011. április 20.-tól Masterplast Nyrt. néven működik tovább a Masterplast Group Zrt., a váltás része a társaság középtávú stratégiájának. A vállalat az első negyedévben 13,1 millió eurós bevételt ért el, amely megfelel az előzetes terveknek.
Nyilvánosan működő részvénytársasággá alakult át 2011. április 20.-tól a Masterplast Group Zrt. A működési forma váltással együtt átalakult a vállalat legfelső vezetése is. Létrejött az Igazgatótanács, amely ellátja az igazgatóság és a felügyelőbizottság feladatait. Az Igazgatótanács elnöke Tibor Dávid, alelnöke pedig Ács Balázs. Létrejött az Audit bizottság is, amelyben az Igazgatótanács független tagjai - Bojár Gábor, Dr. Gara Iván, és Andrew Szőnyi - kaptak helyet.
"A jelenlegi átalakulás szerves része a vállalat középtávú stratégiájának" - jelentette ki a változással kapcsolatban Tibor Dávid, a Masterplast Nyrt. Igazgatótanácsának elnöke. "A cég fejlődése már évek óta ezen stratégia alapján történik, és amint elérkezettnek látjuk az időt újabb jelentős lépést teszünk a tőzsdei bevezetés irányába" - tette hozzá Tibor Dávid.
A Masterplast Nyrt. 2011. első negyedévében 13,125 millió eurós bevételt ért el, amely megegyezik az előzetes célkitűzésekkel, és csak minimális mértékben marad el az egy évvel korábbi, 13,302 millió eurós forgalomtól. "Elégedettek lehetünk az első három hónappal, hiszen annak ellenére, hogy az elmúlt évben végrehajtott racionalizálás miatt kevesebb leányvállalattal dolgoztunk, sikerült megismételni a tavalyi bevételt" - közölte az első három hónap eredményeivel kapcsolatban Tibor Dávid.
Háttérinformáció:
Az 1997-ben alapított Masterplast csoport a közép-kelet-európai régió egyik vezető építőanyag gyártó és forgalmazó vállalata. A cégcsoport 12 országban rendelkezik saját tulajdonú leányvállalattal. A vállalat 2010-es árbevétele 85,2 millió euró volt. A társaság 2008 óta tagja a Budapesti Értéktőzsde Tőzsdeképes Cégek Klubjának.
Nyilván már ezért csorgatták le a céghez közel állók és a számokat ismerők...:( MNB vizsgálja vajon??:) Szeptemberben pedig azért kellett még hájpolni, hogy meglegyen az elvárt tőkebevonás az elvárt árfolyamon, pedig tudhatták, hogy a q4 nem a bővülésről fog szólni.... Az viszont baromira nem jött jól, hogy nem került meghosszabításra a felújítási támogatás. Lehet benne mozizni tovább vagy kiszállni bukóval, f@sza :((
Kérdés, hogy a jegyzéssel berántott sok milliárdnyi kisbefektető hogyan reagál erre. A 2 állami alap erre szerintem nem fog a pakkon csökkenteni. . Erre kell reagálnia az MKB/Kalliwodának is. 7000-es célárat lehozzák 6500-ra? :-))
Bef. tájékoztató helyett kiadtak egy mini “profit warningot”. Szerintem ez pozitív, hogy legalább megszólaltak ők is. A lényeg szerintem ez: . .“Fentiek alapján a Társaság konszolidált adataiban 2022. évre előzetesen az előre jelzett 225 millió euróval szemben 202 millió euró árbevétellel, az előre jelzett 26,7 millió euróval szemben mintegy 20 millió euró EBITDÁ- val, az előre jelzett 18,1 millió euróval szemben hozzávetőlegesen 15,5 millió euró adózott eredménnyel számol. Az iparági környezetre tekintettel a Társaság a 2023. év első és második negyedéve tekintetében az év azonos időszakainak magas 2022. évi bázisához képest visszaesésre számít, amelyet ellensúlyozhat a 2023 második félévében már működő két EPS gyártó és egy XPS gyártó új termelőüzem kibocsátása, valamint a várakozásaink szerint elinduló európai szintű felújítási programok és támogatások elérhetősége.”
