Topiknyitó: Törölt felhasználó 2015. 10. 13. 10:09

Duna House  

Itt a nagy bejelentés - Tőzsdére megy a Duna House

2015. október 13. 10:00





Eredményes első félévet zárt a tőzsdére készülő Duna House csoport. Az előző év azonos időszakához képest a cégcsoport konszolidált értékesítésből származó nettó árbevétele közel harmadával növekedve elérte a 1,34 milliárd forintot. A működési eredmény mintegy 50 százalékkal, 485 millió forintra, míg az adózott eredmény 422 millió forintra emelkedett. A Duna House csoport hosszú távon az ingatlanközvetítés és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások piacán kíván regionális szereplővé válni, amelyhez a magyar tőkepiacról forrás bevonását is tervezi. A társaság a tőzsdén keresztüli forrásbevonás érdekében benyújtotta engedélyezésre a tervezett részvényértékesítésre és tőzsdei bevezetésre vonatkozó tájékoztatóját a felügyelethez.



A Duna House csoport lendülete töretlen volt 2015 első fél évében, ahogy ezt az a társaság konszolidált pénzügyi adatai is mutatják. Az értékesítésből származó nettó árbevétel 2015 első fél évében 1,34 milliárd forintot ért el, amely mintegy 34 százalékkal haladja meg a 2014. első félévi mintegy 1 milliárd forintos értéket. A hazai lakóingatlan-értékesítés növekvő tranzakciószámai a DH csoporton belül is tetten érhetők az ügyletszámok alakulásában, amelyek 2015. első félévében hónapról-hónapra meghaladták az előző év adatait.

Itt a nagy bejelentés - Tőzsdére megy a Duna House



A cégcsoport két ingatlanközvetítői franchise hálózatában (Duna House, SMART Ingatlan) egyfelől jelentősen bővült az ingatlanközvetítési tranzakciókból származó díjbevétel, másfelől a tranzakciókhoz kapcsolódó pénzügyi termékek (hitelek és biztosítások) közvetítéséből származó jutalékbevétel is emelkedett. Mindez félév/félév viszonylatban az árbevétel közel 340 millió forintos növekedését eredményezte.



"Az árbevétel növekedését a hatékonyabb működés mellett a javuló gazdasági helyzet, az ingatlan- és hitelpiac élénkülése is támogatta. A DH csoport részvételével lebonyolított lakóingatlan piaci tranzakciók száma 2009 óta töretlenül emelkedett, és ez a tendencia 2015 első felében is megmaradt." - mondta el Doron Dymschiz, aki testvérével, Guy Dymschiz-cel együtt az ingatlanpiaci csoport tulajdonosa és vezetője.



A konszolidált féléves jelentés szerint a cégcsoport adózott eredménye 44,5 százalékkal emelkedett: a 2014. első félévben elért 292 millió forinthoz képest 2015 első félévére 422 millió forintra nőtt. Az eredményesség növekedését az is segítette, hogy a működési költségek az árbevétel növekedésénél kisebb arányban emelkedtek. A cégcsoport mérlegfőösszege 2,2 milliárd forintot ért el 2015 első félévében. A Duna House csoport, tevékenységének folyamatos bővülése révén, az ingatlanközvetítéshez kapcsolódó franchise rendszerek és saját irodák üzemeltetésén túl a jelzáloghitel-közvetítési piac jelentős szereplője, valamint az ingatlan tranzakciókhoz kapcsolódó további szolgáltatásokat - ingatlankezelés, biztosításközvetítés, ingatlan értékbecslés és energetikai tanúsítványok készítése - biztosít ügyfelei számára.



