Topiknyitó: szivacs 2015. 06. 03. 00:43

"Magyar az, akinek fáj Trianon”.  

“Édes kicsi fiam, te még nem tudsz olvasni, neked nyugodtan írhatok és szabadon és őszintén – hozzád beszélve és mégis magamhoz – valamiről, amiről soha nem beszéltem, amit magamnak sem vallottam be soha, aminek a nevét soha ki nem mondtam. Most, ezen a furcsa nyáron, mely úgy hat rám, mint borzongó, kényelmetlen ébredés egy tarka és bolondos álom után, először válik tudatossá bennem, hogy egész életemben kerültem ezt a szót… íme, erőlködöm és nem tudom kimondani most se, különös szemérem fog el, nem tudom legyőzni; pedig nem volnék éppen zárdaszűz, se vénkisasszony – nevén szoktam nevezni, nemcsak a gyermeket, de ama boldog és áldott bölcsőt is, ahonnan származik. Megpróbálom megmondani, mi az, amit érzek, akkor talán nem kell kimondani; ugye?

Különben ha nem értenéd dadogásomat, útbaigazíthatlak. De fordulj el, ne nézz a szemembe. Még nem olvastam ezt a könyvet, amiben levelem meg fog jelenni: de úgy gondolom, ama szót megtalálod benne többször is – hiszen arról szól a könyv, amit ez a szó jelent. És megtalálod régi versekben és széles szólamokban, amik most újra élni kezdenek, én még akkor ismertem őket, mikor egy időre halottaknak tetszettek, üresen, furcsán kongottak a fülemben, nem értettem őket, vállat vontam. Igen, valamiről beszéltek ezek a versek, és szóltak valamiről, amiről tudtam, hogy van, mint ahogy van kéz és láb, különösen hatott rám, hogy emlegetik, mintha valaki minden lélegzetvételnél megnevezné a láthatatlan elemet, mely tüdejébe nyomul. Iskolai ünnepélyeken, tavasszal kiáltották hangosan: azt mondták nekem, hogy szeressem, kötelességem szeretni. Mintha azt mondták volna, hogy szeressem a kezemet és a lábamat. Dac fogott el és furcsa makacsság: – hogyan lehetne kötelességem, hogy magamat szeressem, így szóltam magamban, holott én nem vagyok megelégedve magammal, holott én több és jobb szeretnék lenni, mint ami vagyok – holott én gúnyolom és dorgálom magamat. S mert a földön járok, ne fordítsam szememet a csillagos ég felé, melynek nincsenek határai, csak horizontja van! S mert nem tudok ellenni étel és ital nélkül, tegyem meg istenemmé az ételt és italt? S mert nem tudok szólani másképpen, csak így, ne hallgassam meg azt, aki másképpen szól? S ha erőt adott nekem a föld, amelyből vért szíttam magamba anyám emlőin át – ezt az erőt csodáljam a munka helyett, melyet végrehajtok vele! Dac fogott el és makacsság: embernek neveztem magam – azt kerestem, ami bennem hasonlatos másféle emberekkel s nem azt, ami különbözik. Világpolgárnak neveztem magam – léleknek neveztem magam, mely rokon lelket keres, akárhol itt e földön, s ha kell, a pokolban is.

