Topiknyitó: szivacs 2015. 06. 03. 00:43

"Magyar az, akinek fáj Trianon”.  

“Édes kicsi fiam, te még nem tudsz olvasni, neked nyugodtan írhatok és szabadon és őszintén – hozzád beszélve és mégis magamhoz – valamiről, amiről soha nem beszéltem, amit magamnak sem vallottam be soha, aminek a nevét soha ki nem mondtam. Most, ezen a furcsa nyáron, mely úgy hat rám, mint borzongó, kényelmetlen ébredés egy tarka és bolondos álom után, először válik tudatossá bennem, hogy egész életemben kerültem ezt a szót… íme, erőlködöm és nem tudom kimondani most se, különös szemérem fog el, nem tudom legyőzni; pedig nem volnék éppen zárdaszűz, se vénkisasszony – nevén szoktam nevezni, nemcsak a gyermeket, de ama boldog és áldott bölcsőt is, ahonnan származik. Megpróbálom megmondani, mi az, amit érzek, akkor talán nem kell kimondani; ugye?

Különben ha nem értenéd dadogásomat, útbaigazíthatlak. De fordulj el, ne nézz a szemembe. Még nem olvastam ezt a könyvet, amiben levelem meg fog jelenni: de úgy gondolom, ama szót megtalálod benne többször is – hiszen arról szól a könyv, amit ez a szó jelent. És megtalálod régi versekben és széles szólamokban, amik most újra élni kezdenek, én még akkor ismertem őket, mikor egy időre halottaknak tetszettek, üresen, furcsán kongottak a fülemben, nem értettem őket, vállat vontam. Igen, valamiről beszéltek ezek a versek, és szóltak valamiről, amiről tudtam, hogy van, mint ahogy van kéz és láb, különösen hatott rám, hogy emlegetik, mintha valaki minden lélegzetvételnél megnevezné a láthatatlan elemet, mely tüdejébe nyomul. Iskolai ünnepélyeken, tavasszal kiáltották hangosan: azt mondták nekem, hogy szeressem, kötelességem szeretni. Mintha azt mondták volna, hogy szeressem a kezemet és a lábamat. Dac fogott el és furcsa makacsság: – hogyan lehetne kötelességem, hogy magamat szeressem, így szóltam magamban, holott én nem vagyok megelégedve magammal, holott én több és jobb szeretnék lenni, mint ami vagyok – holott én gúnyolom és dorgálom magamat. S mert a földön járok, ne fordítsam szememet a csillagos ég felé, melynek nincsenek határai, csak horizontja van! S mert nem tudok ellenni étel és ital nélkül, tegyem meg istenemmé az ételt és italt? S mert nem tudok szólani másképpen, csak így, ne hallgassam meg azt, aki másképpen szól? S ha erőt adott nekem a föld, amelyből vért szíttam magamba anyám emlőin át – ezt az erőt csodáljam a munka helyett, melyet végrehajtok vele! Dac fogott el és makacsság: embernek neveztem magam – azt kerestem, ami bennem hasonlatos másféle emberekkel s nem azt, ami különbözik. Világpolgárnak neveztem magam – léleknek neveztem magam, mely rokon lelket keres, akárhol itt e földön, s ha kell, a pokolban is.

És nem mondtam ki azt a szót. De ha házat építettek valahol Pesten vagy Fogarason, vagy Szolnokon, vagy Kolozsvárott, megálltam előtte, és úgy néztem, mintha az én házamat építenék. És ha virágot láttam nyílni a pilisi hegyekben vagy a Kárpátokban, tudtam, hogy a virág nekem nyílt. És ha idegen emberrel beszéltem, és az idegen ember dicsérte a lánchidat és a Dunát és az aggteleki cseppkőbarlangot és a dobsinai jégbarlangot és a Vaskaput és a Balaton vizét – akkor lesütöttem a szemem és zavarba jöttem, mintha engem dicsérne. És mikor Berlinben jártam, úgy csodálkoztam és nevettem magamban azon, hogy ezek itt járkálnak és házakat építenek, mint aki álmában tudja, hogy álmodik, és amit lát, nem valóság, álomkép csak, tündérmese, játék. Játék háznak éreztem az idegen házat – csak játszották az emberek, hogy ezt ők komolyan veszik –, és mikor a vendéglőben fizettem, elámultam, hogy elfogadják tőlem a játék pénzt, amit kezembe nyomtak, mikor átléptem a magyar határt. És lelkem mélyén soha nem hittem el, hogy ők komolyan mondják: hélas! és alas! és wehe! és ahimé! – mikor jaj-t kell mondaniok –, és arra gondoltam, hogy haláluk percében ők is jajt mondanak majd, mint én. A megfogható ismerős valóság ott kezdődött nekem, ahol átléptem a határt – ha életemben először jártam is arra, ahol átléptem.