Az eredménytermelő képesség fenntartása a cégcsoport számára kiemelt fontosságú, hiszen ez hazai és külpiaci terjeszkedésének egyik meghatározó pillérje is. "Célunk, hogy tovább bővüljünk a hazai piacon az ingatlanpiachoz szervesen kapcsolódó szolgáltatásokkal, illetve hosszabb távon az ingatlanközvetítés és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások piacán regionális szereplőkké váljunk" - emelte ki Guy Dymschiz, a Duna House csoport társtulajdonosa. "Terveink megvalósításában a magyar tőkepiaci forrásbevonás is fontos szerepet játszik. Ezt a folyamatot elindítottuk, a napokban benyújtottuk a részvényeink tőzsdei bevezetésére és a részvényértékesítésre vonatkozó összevont tájékoztatónkat a pénzügyi felügyelet felé."



Külföldi terjeszkedés

"A nemzetközi terjeszkedés már 2007 óta szerepelt a céljaink között. 2008-ban majdnem megtettük az első lépést, a romániai piacra akartunk belépni egy viszonylag nagy horderejű lépéssel, de pont akkor jött a gazdasági válság, úgyhogy ezt azonnal leállítottuk. 2011-ben már más koncepcióval, visszafogottabban indultunk el, Prágában nyitottunk saját irodákat, a korábban tervezettnél sokkal kisebb befektetéssel. Ott az volt a főcélunk, hogy inkubátort hozzunk létre, ahol meg tudjuk tanulni a nemzetközi működés sajátosságait. A lokalizációs folyamat egy nagyon fontos tanulság volt a cseh iroda megnyitásánál, láttuk azt, hogy a Magyarországon már jól működő rendszert külföldön nem lehet egy az egyben implementálni. Mostanra azonban eljutottunk odáig, hogy a következő sebességbe kapcsoljunk Prágában, emellett folyamatosan nézzük a régiós országokat, keressük a megfelelő belépési pontokat" - mondták a cég társtulajdonosai egy a Portfolio-nak adott, júniusi interjúban.



"Célunk továbbfejleszteni a multibrand stratégiára épülő tevékenységeinket, illetve felvásárlásokat is tervezünk. Mindemellett szerepel a tervek között egy már működő külföldi hálózat megvásárlása is. Célunk, hogy több országban is jelen legyünk és hosszú távon az ingatlanközvetítés és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások piacán regionális szereplőkké váljunk"- nyilatkozta augusztusban Guy Dymschiz.