És nem mondtam ki azt a szót. De ha házat építettek valahol Pesten vagy Fogarason, vagy Szolnokon, vagy Kolozsvárott, megálltam előtte, és úgy néztem, mintha az én házamat építenék. És ha virágot láttam nyílni a pilisi hegyekben vagy a Kárpátokban, tudtam, hogy a virág nekem nyílt. És ha idegen emberrel beszéltem, és az idegen ember dicsérte a lánchidat és a Dunát és az aggteleki cseppkőbarlangot és a dobsinai jégbarlangot és a Vaskaput és a Balaton vizét – akkor lesütöttem a szemem és zavarba jöttem, mintha engem dicsérne. És mikor Berlinben jártam, úgy csodálkoztam és nevettem magamban azon, hogy ezek itt járkálnak és házakat építenek, mint aki álmában tudja, hogy álmodik, és amit lát, nem valóság, álomkép csak, tündérmese, játék. Játék háznak éreztem az idegen házat – csak játszották az emberek, hogy ezt ők komolyan veszik –, és mikor a vendéglőben fizettem, elámultam, hogy elfogadják tőlem a játék pénzt, amit kezembe nyomtak, mikor átléptem a magyar határt. És lelkem mélyén soha nem hittem el, hogy ők komolyan mondják: hélas! és alas! és wehe! és ahimé! – mikor jaj-t kell mondaniok –, és arra gondoltam, hogy haláluk percében ők is jajt mondanak majd, mint én. A megfogható ismerős valóság ott kezdődött nekem, ahol átléptem a határt – ha életemben először jártam is arra, ahol átléptem.

De nem mondtam ki azt a szót soha. És most már nem is tudom kimondani, csak ennyit: valami fáj, ami nincs. Valamikor hallani fogsz majd az életnek egy fájdalmas csodájáról – arról, hogy akinek levágták a kezét és a lábát, sokáig érzi még sajogni az ujjakat, amik nincsenek. Ha ezt hallod majd: Kolozsvár, és ezt: Erdély, és ezt: Kárpátok – meg fogod tudni, mire gondoltam.”

Karinthy Frigyes:

