Topiknyitó: szivacs 2015. 06. 03. 00:43

"Magyar az, akinek fáj Trianon”.  

“Édes kicsi fiam, te még nem tudsz olvasni, neked nyugodtan írhatok és szabadon és őszintén – hozzád beszélve és mégis magamhoz – valamiről, amiről soha nem beszéltem, amit magamnak sem vallottam be soha, aminek a nevét soha ki nem mondtam. Most, ezen a furcsa nyáron, mely úgy hat rám, mint borzongó, kényelmetlen ébredés egy tarka és bolondos álom után, először válik tudatossá bennem, hogy egész életemben kerültem ezt a szót… íme, erőlködöm és nem tudom kimondani most se, különös szemérem fog el, nem tudom legyőzni; pedig nem volnék éppen zárdaszűz, se vénkisasszony – nevén szoktam nevezni, nemcsak a gyermeket, de ama boldog és áldott bölcsőt is, ahonnan származik. Megpróbálom megmondani, mi az, amit érzek, akkor talán nem kell kimondani; ugye?

Különben ha nem értenéd dadogásomat, útbaigazíthatlak. De fordulj el, ne nézz a szemembe. Még nem olvastam ezt a könyvet, amiben levelem meg fog jelenni: de úgy gondolom, ama szót megtalálod benne többször is – hiszen arról szól a könyv, amit ez a szó jelent. És megtalálod régi versekben és széles szólamokban, amik most újra élni kezdenek, én még akkor ismertem őket, mikor egy időre halottaknak tetszettek, üresen, furcsán kongottak a fülemben, nem értettem őket, vállat vontam. Igen, valamiről beszéltek ezek a versek, és szóltak valamiről, amiről tudtam, hogy van, mint ahogy van kéz és láb, különösen hatott rám, hogy emlegetik, mintha valaki minden lélegzetvételnél megnevezné a láthatatlan elemet, mely tüdejébe nyomul. Iskolai ünnepélyeken, tavasszal kiáltották hangosan: azt mondták nekem, hogy szeressem, kötelességem szeretni. Mintha azt mondták volna, hogy szeressem a kezemet és a lábamat. Dac fogott el és furcsa makacsság: – hogyan lehetne kötelességem, hogy magamat szeressem, így szóltam magamban, holott én nem vagyok megelégedve magammal, holott én több és jobb szeretnék lenni, mint ami vagyok – holott én gúnyolom és dorgálom magamat. S mert a földön járok, ne fordítsam szememet a csillagos ég felé, melynek nincsenek határai, csak horizontja van! S mert nem tudok ellenni étel és ital nélkül, tegyem meg istenemmé az ételt és italt? S mert nem tudok szólani másképpen, csak így, ne hallgassam meg azt, aki másképpen szól? S ha erőt adott nekem a föld, amelyből vért szíttam magamba anyám emlőin át – ezt az erőt csodáljam a munka helyett, melyet végrehajtok vele! Dac fogott el és makacsság: embernek neveztem magam – azt kerestem, ami bennem hasonlatos másféle emberekkel s nem azt, ami különbözik. Világpolgárnak neveztem magam – léleknek neveztem magam, mely rokon lelket keres, akárhol itt e földön, s ha kell, a pokolban is.

És nem mondtam ki azt a szót. De ha házat építettek valahol Pesten vagy Fogarason, vagy Szolnokon, vagy Kolozsvárott, megálltam előtte, és úgy néztem, mintha az én házamat építenék. És ha virágot láttam nyílni a pilisi hegyekben vagy a Kárpátokban, tudtam, hogy a virág nekem nyílt. És ha idegen emberrel beszéltem, és az idegen ember dicsérte a lánchidat és a Dunát és az aggteleki cseppkőbarlangot és a dobsinai jégbarlangot és a Vaskaput és a Balaton vizét – akkor lesütöttem a szemem és zavarba jöttem, mintha engem dicsérne. És mikor Berlinben jártam, úgy csodálkoztam és nevettem magamban azon, hogy ezek itt járkálnak és házakat építenek, mint aki álmában tudja, hogy álmodik, és amit lát, nem valóság, álomkép csak, tündérmese, játék. Játék háznak éreztem az idegen házat – csak játszották az emberek, hogy ezt ők komolyan veszik –, és mikor a vendéglőben fizettem, elámultam, hogy elfogadják tőlem a játék pénzt, amit kezembe nyomtak, mikor átléptem a magyar határt. És lelkem mélyén soha nem hittem el, hogy ők komolyan mondják: hélas! és alas! és wehe! és ahimé! – mikor jaj-t kell mondaniok –, és arra gondoltam, hogy haláluk percében ők is jajt mondanak majd, mint én. A megfogható ismerős valóság ott kezdődött nekem, ahol átléptem a határt – ha életemben először jártam is arra, ahol átléptem.