Nem rossz ez a papír. Mindenesetre én nem bánom az alacsonyabb árszintet,mert így lehet belőle venni. Én személyszerint 4400ig tervezem a folyamatos vételt. A jövőre nézve biztosan jó lesz a papír az ukrán piaccal Csak bírjuk kívárni.
Javítás: bocsánat... átírta a telefonom, de nagyon. Nem ezt írta: nem értjük az esést! Hanem ezt, hogy az utóbbi időszakban a tőzsde negatív hangulatú volt... illetve a tőzsde nagy kockázatú.
Törölt felhasználó2023. 01. 04. 18:40
#11743
Nem hinném, hogy lenne összefüggés...de írtam a vezérnek egy levelet...1 napon belül választ is kaptam, hogy nem értjük az esést...erre ma megindult. Ha csak ezen múlna...én írnék neki mindennap!:)
Én azt mondom, amit látok...ez a mai napra vonatkozik! Én örülnék a legjobban, ha 6000 lenne..... bárcsak menne....menne...az egekbe, mint az infláció....
Arról meg szerintem ne is beszéljünk, hogy rengetegen félnek az öreg házak futesetol...mert éppen jöhet 1x csak, hogy ezt a stopot is eltörlik... gázár...áram..., A másik, hogy az elavultak ára esik, aki megveszi, az biztos, hogy szigeteli...
Jól látod,én építőiparban vagyok vállalkozó,többek között homlokzati szigetelések kivitelezésével is foglalkozok. Most jön a neheze,mert ha nem találnak ki valami kiírt pályázatot szigetelésekre,a nép,a tömeg,ami ennek a piacnak a felhajtóereje,nem fogja tudni kifizetni a drága anyak és kivitelezési díjakat. Több ingatlanos ismerősöm van,akik már múl év októberében jelezték,hogy az ingatlanpiacon a kereslet teljesen leült. Ebből sok jóra következtetni nem lehet. Ja és ez a balcsin van...
Ugye most hulyeskedsz.....amíg délben tele az összes pláza és nem lehet megmozdulni a városban, mert olyan őrült forgalom van... addig van itt pénz! Meg szerintem sokan tavasszal neki állnak maguk csinálni...amúgy meg nem romlandó... illetve biztos vagyok benne, hogy van B, C, D , E , ZS terv...max eladják külföldre....
Persze, hogy árazódik be.. ott fog a építő anyag telepeken rohadni a megfizethetetlen áru!!!! Vicc egy ház le szigetelése 5-9 Milió forint… Kinek van ebbe a helyzetbe ennyi pénze? Akinek volt már megtette… most Jön a szar világ…
Kiváncsi leszek. Én egyébként arra számítok, hogy egyelőre nem lesz bef. táj. Talán a februári Q4 kapcsán, ha jók lesznek a számok. Most egyébként mit mondanának? Állami támogatásról (újról) nincs hír, mert EU pénzek is bizonytalanok, Q4-ről most áll csak össze a kép, illetve ha új akvi/projekt lenne, azt be kellene jelenteni, egyelőre az sincs. Arra tippelek, hogy most nem akarnak egy rendezvényt, amikor nincs újdonság és a lecsorgó árfolyamot kellene magyarázni. Én azért örülnék, ha lenne.
Törölt felhasználó2023. 01. 03. 12:04
#11731
Kíváncsiságból írtam a Masterplastnak, hogy mi a véleményük az eséssel kapcsolatban. Lesz e bármilyen tájékoztató vagy csak a q4...
Kedves Jofani1, Hónapok óta figyelemmel kiserem, hogy miként kéred a zarot...."Záró. Köszi." Szerény véleményem szerint, ez súrolja a pofátlanság határát...ha valaki nem fizet elő, hogy prompt adatai legyenek, akkor kérlek, a jövőben legalább tiszteld már meg a "játékostársakat" minden fórumban..., Hogy legalább ennyit írsz: Kérhetnek egy zarot? Köszönöm.