Levél kisfiamnak – Trianon emléknapjára
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
pampa 2018. 07. 22. 10:34
Előzmény: #1445  bigyula
#1446
Akkor is megrendezték.
Mivel a bál színvonalára csak korabeli feljegyzések alapján lehet következtetni a cikk írója azt a szakaszt "kopottabbnak" minősíti.
És akkor még nagyon ELEVENEN FÁJÓ SEB volt a trianoni döntés!!!!!
Ezt is vedd figyelembe.
bigyula 2018. 07. 22. 10:21
Előzmény: #1444  pampa
#1445
Hahaha! Legalább olvasnád el, amit idézel. :)
.
"...vonzó mulatságok fénye a két világháború között kissé megkopott, reneszánszuk 1954-ben kezdődött"
.
Szóval, a komcsiknak fontosabb volt a NEMZET, mint a Horty időszakban? :)
pampa 2018. 07. 22. 09:39
Előzmény: #1440  pampa
#1444
"Az első Anna-bált 1825. július 26-án rendezték Szentgyörgyi Horváth Fülöp János balatonfüredi fogadójában, a házigazda leánya tiszteletére. Az ifjú Anna Krisztina azon az estén ismerkedett meg későbbi férjével, Kiss Ernő huszárkapitánnyal, az 1848-49-es szabadságharc aradi tábornok vértanújával. A balatonfüredi bálok hamar országos hírűvé lettek, a nemzeti öntudat zsinóros dolmányokban, gyöngyös pártákban is kifejezésre jutott. Az egykoron neves személyiségeket – Széchenyi Istvánt, Wesselényi Miklóst, Kossuth Lajost, Deák Ferencet, Vörösmarty Mihályt, Jókai Mórt, Blaha Lujzát – vonzó mulatságok fénye a két világháború között kissé megkopott, reneszánszuk 1954-ben kezdődött. A színhely előbb a Balaton étterem volt, 1957-től pedig a felújított egykori Kúrszalon, a mai Anna Grand Hotel."
.
Nekik fontos volt a NEMZET!
csendben 2018. 06. 07. 15:19
Előzmény: #1440  pampa
#1443
A székelyek autonómiát szeretnéneknek.  Eszük ágában sincs Magyarországhoz tartozni,csak erről hallgat a fáma!) .   A többi elcsatolt területen élő,vagy onnan elüldözött magyarról rendszeresen "megfeledkezel". Ők szót sem érdemelnek?
csendben 2018. 06. 07. 15:13
Előzmény: #1439  pampa
#1442
"Mennyiszer bírálták ezért Orbánt..... aki nincsen velünk...az ellenünk van...."Ez nem azt jelenti,hogy "nincs biztonságban",hanem azt,hogy "tőlünk -értsd fidesz!- nincs biztonságban!". Nem árnyalatnyi,hanem lényegi különbség!  (ennyit az "egyszerű gondolkodású"-ról....)
Törölt felhasználó 2018. 06. 07. 15:12
Törölt hozzászólás
#1441
pampa 2018. 06. 07. 15:11
Előzmény: #1438  Törölt felhasználó
#1440
Abból a szempontból lényegtelen az eredetük, hogy szeretnének maguknak autonómiát és úgy élni az életüket.
2018-ban egy EU közösségében ez nem olyan kérés amit tiltani üldözni kellene!
Pedig a Román hatóságok ezt teszik!
Az EU pedig hallgat.....
pampa 2018. 06. 07. 15:05
Előzmény: #1434  bigyula
#1439
Fogalmazzunk úgy, ha nem csatlakozik a közösséghez akkor "nem lesz biztonságban".....
Mennyiszer bírálták ezért Orbánt..... aki nincsen velünk...az ellenünk van....
.
Most finoman azt írtad le, hogy aki nem csatlakozik az EU közösségéhez.....annak bizonytalan lesz a túlélése.....
.
Az EU közössége nem jótékonysági intézmény!
Nem ad semmit sem "ingyen".
Csak egyesek ezt annak , mármint INGYEN pénznek próbálják beállítani....
.
Amennyiben a régi tagok buknának a bővítéssel sohasem bővítenének.....
.
Azért ennyire ne nézzük már egymást  egyszerű gondolkodásúnak....
Törölt felhasználó 2018. 06. 07. 15:01
Előzmény: #1436  _Bekre_Pal_
#1438
Nincs eldöntve, sajnos erre nincs megbízható forrás, így csak feltételezések vannak. A székelyek saját hagyománya szerint (meg talán Anonymusnál is) ők már itt voltak. Mindenképpen kell valami eltérésnek lennie Árpád honfoglalóihoz képest, mivel a székelyek gyakorlatilag nemesek voltak, tehát valamiért külön jogállásuk volt a többi törzshöz képest.
sanka 2018. 06. 07. 14:57
Előzmény: #1421  pampa
#1437
Nem, paracsba kapta!
_Bekre_Pal_
_Bekre_Pal_ 2018. 06. 07. 14:53
Előzmény: #1401  Törölt felhasználó
#1436
Én úgy tudom, hogy korábban az volt az elmélet hogy a magyarokkal jöttek egy hullámban, most meg hogy kicsit előbb odamentek.
Törölt felhasználó 2018. 06. 07. 14:44
Előzmény: törölt hozzászólás
#1435
Na most ezek a dumák nem csak az EU-ra igazak, ugye a piacunkon megjelentek a nem eu-s (pl. amcsi, japcsi) cégek is, ezeknek is szolgáltatjuk az olcsó munkaerőt, mert szintén vannak itt gyáraik, a különbség köztük annyi, hogy az idióta EU ad nekünk ingyenpénzt, az amcsik-japcsik meg nem. Na most, ha kilépünk annyit változik a helyzet, hogy az Eu sem fog pénzt adni.
bigyula 2018. 06. 07. 14:44
Előzmény: #1431  pampa
#1434

"Olyan az az EU mint egy biztosító!"
.
Tehát, az ország egy "biztosítóhoz" csatlakozott, hogy hosszútávon a túlélését biztosítsa.
bigyula 2018. 06. 07. 14:43
Előzmény: törölt hozzászólás
#1433