De nem mondtam ki azt a szót soha. És most már nem is tudom kimondani, csak ennyit: valami fáj, ami nincs. Valamikor hallani fogsz majd az életnek egy fájdalmas csodájáról – arról, hogy akinek levágták a kezét és a lábát, sokáig érzi még sajogni az ujjakat, amik nincsenek. Ha ezt hallod majd: Kolozsvár, és ezt: Erdély, és ezt: Kárpátok – meg fogod tudni, mire gondoltam.”

Karinthy Frigyes:

Levél kisfiamnak – Trianon emléknapjára
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
Vazsmegyei 2017. 06. 05. 22:08
Előzmény: törölt hozzászólás
#480
Összetévesztesz valakivel, valakikkel. Az én véleményem szerint a Gyurcsány kormány is a magyarok kormánya volt! Az hogy milyen eredménnyel azt mindenki tudja! A fideszt meg váltsátok le, ha tudjátok, csak magyar kormány legyen az utóda is! Nincs szüksége a magyaroknak nemzetközileg kinevezett árnyékkormányra!
Törölt felhasználó 2017. 06. 05. 22:06
Előzmény: törölt hozzászólás
#479
Szerintem amúgy egyiké sem. Függetlenül attól, ki hogy bánik a kisebbségekkel, erős igény volt a nemzetiségek részéről az elszakadás iránt. Ha nincs I. vh., akkor is megtörténik, csak legfeljebb nekünk kedvezőbb feltételekkel, kedvezőbb határokkal. A másik, amit sokan elfelejtenek, miközben mindent nemzeti tragédiának fogunk fel, hogy leszámítva a két nagy szabadságharcunk éveit, 1918-ban lett sok száz év után újra független Magyarország. Igen, a Monarciában volt egy fajta önállóságunk, csak az I. világháború maga bizonyítja, hogy épp a hadügy és a külpolitika számít legtöbbet, amiben meg nem voltunk függetlenek, az önálló Magyarország csak egy látszat volt (ahogy a szocializmusban is). Szóval én simán azt gondolom, hogy a Trianon gyászolása mellett az Őszirózsás forradalmat meg ünnepelni kellene, mert a nemzeti függetlenségünket valójában akkor vívtuk ki. Még jobban pedig a rendszerváltást kellene ünnepelni, mert akkor történt meg ugyanez a 20. században másodszor.
-pny 2017. 06. 05. 22:05
Törölt hozzászólás
#478
Vazsmegyei 2017. 06. 05. 22:03
Előzmény: törölt hozzászólás
#477
Történelem hamisító véleményeket ott mondjad fel, ahol tanították !
Vazsmegyei 2017. 06. 05. 22:02
Előzmény: #470  Törölt felhasználó
#476
Engem te csak ne azonosíts olyanokkal, akikhez nem kötődöm és nem is dicsérem őket! Ez a szösszenet is a "patkány népnemzeti" szóhasználatú kormányotok miatt indult! A címkézést amivel folyamatosan vissza éltek mindenki elutasítja és a pokolba kívánja! Oszt jöhet a további provokatív "magyarok megkülönböztetése" a liberális hagyományok elmélete szerint!
-pny 2017. 06. 05. 21:53
Törölt hozzászólás
#475
Törölt felhasználó 2017. 06. 05. 21:53
Előzmény: törölt hozzászólás
#474
Egyébként ha nemzeti értelemben vesszük, akkor meg egyik sem, hiszen a határon túli magyaroknak egyik sem volt miniszterelnöke. Pártideológiai alapon meg bármit be lehet magyarázni.
Törölt felhasználó 2017. 06. 05. 21:51
Előzmény: #471  Vazsmegyei
#473
Nem hazaárulóztal, hanem egy olyan Demokrata cikket idéztél egyetértően, amelyik meg akarja mondani, ki a magyar. Na, az én szememben ez súlyos hazaárulás, mert az egység helyett a gyűlöletet szítja magyarok között. Horthy Trianon következménye? Érsekes, mint ha kevernéd a sorrendet.
-pny 2017. 06. 05. 21:50
Törölt hozzászólás
#472
Vazsmegyei 2017. 06. 05. 21:49
Előzmény: #465  Törölt felhasználó
#471