De nem mondtam ki azt a szót soha. És most már nem is tudom kimondani, csak ennyit: valami fáj, ami nincs. Valamikor hallani fogsz majd az életnek egy fájdalmas csodájáról – arról, hogy akinek levágták a kezét és a lábát, sokáig érzi még sajogni az ujjakat, amik nincsenek. Ha ezt hallod majd: Kolozsvár, és ezt: Erdély, és ezt: Kárpátok – meg fogod tudni, mire gondoltam.”

Karinthy Frigyes:

Levél kisfiamnak – Trianon emléknapjára
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Vazsmegyei 2017. 06. 05. 21:27
Előzmény: #454  ts3
#460
Tévedésben vagy ! A fidesz kormány a magyarok kormánya! Az hogy te ilyen ostoba véleménnyel azonosítod a magyarokat, kizárod magadat a magyarokhoz való kötődésedből. Ezzel a véleményeddel messze kerülnek a magyarok! Hát fájjon az ilyen magyaroknak a fidesz kormányzás! Sokáig fájjon még! Legyen minél nagyobb ez a fájdalom és türelemmel viseljék!
lzoli41 2017. 06. 05. 21:22
#459
A mostani globális geo-stratégia megváltozása analóg a Nagy Háború időszakával, mivel az akkor is megváltozott. Az oroszok kiszállása miatt nem tudták a központi hatalmakat körbevenni, bekeríteni. Ez arra késztethette a békediktátum készítőit, hogy akkor osszák meg azokat, amire a nemzetiségi elv kiváló volt. A megosztás "sikeres" volt, de újabb háborúhoz vezetett. Szerintem a külső tényezők voltak a meghatározóak.Szerintem a geo-stratégiai hibát a következők voltak, hogy nem támogattuk a Monarchia több nemzetiségűvé való bővülését, a magyar szupremácia elve, és a választójog bővülésének korlátozása. A háború után mindezek egyszerre ömlöttenk ránk és a kiszolgáltatott helyzetünk okán szétestünk. Az egyik történész szerint a háború tétje az úri Magyarország fenntartása volt.link A mi méretünk mellett alkalmazkodni szükséges az ilyen változásokhoz, mi nem tudunk diktálni és ez akkor is így volt és többre is jutottunk volna. Sajnos most nincs elég információnk, hogy jól tudjuk feldolgozni. Egy dokumentumfilm előtt az alábbi frappáns idézetet hallottam:"a helyes történelmi ömismeretből alakítható ki a megfelelő nemzeti identitás."Sajnos csak átpolitizálják ezt a traumát, pedig a történelem rímel, hisz most is a mélyülő integráció(hisz egy kockázatközösség vagyunk) lenne az érdekünk és csak feszítjük. A mi sorsunkat mindig a külső tényezőkből kell levezetni, a belső tényezők csak arra jók, hogy hibáztassuk egymást és újból megszenvedjük a kihívásokat.
Törölt felhasználó 2017. 06. 05. 20:17
Előzmény: #447  _Bekre_Pal_
#458
A Tanácsköztársaságnak ebben túl nagy szerepe nem volt, már március 21. előtt is gyakorlatilag ezek voltak az eldöntött határok, igazából a vita már csak azon ment, hogy a román-magyar határ a Tiszánál legyen-e vagy sem, illetve, hogy Baranyát Péccsel együtt még megkapják-e a délszlávok. Károlyi leszerelése meg szintén nem sokat számított, a katonák többsége mindenképpen hazament volna, akár engedik akár nem.
johai 2017. 06. 05. 19:06
Előzmény: #449  Vazsmegyei
#457
Jo hogy nem azt mondod hogy Magyarorszaggnak van koze Felcsuthoz:)Felcsut=Magyarorszag se rosz!Az hogy valakinek bekeidoben nagy a szaja,sot allando harcban all,nem jelenti azt hogy valodi haboruban jobb lenne vezetonek mint Karolyi vagy Horthy.
_Bekre_Pal_
_Bekre_Pal_ 2017. 06. 05. 18:39
Előzmény: #453  Vazsmegyei
#456
csaxólok h te küldted elsőként
_Bekre_Pal_
_Bekre_Pal_ 2017. 06. 05. 18:38
Előzmény: #448  Vazsmegyei
#455
egy kicsit szélesebb nézőpontból szemléld - szerintem károlyi nem lépett jól, egész pontosan ezt naívan benézte, de magyarország nem azért szopott. a végén úgyis lenyomták volna mint a rajzszöget, nehéz kitotózni, hogy mi lett volna, ha nem történik meg ez a pacifista/leszerelős intermezzo. viszont fenntartom, hogy az általam felsorolt körülmények alakították úgy az eseményeket, ahogy
ts3 2017. 06. 05. 18:38
#454