"-a nyugati cégeknek piacot adunk (vámok és egyéb nélkül ugyebár)"
.
A mi áruink is piacot találnak az EU-ban (vámok és egyéb nélkül ugyebár)
.
"-cserébe a mi iparunk leépül a korlátlan külföldi árú beáramlásnak köszönhetően
-olcsó munkaerőt szolgáltatunk nekik"
.
Ha leépül az iparunk, akkor kinek is szolgáltatunk olcsó munkaerőt? Csak nem az idetelepült cégeknek? Az nem a mi iparunk?
.
"-miközben a hasznosabb dolgozókat ki importálják"
.
Ha itthon nincs rájuk szükség (nincs normális megélhetésre esélyük), akkor nem lehet, hogy nem egészen önként hagyják el az országot? Konkrétan: el vannak üldözve?
Törölt felhasználó 2018. 06. 07. 14:30
Törölt hozzászólás
#1432
pampa 2018. 06. 07. 12:39
Előzmény: #1430  bigyula
#1431
Még jó, hogy az EU nem alkalmaz kettős mércét......
.
Olyan az az EU mint egy biztosító!
.
Ott is folyamatosan magyarázza az üzletkötő, hogy mennyire előnyös valakinek ha belép hozzá!
Mennyit profitálhat belőle!
A biztosító meg elkönyveli a veszteséget.....és dolgozik tovább, hogy még több tagjának tudjon profitot biztosítani......így még több vesztesége legyen  .....
.
:)
bigyula 2018. 06. 07. 12:34
Előzmény: #1429  pampa
#1430
Nem vagyunk egy súlycsoportban az angolokkal. Ők ugye nettó befizetők, mi meg nettó haszonélvezők/haszonlesők vagyunk. Ők ki fogják bulizni a kedvezményeket, mi meg nem fogjuk tudni.
pampa 2018. 06. 07. 12:32
Előzmény: #1427  bigyula
#1429
Úgy mint majd az Angoloknak?
pampa 2018. 06. 07. 12:31
Előzmény: #1425  bigyula
#1428
Akkor az én "vélemény szabadságom" korlátozva van?  :)
.
Indoklás nélkül nem lehet véleményem?
Nem feltételezhetem agy Közjogi Méltóságról, hogy amit tesz annak oka van?
bigyula 2018. 06. 07. 12:29
Előzmény: #1422  pampa
#1427

Tényleg? Nemsokára csak Ukrajna nem lesz EU tag körülöttünk. Arra szabad kijárásunk lesz az oroszok felé. Másfelé nem nagyon...
.
A gyárak jelentős része azért van itt, mert tagjai vagyunk az EU-nak. Ha nem lennénk, akkor bizony vámot kellene fizetni a nálunk előállított, és oda bevitt termékek után.
csendben 2018. 06. 07. 12:29
Előzmény: #1422  pampa
#1426
már régen nincs 10 milla.... Aki effektív produktív,az meg csak töredéke! (a többi -valamilyen formában -  eltartott!)
bigyula 2018. 06. 07. 12:27
Előzmény: #1421  pampa
#1425
Én téged kérdeztelek, mivel azt  írtad, hogy volt/van rá ok. Bizonyára ismered, ha hivatkozol rá.
csendben 2018. 06. 07. 12:27
Előzmény: #1422  pampa
#1424
"annyi a lehetőségünk az önálló életre, hogy még válogathatunk is!"Nem tudom,mit akartál mondani ezzel a mondattal.Gondold át mégegyszer! :-)
csendben 2018. 06. 07. 12:26
Előzmény: #1420  Törölt felhasználó
#1423
Távolmaradási okok:  - jól megérdemelt,fizetett szabadságát tölti; - betegség; - továbbképzés,oktatás; - helyére tették(!)
pampa 2018. 06. 07. 12:23
Előzmény: #1417  bigyula
#1422
Egy 10 millás országot nem lehet csak "gyámsággal" működtetni?  :)))
.
Ugyan már, annyi a lehetőségünk az önálló életre, hogy még válogathatunk is!
Ahogyan arra sem tennék nagy pénzt, hogy elvinné innét mindenki a termelést.....
pampa 2018. 06. 07. 12:20
Előzmény: #1415  bigyula
#1421
Szerinted Kövér egy reggel felkelt és "beretválkozás" közben azon elmélkedett.....miért lóg a Parlament épületén az EU zászló?Nem talált rá magyarázatot....így levetette......
.
:)

Topik gazda

szivacs
szivacs
3 5 1

aktív fórumozók