Január közepén 2021-ben és 22-ben is tartottak befektetői tájékoztatót, az ideiről még semmi hír nincs. Jó lenne, ha idén is mondanának valamit és lehetne kérdezni is… 🤔 Vagy csak február végén jön majd a 22Q4 beszámoló?
En is biztos vagyok abban, hogy itt előbb utóbb lesz vmi bejelentés...az sem lehetetlen, hogy nem akarják, ha ugrik 10-15% az árfolyam, akkor túlzottan 4100 fölé menjen....mert nem érdeke a vezetőségnek, hogy kivegyék a befektetők a lóvét egy nagyobb emelkedésnél.... hiszen 3800ról ugrik 4200ig, az nem a világ....na mindegy...azért ez így nem túl nagy élmény....
Ha ténylegesen el akarná adni részvényt ilyen mennyiségben, akkor a teljes készlettel nem állna be a könyvbe. Valószínűleg alacsonyabb árfolyamokon, kisebb mennyiségekkel ott áll a vételi oldalon is. Ki kell várni a fordulatot!
Nyugodt évre nem számítok, de bízom a jobb eredményességben. Ehhez biztosan sok irány- és stratégiaváltásra, jó meglátásokra és szerencsére is szükség lesz. Minden fórumtársamnak jó erőt és egészséget kívánok hozzá. BUÉK!
BÚÉK! És legyen egy nyugodtabb évünk, mint amilyen az idei volt!
Törölt felhasználó2022. 12. 30. 12:41
#11705
Az év utolsó kereskedési napján Boldog Új Évet kívánok mindenkinek! Ne csak bízzunk, hanem induljon 2023 egy komoly emelkedéssel a Masterplast kapcsán. Eredményes kereskedést 2023-ra MINDENKINEK!
Igen úgy tűnik. A 11 000-es eladás ugyan kiállt, de nyomják lefele, vkik olcsón akarnak bevásárolni. Velem nem fogják eldobatni. Az Alteos történések után jelenleg ebben látok esélyt nagyobb emelkedésre.
3900-ról most visszavonták a ~12.000 db eladót. Eltűnt. De még ma reggel is bent volt a könyvben egy ideig… Kedves MNB, ez nekem market abuse / “layering”-nek tűnik. Remélem, hogy kivizsgálják.
Törölt felhasználó2022. 12. 30. 09:04
#11702
3900on 11968 darab mai is...ez egyértelműen vmi trükközés...dobatasra megy vmelyik broki...figyeljetek meg, hogy 1-2 héten belül minimum 10-15%os emelkedés lesz!
Mindent lehet...csak értelmetlen heteken keresztül uazt olvasni...hol ettől, hol attól. Én is tulajdonos vagyok, én is azért vettem, hogy nyerjek rajta. Talán nem árulok el nagy titkot azzal, ha még venne is valaki...de csak rosszat, rosszat és rosszat olvas, akkor szerinted venni fog vagy nem?! De bízzunk benne, hogy csak evvegi realizació...én vettem tegnap is, remélem rövidesen ismét 4000 felett!
Igen, délután 16 körül ránéztem a 10-es könyvre, és nekem is gyanús, hogy lassan tolják lefelé. 3840-3750 között volt kb. össz. 2500 db vevő, és 3850-4010 között kb. 17.000 db eladó... És beálltak 3900-ra 12.000 db-bal, és kicsivel ez alatt 3850-en meg adogatták (és nyilván vették is), amikor innen fogyott, töltötték fel újra (vagy iceberg ajánlat?). És kb. 11 órától zárásig 3850-en kötögettek egész nap. A cég jó, csak én az árfolyamot, a jelenlegi és az év eleji környezetet és az időtávokat nem tudom most hova tenni. :( Én most nyugodtabb vagyok, ha nem piszkálom egyelőre. Persze az sem mindegy, hogy kinek milyen szintről van a pakkja.
Nekem úgy tűnik vkik (talán NER fiúk háttérben) szándékosan nyomják lefele az árfolyamot (11 000 db-os eladási ajánlat nyitóban, majd 2850-en egyik pakk elfogyása után azonnali újabb nagyobb mennyiségű eladási ajánlat). Fentiek nem normális piaci viselkedésnek tűnnek és óvatosságra intenek. A cég és kilátásai továbbra is jók, lecsökkentett pakkomat tartom és próbálom lekereskedni az árfolyammozgást.
