Aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd - véli Zsiday Viktor.
Mind a kereslet, mind a kínálat oldaláról nagyon megalapozottnak tűnik egy többéves, komoly emelkedő trend, legalább 50 százalékos áremelkedéssel - állítja Zsiday Viktor az Mfor.hu-n megjelent írásában. (Amint arról beszámoltunk, egyes lakástípusok esetében már érzékelhető némi drágulás.)
Az ismert befektető szerint a következő tényezők indokolják az áremelkedést az ország központi régiójában és néhány nagyvárosban:
soha nem építettek ilyne kevést Magyarországon, mint mostanában,
bár az ország népessége csökken, a nagyvárosokba, ezen belül is különösen Budapestre továbbra is pozitív a migráció,
elindult a reálbérek növekedése, és várhatóan ez a következő években is így marad,
szinte soha nem volt még ilyen olcsó a forinthitel, mint most, több nagyobb bank is 6 százalék alatti szinten kínálja a jelzáloghiteleket,
az alacsony betéti kamatok miatt kényszerűségből a megtakarítók is az ingatlanpiac felé fordulhatnak.
Zsiday ugyanakkor megjegyzi: az újonnan érkező keresletnek először ki kell pucolnia a bedőlt hitelből visszamaradt lakásokat, az évek óta eladni kívánt ingatlanokat, stb. Ez a folyamat jó pár hónapig eltarthat, de utána hirtelen nem lesz kínálat, és a folyamatosan jelentkező kereslet hatására az árak egyszercsak fel fognak robbanni - véli a befektető. Úgy látja: aki akar, annak még van egy éve lakást venni, de később valószínűleg a mostani áraknál csak jóval drágábban tud majd.
inkább az usa fedőnéven futó buborék a vicc a semmiből nyomtatott "tartalékvalutájával" együtt... az USD világpénz státusznak akkor még volt értelme amikor az USD aranyfedezettel volt megtámogatva (1971 előtt), ill. az USA volt a legnagyobb ipari termelő és hitelező a világon ma azonban már semmi értelme sincs ennek a dollár világpénz státusza egyre inkább csak vmi furcsa aberráció
Hat szerintem Európa /euro egy vicc Usa/usd, de hamarosan Kinahoz kepest is. Itt van eloregedo, egymással marakodo nemzetallamok, hadsereg nulla, fejlődés kb nulla. Szoval simán lehet usd menedék, mert ha kell, par anyahajoval "biztositani" fogja a vilagrendet, de olasz/görög/spanyol/stb lelegeztetogepen tartott gazdaság legkisebb anomaliara is bedol, es ezek mar nem a görögök, rantjak magukkal az eurot is valószínűleg.
különösen egy németek által dominált, relatíve prudens EKB mellett... ezt esetleg még az unión belüli transzferek kiterjesztésével is meg lehet támogatni, ami valószínűleg további uniós centralizációt eredményez
erős euró mellett jó sansszal kelendőek lesznek még az olasz államkötvények is... a "menedék" fogalma relatív ha 2008 utáni elmebeteg monetáris kurzus alatt a fostalicska USA állampapírok is "menedékként" szolgálhattak, akkor a periférikus eurozóna tagállamok állampapírjai sem esélytelenek...
ellentmondanék, mivel a FED-nek van "gazdaságélénkítési" mandátuma (bár ne lenne...), az EKB-nak azonban nincs és 2019 után jóformán mindenki német EKB elnököt vár... a legesélyesebb a jelenlegi Bundesbank elnök... mellesleg ha a FED "bedobja a törülközőt", akkor relatíve kemény EKB monetáris politika esetén az euró lesz a menekülővaluta... és ne feledjük: az euró a nemzetközi bankárok fő műve, ha valóban választani kell a nemzetközi bankárok szerintem boldogan fogják beáldozni az euró megmentése érdekében a dollárt a dollár a múlt, az euró a jövő...
"képzeljél el egy olyan szcenáriót, amiben a FED lazít az EKB azonban már nem tart vele" Elkepzelni el lehet, de ez a scifi kategória sajnos. Mindenki könnyíteni / kamatot csökkenteni akar, csak ugye a többiekhez is alkalmazkodni kell (most epp FEDhez sajnos). Ha fed bedobja törülközőt, akkor ECB örömmel megy utána, tekintettel hogy a tapir+kamatemeles szinte biztos hogy bedonti az euros periféria orszagokat (olasz pl), eleg csak rapillantani az adosssagukra...ami most 0 kamattal meg so-so fizetnek, ugy hogy az ECB veszi a papirjaikat.
a 2008 óta tartó nemzetközi jegybankár ámokfutás tükrében inkább természetes.... most már csak az a kérdés, hogy miért kockáztatják meg az 1971 óta élő fiat money rendszer teljes összeomlását?
és az alábbihoz még adjál hozzá egy csilivili nyersanyagár-robbanást, mivel a nyersanyagokat még leginkább USD-ben árazzák, amit még leginkább az fog relatíve jól megúszni, akinek a devizája gyors ütemben értékelődik fel a dollárral szemben és persze végül a FED se kockáztathat meg egy hiperinfláció közeli helyzetet - különösen ha már a többi jegybank is cserbenhagyja az ámokfutásával együtt - , ezért egy bizonyos ponton ők is kétségbeesett valódi alapkamat emelésbe kezdenek... és persze nem olyanba mint amit most "alapkamatemelésnek" csúfolnak... (ami de facto reálkamatcsökkenés volt 2015 óta...) hanem olyanba ahol akár több száz bázispontos kétségbeesett emelések követik egymást (analógiaként tessék az utóbbi évek török, ukrán, orosz devizaválságait előszedni...) ezen a ponton már kb. az 1929-32 közötti 90%-os részvénypiaci összeomlást játsszák majd újra... érdemes látni, hogy az utóbbi évben csak az mentette meg az USD világpénz státuszát, hogy a többi nagy jegybank hajlandó volt ennek a megmentéséhez asszisztálni ez azonban nem lesz örökké így...
akkor képzeljél el egy olyan szcenáriót, amiben a FED lazít az EKB azonban már nem tart vele ebben az esetben szerintem az alábbiak várhatók: 1. összeomlik a dollárindex 2. hihetetlen erősödésnek indul az euró (valószínűleg nagyon gyorsan túl megy az USD-vel szemben a 2008-as rekordján...) 3. a forint frankón összeomlik az euróval szemben és 4. ebben az esetben az MNB kétségbeesett alapkamat-emelésbe kezd, hiszen a forint szabadon átváltható euróra...
ugyan már ennél lényegesen nagyobb lejtmenet is lazán lehet... ha valóban fenntartható alapokon állna ez a trutymó akkor nem kéne 3%-al a hivatalos infláció alá nyomni a betéti kamatokat...
Lakás/Ingatlan árak topik
Lakásárrobbanást vár Magyarországon a guru.

link