Akkor te is azok közé tartozol! Én nem árulóztam! Ezt a szófordulatot tőled és a veled egyetértőktől hallani és leírva látni! Horthy már a Trianon következménye!
Törölt felhasználó 2017. 06. 05. 21:48
Előzmény: #466  Vazsmegyei
#470
Nem szidott bennünket magyarokat, csak a Fideszeseket szidta. Azokat viszont joggal. Nálad tudom, hogy a kettő ugyanaz, de tudod van, aki még nemzeti értelemben érti a magyart, és nem párideológiai értelemben, mint te és az elvtársaid.
Törölt felhasználó 2017. 06. 05. 21:48
Törölt hozzászólás
#469
ts3 2017. 06. 05. 21:46
Előzmény: #466  Vazsmegyei
#468
Nyugodj meg, a haza nem lehet ellenzékben.
Törölt felhasználó 2017. 06. 05. 21:46
Előzmény: #458  Törölt felhasználó
#467
Voltak még elborultabb ötletek is, pl. a Csehszlovákia és Jugoszlávia közötti korridor ötlete. Vitatott, hogy a Tanácsköztársaság hadjárata segített-e a helyzeten vagy rontott. Az biztos, hogy amit a tk csinált(fegyveres harc), az ellenkezője volt annak, amit Károlyi(leszerelés), mégis a horthysták szemében mindkettő áruló, miközben Horthy a hős nekik, holott ő semmit nem tett, csak beült az antant hátán a hatalomba.
Vazsmegyei 2017. 06. 05. 21:45
Előzmény: #461  ts3
#466
Ezt a rasszista megnyilvánulást a magyarokról ocsmányul közölted! Idézem, hogy vésd az eszedbe::A fidesz kormány a fideszesek kormánya, de nem a magyaroké. A trollos címkézésedet pedig kinodban osztogassad a hozzád legközelebb ülő, oktogoni varázsszőnyegen ülőnek! Majd egy történelemhamísitó bagázs mondja meg ki itt a troll! Bekaphatják az oroszkrémtortát!
Törölt felhasználó 2017. 06. 05. 21:40
Előzmény: #463  Vazsmegyei
#465
Azért elégálszent Károlyit szidni, miközben Horthy megszállt területen készült a hatalomátvételre, és egy percet nem harcolt a határok megvédéséért, a politikai ellenfelek ellen annál inkább. A hazaáruló nem Károlyi, hanem Horthy és a sleppje voltak.
Törölt felhasználó 2017. 06. 05. 21:38
Előzmény: #460  Vazsmegyei
#464
Mégis milyen alapon formálod te vagy a Demokratás komcsi haverjaid a jogot arra, hogy meghatározzátok, ki a magyar, miközben ahol csak lehet, ártotok a magyarságnak, igyekeztek megosztani, uszítani magyart magyar ellen? Miért jó nektek, ha ideológiai alapon a magyarok felét megpróbáljátok kizárni a magyarságból? És ezek utan hogy van képed ilyet előadni, hogy a Fidesz kormány a magyarok kormánya?
Vazsmegyei 2017. 06. 05. 21:35
Előzmény: #455  _Bekre_Pal_
#463
Én is fenntartom ,hogy nem jöttek volna Magyarország területére sem francia, sem angol, sem amerikai csapatok, ha csak egy széthullott hadseregről lett volna is szó! Az akkori Magyar Honvédelem megvédte volna a szuverenítását az országnak és garantáltan más BÉKE feltételekkel lett volna Trianon, ha egyáltalán lett volna! Kussoltak az európai kormányok, és ehhez asszisztált a nyakunkon maradt kollaborán , magukat kinevező kormányok!
Törölt felhasználó 2017. 06. 05. 21:33
Előzmény: #453  Vazsmegyei
#462
Mert különben mi lenne? Ha a kommunista pribékjeiddel megveretnédy akkor még magyarabbnak éreznéd magad, ruszki?
ts3 2017. 06. 05. 21:32
Előzmény: #460  Vazsmegyei
#461
A fidesz kormány a fideszesek kormánya, de nem a magyaroké. A magyarok nem tennék tönkre az oktatást, egészségügyet a még több lopás érdekében. "Sokáig fájjon még! Legyen minél nagyobb ez a fájdalom és türelemmel viseljék! " A troll egyik jellemzője, hogy szadista. :))

Topik gazda

szivacs
szivacs
3 5 1

aktív fórumozók


friss hírek További hírek