Tehát azzal, hogy kifejezem nemtetszésemet leverem a papírt…. Értem….. Szerintem meg - és ezt papír tulajdonosként mondom - igenis dühítő, hogy 7-8ezres célárakról van szó, olvastunk már 15ezres értéket is MP vezetőtől; közben meg a papír lefelé megy. Talán meglepő lesz amit mondok: nem azért vettem, hogy bukjak rajta. Talán csak ki lehet fejteni egy fórumon némi elégedetlenséget olykor-olykor ilyen estben. Vagy mindig csak ujjongani lehet szerinted?
Igen , a "vezetőséget" és a bandáját inkább nem minősíteném. Ismerem őket nagyon is jól.....egytől egyig! Sok jót nem tudok rájuk ....bocsánat azokra írni.:((( Szégyen!
Nyugi...pont ti veritek le a papírt! Miért? Ha nincs erdekeltseged, akkor maradj csendben, ha van, akkor meg egyértelmű! Volt az idén 2700 is a papír...és hol van most?! Ez egy ilyen szakma....
Csatlakozom, rohadék tibor átvert minket, hazudott reggeltől estig, meg persze amíg nincs hozzá megfelelő állami támogatás/program, akár célzott eu által finanszírozott és ellenőrzött - amit meg is ígértünk - addig ez egy lecsorgó papír lesz. Azért 5-10% mínuszban azok sem lehetnek boldogok, akik 4100-on jegyeztek, akár lakosságiak, akár intézményiek voltak.
Nem lennék abban biztos, hogy nem valami erősebb program jön erre, mint a felújítási program. Ha azt nézzük, hogy az EU szabályozni akarja (erősebben) hogy mire mennek el a pénzek, akkor az egyik amire adna az az energiahatékonyság.
Törölt felhasználó2022. 12. 28. 21:35
#11688
Majd hirtelen bedobja az állam pár nap, pár hét múlva, hogy jaj(!) lesz felújítás...csak még vakartuk a fejünket.... addig a sok balga dobja... akinek van fulese, az meg örömmel veszi..., De hát...ez a tőzsde...
Igen, természetesen lehet esély többre is, MP-vel is, HA jókor szállok be és ki, nem maradok le, nem ragadok be. :) De ehhez folyamatosan figyelni kell és trade-elni, idén ez sok időt elvitt és sok lett a költségem is emiatt. Az utóbbi években viszont a buy and hold már nem működik annyira, inkább rövidebb távra belevenni és realizálni a hasznokat. Korábban több papírral és mindkét megoldással tudtam keresni, kb. 15 éve a BÉT-en vagyok, de látom, hogy mit művel mostanában a kormány és hogyan alakul a nk-i hangulat. Az Alteoban és a Richterben is megszívtam most, bluek is a padlón. Igazából az egész BÉT-et kerülném már szívem szerint 2023-ban, de legalább az első felében, elég rizikós időszak lesz. Nyugisabb lehet nekem a tőzsdei pakk nagyobb részéből a PMAP jövőre, és egy kisebb pénzzel néha részvény beugrással és realizálgatással játszani, ha tisztul majd néhány egyedi sztori (pl. MP, Alteo, PannErgy, Richter), nk-i és a hazai környezet. Most szerintem full lutri lesz az év eleje a piacokon… MP-nél meg hiába van hónapok óta 7000 körüli célár (ami persze bármikor borulhat), csak lefelé csorog, és nem tudom, mitől fordulna/ugrana rövid időn belül, ha a jegyzés óta nem tudott megmoccanni felfelé. Egyébként a látszat ellenére drukkolok és lesz még MP-m, csak nem mostanában.
"d e ha vennék, akkor is csak később és rövidebb távra, felpattanásokra, nem beleülni.). Ha így csinálod akkor adott tőkére viszonyitva lazán több hasznot tudsz kihozni mint állampapírból.
