Köszi a közzétételt. Értékes elemzés, helyzetértékelés és előjelzés profi kérdezővel (Pallag Róbert)és válaszolóval (Schilling Dániel) a DH gazdasági igazgatója személyében. Minden értékalapon gondolkodó befektetőtársat biztatok a meghallgatására, amiből számomra egyértelmű, hogy a DH-ba való befektetésünk eredményessége hosszabbtávon is kiemelkedő lehet.
A cég publikált stratégiája szerint a 2024 évi 2213,5 mFt, (Euróban 400-as árfolyamon átszámítva 5,53 mEUR) adózott eredménnyel szemben 2029-re 23mEUR adózott eredményt vár a core üzleti tevékenységekből. Ez azt jelenti, hogy 23/5,53=4,15 azaz több mint négyszeres adózott eredménynövekedés a kitűzött cél. Ezzel megerősítve látom az általad hivatkozott szakértő és más elemzők véleményét miszerint hosszabb -és esetleg rövidebb távon is- érdemes a cég részvényeibe fektetni. Számomra az 5év alatti több mint négyszeres eredménynövekedés teljességgel elfogadható, emmiatt ezen a szinten -egyetértésben veled- nem látom értelmét kiszórni a három év alatt felépített állományomat.
A konszolidált eredménykimutatás szerint a működési eredmény (EBIT) 2024 folyamán a 2023 évi bázishoz képest megduplázódott, ez mindenképpen pozitívum. A pénzügyi bevételek és ráfordítások egyenlegének 2024 évi durva csökkenésének kiváltó okait (goodwill értékvesztés, Hgroup átértékelés, deviza átértékelés stb) és azok jövőbeni alakulását kellene összefügéseiben látni a további várható EPS tekintetében.
A tavalyi 124,82ft osztalékbejelentés 976Ft árfolyamnál történt ami 12,7 % os osztalékhozamt jelentett. Ennek fényében a most bejelentett 50 Ft alatti osztalék tényleg méretes csalódás, amit a tegnapi kereskedés jól tükrözött. 1400-as csütörtöki záróra számitva a tavalyi 12,7%-ot 178ft lett volna várható, ami mintegy 130 ft különbség. Ezzel szemben tegnap esett 230 ft-ot az árfolyam, amivel szerintem beárazódott a csalódás, további számottevő gyengülésre nem számítok. Annál is inkább mivel az ingatlanpiac jelenlegi pörgése a cég jövőbeni teljesítményére nyilván pozitív várakozásra jogosít.
Köszi hogy megosztottad. Akinek van türelme végigolvasni és képessége a megértésére, annak számára nagy segítség a tisztábban látáshoz ez az alapos és értékes írás. A rövidtávú befektetési döntéseimre különösebb hatással nem lesz, de a hosszabbtávú stratégiám formálásában biztosan érvényesülni fog. Kis lépésekben irány a magyar államtól független befektetések világa, talán elsőként az Interaktív Brókersen keresztül.
Köszönöm szépen a körültekintő, értékes választ, eszerint kézenfekvő külföldiek (IBKR, Lightyear) sem olcsóbbak. Természetesen jómagam is a H&H Értékpapírra gondoltam, szept. 20-tól érvényes kondíciós listájukat ismerem. Ha még lehet belőle vmennyit faragni az még csábítóbbá teszi. Otp-ről is réven szó pmáp eladásokból jómagam is bővítést tervezek, lehetőségképpen még ebben az évben. Nyugodt váltást és sok eredményes akciót kívánok.
Igaz, némi csorgás még van, de a meredeksége már lecsökkent. Én az általad megjelölt tartománynál számottevően magasabban, már jelenlegi szint körül tervezek bővíteni. 3800 alatt erre kevés esélyed lesz.
Látom döntöttel a K&H mellett. Remélem tényleg "puha landolás" és hosszabb gyümölcsöző történet lesz. Én még megpróbálok az MBH-nál kedvezőbb kondíciókat elérni, és a túlnyomórész Nyeszen lévő portfóliót úgy alakítani, hogy az esetleges váltás költségei minél alacsonyabbak legyenek (tételenként 30eft transzferdíjról beszéltek ezelőtt néhány hónappal). Amennyiben a váltással kapcsolatos tapasztalataidat közzéteszed többünknek hasznos lehet, részemről köszönettel fogadnám. Hazai szolgáltatók közül K&H részemről is a legolcsóbbaknak tűnik, szóbajöhető külföldiekről még tájékozódom.
Ketten is említették az Erste Future csomagot költségminimalizálásra. Ha nem túl modern a mobiltraderük nem zavar, csak biztonságosan, jól használható legyen. Vmikor talán még a jövő héten bemegyek a győri fiókukba informálódni. Amennyiben vmi érdekeset látok közzéteszem.
Mbh-nál Nyesz számlán lévő 80mFt körüli állomány havi számlavezetési díja 15 000Ft, magyar részvény vételi díj 0%, eladási jutalék 0,5% amiért küzdeni kellett. Magyar részvénybefektetési alap vétel-eladás 0% a nyeszen. A magas szlavez díj ellentételezésére amennyiben kapok további kötési díj csökkentést az egyedi részvényekre (napi szinten adok- veszek), akkor nem próbálkozok K&h értékpapírnál a rossz véleményeket olvasva, habár Ők tűnnek a legolcsóbbaknak. Minden tárgyi info hasznos lehet.....
Sziasztok! Hasonló cipőben járunk. MBH bank magas költségei miatt keresek jobb lehetőséget, NYESZ számlámat vinném csinos egyenleggel olcsóbb helyre. K&H értékpapírral kapcsolatos dolgokat kitűnően összefoglaltad, jómagam ugyanezen ajánlatot kaptam. Emellett K&h- nál a nyesz számlavezetés éves díja 2000 Ft az MBH-nál névenként terhelt kb 45 000Ft-os (éves szinten 180 000Ft) összeggel szemben. Tegnap voltam náluk, és már - már eldöntöttem az átlépést, de a most ebben a topicban olvasott rossz vélemények miatt elbizonytalanodtam. Momentán úgy látom a hazai szolgáltatók közt nincs igazán jó megoldás. Az együtt gondolkodás minden esetre hasznos, nem fogom elsietni a döntést. A lényegesen olcsóbbnak tűnő mogoldás nem biztos hogy a legjobb is.