer...
hf$  361.150    +1.350      +0.38%
hrk      7.5085  +0.0032    +0.04%
ron      4.9489  +0.0027    +0.06%
pln      4.5721  +0.0062    +0.13%
uah   30.5195  -0.0694     -0.23%
try    10.7432  +0.0113    +0.10%
rub   82.4881  +0.0981    +0.12%
Stiv
Stiv 2021. 10. 18. 09:22
#7614
360,40
Stiv
Stiv 2021. 10. 18. 09:22
Előzmény: #7612  Stiv
#7613
Úgy nehéz lesz erősödni ha milliárdokat nyomtatnak naponta. 
Stiv
Stiv 2021. 10. 18. 08:57
#7612
Egyetlen év alatt rengeteg bankó és érme került be a magyar gazdaság körforgásába. Többek között 21,5 millió húszezres és 10,4 millió tízezer forintos került újonnan forgalomba, de például ötforintosból is rengeteget vertek.
.
Egyetlen év alatt 547,7 milliárd forinttal nőtt a készpénzmennyiség Magyarországon az érméket és a bankókat is figyelembe véve.
.
https://www.penzcentrum.hu/megtakaritas/20211018/ez-most-a-leghamisitottabb-forintbankjegy-nalad-is-lehet-egy-megutheted-a-bokad-1118574?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=penzcentrum_linkek&utm_campaign=hiraggregator
Stiv
Stiv 2021. 10. 16. 18:00
Előzmény: #7609  sztanil
#7610
A geotermikus energiával ki lehetne váltani a gázt. Nem kellene a paks 2 se.
 
sztanil 2021. 10. 16. 17:35
Előzmény: #7607  Stiv
#7609
Vagy odaadjuk az oroszoknak, cserébe az olcsó gázért.
Stiv
Stiv 2021. 10. 16. 17:29
#7608
Letették a Budapest-Belgrád vasútvonal alapkövét
.
6000 milliárd forintos vasútfejlesztés várható az országban, amiből 750 milliárdot a Budapest-Belgrád vasútvonal emészt fel - jelentette ki Palkovics László Kiskunhalason, a projekt jelképes alapkőletételénél.
.
http://www.atv.hu/belfold/20211015-letettek-a-budapest-belgrad-vasutvonal-alapkovet/hirkereso
.
A teljes vasútfejlesztéshez honnan fognak forrást szerezni?
10-15 év alatt 6000 milliárd forint el lesz puffogtatva. Totális eladósodás lesz...
Stiv
Stiv 2021. 10. 16. 17:06
Előzmény: #7605  Stiv
#7607
A magyar kormány 1440 milliárd forintot ajánlott a Budapest Airportért
.
A magyar kormány által vezetett konzorcium 4 milliárd eurót (körülbelül 1440 milliárd forintot) ajánlott fel a Budapest Airportért – értesült a Bloomberg.
.
A BLOOMBERG SZERINT A TULAJDONOSOK EZÉRT AZ ÁRÉRT CSERÉBE VÉLHETŐEN EL FOGJÁK ADNI A BUDAPEST AIRPORTOT.
-
https://index.hu/gazdasag/2021/10/15/magyar-kormany-budapest-airport/
.
Ez az évtized üzlete, többszörösen vissza lesz véve és ráadásul gyenge forintnál. 
geza77
geza77 2021. 10. 13. 13:37
#7606

és ez így megy 3,5 éve
czk      25.3725   -0.0225     -0.09% pln         4.5770  +0.0007    +0.01%
f$t      360.260    +0.420     +0.12%
ron         4.9493  +0.0031    +0.06%
Stiv
Stiv 2021. 10. 08. 09:40
#7605
Újabb ajánlatot tett a kormány a budapesti reptér megvásárlására.
A magyar kormány az év végéig szeretné lezárni a vásárlást
Tavaly a Budapest Airport 38 millió eurós eredményről (EBITDA), és 110 millió eurós veszteségről számolt be az egész évre vonatkozóan.
.
https://www.portfolio.hu/ingatlan/20211008/ujabb-ajanlatot-tett-a-kormany-a-budapesti-repter-megvasarlasara-504260#
.
Fejetlenül megy a pénzszórás ,a sármelléki reptér is ráfizetéses.
Stiv
Stiv 2021. 10. 08. 09:18
Előzmény: #7603  Stiv
#7604
 A magyar külkereskedelmi mérlegben az elmúlt 15 évben ennél csak egyszer láttunk nagyobb deficitet.
.
Habár az elemzők számítottak rá, hogy az infláció még magasabbra kúszik, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) számára igencsak kellemetlen a pénzromlás emelkedése, különösen úgy, hogy a korábbi 30 bázispontos emelések után a múlt hónapban "csak" 15 bázisponttal szigorított, és a következő két hónapra is mindössze ekkora emelés mellett kötelezte el magát. A következő időszak nagy kérdése az lesz, hogy a piac ilyen gyorsan romló inflációs folyamatok mellett elegendőnek találja-e a szigorítás mértékét.
.
https://www.portfolio.hu/deviza/20211008/gyengul-a-forint-rossz-hirek-jottek-magyarorszagrol-504268
Stiv
Stiv 2021. 10. 08. 09:14
#7603
Szeptemberben 5,5%-kal nőttek az árak az előző év azonos hónapjához képest
.
467 millió euró volt a termék-külkereskedelmi hiány augusztusban, az export 12, az import 9,1%-kal csökkent júliushoz képest.
.
https://www.ksh.hu/?lang=hu
geza77
geza77 2021. 10. 06. 12:11
Előzmény: #7601  geza77
#7602
zlotyi belehúzott                                        4.5975 -0.0037    -0.08%
FOSrint is csak ellenkező irányban      360.120 +2.860    +0.80%
vajon mikor veszik észre, hogy szemben mennek a forgalommal?
geza77
geza77 2021. 10. 06. 09:56
#7601

Jacques Fos a bolondos
FO$rint   359.910    +2.650     +0.74%
HRK            7.5085  +0.0035    +0.05%
czk            25.4485  +0.1405    +0.56%
pln               4.6240  +0.0227    +0.49%
uah            30.5101  -0.0568     -0.19%

Topik gazda

kublaj1
4 3 1

aktív fórumozók


friss hírek További hírek