(Csak egy vélemény, most nincs MP-m, egyelőre nem is tervezek most belevenni semmilyen BÉT papírba, de ha vennék, akkor is csak később és rövidebb távra, felpattanásokra, nem beleülni.). . Két ünnep között várják a felújítási támogatás 2023-as sorsának bejelentését (babavárót állítólag 2024-ig hosszabbítják), erről még nem tudni semmit… Embereknek fogy a pénze, magasak a kamatok, romlik a hitelképességük. Építőipari lassulás jön. Sajnos közben a “világ” megint nem néz ki túl jól (Kína-covid, USA piacok, Mikulás-rally elmaradhat, elhúzódó háború, recessziós félelmek, plusz a hungarikum hazai helyzet, jönnek-e és mikor az EU pénzek energiahatékonysági projektekre stb.) Ha év elején lefelé indulnak a piacok, ez sem fog ellenállni. Ma megnézte a 3850-et is, ami kb. 3-4 havi mélypont. Ha a 3900 körüli szint nem tartja meg, akkor szerintem a 4100-on milliárdokért jegyző lakossági spekik sem fognak nagyon örülni, és lehet, hogy nem tartják majd akármeddig (a nyugis PMAP jövőre kb. nettó 16-17%). Ezzel, a jegyzés óta, lassan egy negyedéve, mindenki csak mínuszban van. Nekem személy szerint nem tetszik az sem, hogy itt is erősebben megjelent a NER (a Market személyében). Nem annyira likvid a papír, hogy TA alapon nagyon sokat lehessen vele okoskodni, de az investing alapján (MA-k és egyéb indikátorok napos/hetesre szűrve) sell/strong sell. . A lényeg, hogy sok a kockázat és nagy a bizonytalanság. Óvatosan!
Masterplast
011. április 20.-tól Masterplast Nyrt. néven működik tovább a Masterplast Group Zrt., a váltás része a társaság középtávú stratégiájának. A vállalat az első negyedévben 13,1 millió eurós bevételt ért el, amely megfelel az előzetes terveknek.
Nyilvánosan működő részvénytársasággá alakult át 2011. április 20.-tól a Masterplast Group Zrt. A működési forma váltással együtt átalakult a vállalat legfelső vezetése is. Létrejött az Igazgatótanács, amely ellátja az igazgatóság és a felügyelőbizottság feladatait. Az Igazgatótanács elnöke Tibor Dávid, alelnöke pedig Ács Balázs. Létrejött az Audit bizottság is, amelyben az Igazgatótanács független tagjai - Bojár Gábor, Dr. Gara Iván, és Andrew Szőnyi - kaptak helyet.
"A jelenlegi átalakulás szerves része a vállalat középtávú stratégiájának" - jelentette ki a változással kapcsolatban Tibor Dávid, a Masterplast Nyrt. Igazgatótanácsának elnöke. "A cég fejlődése már évek óta ezen stratégia alapján történik, és amint elérkezettnek látjuk az időt újabb jelentős lépést teszünk a tőzsdei bevezetés irányába" - tette hozzá Tibor Dávid.
A Masterplast Nyrt. 2011. első negyedévében 13,125 millió eurós bevételt ért el, amely megegyezik az előzetes célkitűzésekkel, és csak minimális mértékben marad el az egy évvel korábbi, 13,302 millió eurós forgalomtól. "Elégedettek lehetünk az első három hónappal, hiszen annak ellenére, hogy az elmúlt évben végrehajtott racionalizálás miatt kevesebb leányvállalattal dolgoztunk, sikerült megismételni a tavalyi bevételt" - közölte az első három hónap eredményeivel kapcsolatban Tibor Dávid.
Háttérinformáció:
Az 1997-ben alapított Masterplast csoport a közép-kelet-európai régió egyik vezető építőanyag gyártó és forgalmazó vállalata. A cégcsoport 12 országban rendelkezik saját tulajdonú leányvállalattal. A vállalat 2010-es árbevétele 85,2 millió euró volt. A társaság 2008 óta tagja a Budapesti Értéktőzsde Tőzsdeképes Cégek Klubjának.