"A közös listát állító pártok vállalják, hogy csak olyan embereket indítanak képviselőjelöltként, akik nem vettek részt korrupciós bűncselekményben, és nem játszottak össze a Fidesszel.
Mind a 106 körzetben közös jelöltekkel, közös miniszterelnök-jelölttel, közös programmal és már közös listával indulnak, és azt ígérik, az Orbán-rendszert lebontva megadják „a nemzetnek mindazt, amit a rendszerváltáskor megígértek neki: szabadságot és jólétet”.
. .Figyelembe véve ,hogy az ellenzéki összefogás legerősebb pártja a DK,amelyet Gyurcsány Ferenc alapított,hogy általa,újra hatalomra kerüljön vagy közvetlenül vagy közvetetten,így egyértelmű,hogy a következő választás arról fog szólni,hogy vissza kerül-e újra a hatalomba Gyurcsány Ferenc.Ami a korrupció mentességet illeti az elég nevetségesen hangzik így,hiszen Gyurcsány sem a kétkezi munkájának vagy a szellemi tudásának köszönheti,hogy milliárdos lett ...........
Karácsony nem tudja Orbánt legyőzni,mert Karácsonynak csak Budapesten van támogatottsága vidéken összehasonlíthatatlanul erősebb Orbán és a Fidesz.Sőt még a DK is,szóval még ha nyerne is jövőre az ellenzék,Karácsonynak nem sok beleszólása lenne ténylegesen a történéssekbe,mert az ellenzéken belül DK és a Jobbik sem támogatná mindenben,persze lennének közös pontok amiben egyetértenek,de így is csak egy szimpla statisztikai szerepe lenne Karácsonynak,pont olyan amilyen Ádernek van jelenleg.
Egyébként ahogy beletudtam nézni a miniszterelnök jelöltek vitájának második fordulójába,úgy tűnt Karácsony és Márky Zay a legösszeszedettebb. Az már meg se lepett,hogy Fegyőrnek halvány fogalma sincs,hogy mit is tartalmaz az ellenzéki közös program,Jakab pedig hát,hogy is mondjam,mint az elakadt magnó nyomta a már tényleg nagyon unalmas dumát,ennyi volt ezek szerint benne,Karácsony viszont pont ott jelentette be,hogy Tóth Csabát már nem támogatja,és ez egy zseniális politikai húzás volt tőle.Szegény Dobrev Klára mivel még nem egyeztetett a főnőkével Gyurcsánnyal,igy nem vonta meg a támogatását Tóth Csabától akkor,ez is jól mutatja,mennyire önálló Dobrev Klára.
jól teszed, hogy nem bántod karácsonyt, jól elveri o1g-t, utána az oligarcha pénzek maradnak az oktatásban egészségügyben, ahova eddig is kellett volna menniük.
Nézd a dolgot (Tóth Csabát, Karácsonyt, Hadházyt és a Momentumot, meg az MSZP-t) magát. A Fidesz meg hadd tegye a dolgát. Te pedig szavazz ahogyan a szeretnél.
Nem bántom én karigerit,majd bántják a cimborái,elsősorban Gyurcsány Ferenc,nagy intrikus az öreg,habár most a pia rossz útra vitte,és jól kicseszett magával az újabb igazságbeszédével,de meglepne ha a véghajrában nem próbálná hátba döfni Karácsonyt és Jakabot.
már késő, leszavaztam karácsonyra, ezért nyomhatod nekem a karácsony ellenes propagandát, a dobrev ellenes propgandád még időben volt, nem is szavaztam rá.
Karácsony Gergelyre kellet volna pénzért szavazni,és Karácsony a te jelölted ?Hát ez szép,akkor nem értem mi volt a gondod Tóth Csabával :)Ha csak az nem,hogy ott nem járt pénz a szavazatokért :)) Gondolom Jakab meg egy krumplis tehergépjárművel járta az országot:)
"Bodrozsán Alexandra, a Momentum kecskeméti jelöltje szerint tömegével buszoztatták az embereket a helyi szavazósátorhoz, és 2-4 ezer forintot kínáltak nekik, hogy szavazzanak az MSZP-s Király Józsefre és Karácsony Gergelyre az előválasztáson. Állítása szerint ezt a saját fülével hallotta, felvételt is készített, amit eljuttatott az Országos Előválasztási Bizottsághoz. Arra kéri a testületet, hogy léptessék vissza ellenfelét."
Jó lett volna már a fideszközeli mszp-től megszabadulni.
a lélegeztetőgépre kerültek túlélési arányát csökkenti, hogy minden egyes lélegeztetettre kellene jutni egy intenzíves ápolónak ezzel szemben nálunk talán10 emberre jutott egy.
ELLENZÉKI összefogás HAZUGSÁGAI