Magyar az akinek fáj a fidesz kormányzás.
Vazsmegyei 2017. 06. 05. 18:32
Előzmény: #452  Törölt felhasználó
#453
Egy nagy szerencséd van, hogy ebben a durva internetes világodban, kutyát sem érdekli kiket, hova akarsz küldözgetni a halszagú világodból!
Törölt felhasználó 2017. 06. 05. 18:23
Előzmény: #451  Vazsmegyei
#452
Menj el te az elvtársaiddal, haza Moszkvába, kormányostul, propaganda lapostul.
Vazsmegyei 2017. 06. 05. 18:20
Előzmény: #450  Törölt felhasználó
#451
Elmehetsz a dumáddal az Oktogonra! Leülhetsz!
Törölt felhasználó 2017. 06. 05. 18:16
Előzmény: #443  Vazsmegyei
#450
Otoszbarát hazaáruló komcsik ne akarják megmondani, hogy ki a magyar.
Vazsmegyei 2017. 06. 05. 18:12
Előzmény: #446  johai
#449
Hülyeséget beszélsz!Fogalmad sincs mi köze Felcsútnak, Magyarországhoz! Te sem lennél ekkora nagyszájú, ha nem védene a NATO és a liberális gondolkodásod, miközben egoistaként fogalmazol!
Vazsmegyei 2017. 06. 05. 18:08
Előzmény: #444  _Bekre_Pal_
#448
Érdeklődöm a történelem iránt! Sohasem jutok a következtetésedre! Neked nem tudni mennyire fontos a politikai és gazdasági megítélése a történelemnek, történelmi "személyiségeknek"? A nagy háború lezárását nem a béke, hanem a az erőszak zárta le! A Károlyi kormány nagy segítséget tett európai "szövetségeseinek", hogy hazaküldte a katonákat nem isten hírével, hanem azzal, hogy béke lesz, békekötés lesz! Miközben egész Európa fegyverben maradt! Egy demoralizált hadsereg is megtudta volna védeni Magyarország területét, ha területére tört volna a kisantant! Ezt a Károlyi féle leszerelést mennyire tartod, értelmes döntésnek Magyarország szempontjából? Mert a többi csak ezután tárgyalandó, mint trianoni békekötés! Magyarul diktátum! Ezt a diktátumot elfogadhatónak tartod-e mint békekötést?
_Bekre_Pal_
_Bekre_Pal_ 2017. 06. 05. 17:40
Előzmény: #446  johai
#447
valahogy így ha ma európa lekeverne nekünk egy kurvanagy taslit és ebben a szomszédok is lelkesen asszisztálnának, nem igazán játszhatnánk el az ártatlan áldozatot aki nem tehet semmiről. akkoriban a terhelt nemzetiségpolitika, a világháború utáni nemzetközi erőviszonyok és a szovjet mintából átvett európai minikommunizmus pilot projektünk fenyegető felbukkanása együtt kib.szott pár biztosítékot, aztán ez lett az eredménye. a 19. század során folytatott kissé más nemzetiségpolitikával vagy némileg kevesebb tanácsköztársasággal a hátunk mögött lehet, hogy más lett volna a végkifejlet, most a világháborús szereplésünk elemzését kihagynám, mert ott az osztrákokkal együtt rohantunk tátott szájjal a faszerdőbe, nem feltétlenül volt túl sok mozgásterünk. na mindegy, lényeg az, hogy nem lehet a történteket olyan felelősségelhárítással megélni, mint amit most lézer előadott
johai 2017. 06. 05. 16:24
Előzmény: #444  _Bekre_Pal_
#446
Igy igaz.Mai vezetes,fuggetlen orszagrol regel,kerdes mennyi ideig lennenk orszag nato,es eu nelkul.Felcsut valoszinuleg megmaradna egy torzsalkodas utan,azt hagynak viktornak,az lenne a fovaros.
Törölt felhasználó 2017. 06. 05. 11:10
Törölt hozzászólás
#445
_Bekre_Pal_
_Bekre_Pal_ 2017. 06. 05. 00:42
Előzmény: #443  Vazsmegyei
#444
Előidézője és áldozata. Ha valaki érdeklődik a történelem iránt, az erre a következtetésre jut elég hamar.
Vazsmegyei 2017. 06. 04. 22:08
#443
Magyar az akinek fáj Trianon: a többi csak állampolgár! A magyarság nem előidézője, hanem áldozata Trianonnak. link
Vazsmegyei 2017. 06. 04. 20:07
#442
Ez a föld, az a föld a MI HAZÁNK! link
Törölt felhasználó 2017. 06. 04. 19:42
Előzmény: törölt hozzászólás
#441
Ha kapnánk anyagi jóvátételt, azt ellopnák a politikusain, mert a múltunkon siránkozunk, de a jelenünk, sőt a jövőnk is siralmas. link Néha olyan érzésem van, hogy az IGAZI MAGYAROK rekedtek a határon túlra!!!

Topik gazda

szivacs
szivacs
3 5 1

aktív fórumozók


friss hírek További hírek