link
Rendezés:
Hozzászólások oldalanként:
pFModi-1fsz-bsszakrvaanyjat2 2021. 01. 29. 05:23
Törölt hozzászólás
#509
Ati19 2021. 01. 07. 15:54
#508
Szokatlan magas forgalom 60+ millió HUF
pFmodi-1fsz-bsszakrvaanyjat1 2020. 12. 27. 04:57
Törölt hozzászólás
#507
Zsimo
Zsimo 2020. 11. 30. 10:31
Előzmény: #505  farkasfu
#506
Milyen érdekes ez bezzeg azonnal tudja elemezni. 
EGR
EGR 2020. 11. 27. 18:02
Előzmény: #503  Zsimo
#504
Köszi!
pacilaci 2020. 11. 27. 12:59
#502
Részvényenként mennyi osztalék várható? 13Ft?
apfmodibudoskurvaanyjaatttttttt2 2020. 10. 03. 10:02
Törölt hozzászólás
#501
EGR
EGR 2020. 08. 29. 10:18
#500
https://infostart.hu/gazdasag/2020/08/28/derulatobb-a-ingatlanpiac-legnagyobb-piaci-szereploje
"A törzsei elemző a második negyedéves számokra kitérve megjegyezte: ugyan a cégcsoport konszolidált árbevétele a Covid-járvány ellenére is mindössze 8 százalékkal csökkent, megközelítve ezzel az 1,9 milliárd forintot míg az EBITDA (az adózás, kamatfizetés és értékcsökkenési leírás előtti eredmény) már egyötödével, az adózott eredménye közel 40 százalékkal rosszabb a 2019-es hasonló időszakban mértnél. Ugyanakkor, miután nagyon jó volt az első negyedév, az első félévben az eredményoldalon alig 10 százalék az elmaradás.Ráadásul a jelek szerint júliusban megélénkült az aktivitás az ingatlanpiacon,„bekövetkezett a V-betű”,természetesen nem az ingatlanárakat tekintve, mert azok épp ellenkezőleg mozdultak, de a piacon ismét mozgolódnak a vevők, ami egy ingatlanközvetítő cég számára inkább fontos, úgyhogy jó kilátások elé néz a cégcsoport – magyarázta a szakember. Ezért a Duna House úgy véli, az idei évre tervezett 857 milliós konszolidált, adózott eredményt, amit még a koronavírus előtt, januárban tervezett, azt el fogja érni az év során.Ráadásul volt egy tizedelés, ami a likviditását némiképp javította, úgyhogy a Duna Houes részvényeinek 330 forintos árszintje még javulhat is, amihez persze újabb jó negyedévek is kellenek – jegyezte meg Korányi G. Tamás tőzsdei szakértő."
bitKain
bitKain 2019. 11. 27. 10:53
Előzmény: #496  bitKain
#497
A Cseh vonal elég szar lett, szerencsére, marginális az egészhez viszonyítva.  Lehet, hogy egy vezető váltás kellene a Cseh hálózatnál.
Jó lenne egy romániai hálózat nyitása is. Az nagyot szólna. Ott is felfutóban van az ingatlan piac.
.
kbc-hez még egy gondolat:
Adjátok el 3700-ért, de szerintünk 4500-at ér a részvény.
???
bitKain
bitKain 2019. 11. 27. 09:13
Előzmény: törölt hozzászólás
#496
Ez egy régi cikk.
Egyébként az időzítésük is rossz volt. Májusban kellett volna kijönnie ennek a cikknek, amikor 4300 körül volt az árfolyam, akkor azt mondtam volna, hogy ez igen, tökös az elemző. De 3700-nél azt mondani, hogy akkor most zárjátok le és megdicsérni magát, hogy hű meg ha.
.
A Lengyel valóban jól muzsikál, ha méreteiben nagyobb lesz, akkor jól tudja majd ellensúlyozni a Mo. lassulást.
Ami a sorok között ott van, az a következő évben (2020) a futó projektek átadása és az ebből realizált nyereség megugrása.
A core szépen növekszik. Viszont az LTP-t fájó pont, szerencsére tudják mérsékelni a kiesését.
Bekes 2019. 10. 02. 15:51
Törölt hozzászólás
#494
benibubu 2019. 09. 29. 18:57
Előzmény: #492  trochosa
#493
Ki mire számít meddig mehet le novemberig? Ugye sokan arra várják az alját. Lemehet 355-3600-ig?
trochosa 2019. 07. 24. 10:18
Előzmény: #491  Csiszargeza
#492
Mintha megindulna. Érdekes, hogy az oszti leesés után indulgat, de láttunk már ilyet. Jó, hogy vettem korábban.
Csiszargeza 2019. 05. 29. 13:28
Előzmény: #490  gyula1971
#491
az árfolyamon változtatott pár db részvény sajnos.
alig 1-2 millióval nyomták be ide...
Csiszargeza 2019. 05. 24. 07:35
Előzmény: #488  eredmeny
#489
csirke forgalommal. 
eredmeny 2019. 05. 23. 20:38
#488
Elég szépen esett!( 4100Ft)
gyula1971
gyula1971 2019. 05. 22. 11:51
Előzmény: #486  Csiszargeza
#487
A Concorde a Duna House a tavalyi számai után felülvizsgálta előrejelzéseit, és frissítette modelljét is, az elemzőház a 12-havi, osztalékfizetés utáni célárát 4 750 forintról 4 500 forintra csökkentette, a Duna House részvényeire vonatkozó ajánlását pedig vételről felhalmozásra vágta vissza.
Csiszargeza 2019. 01. 08. 13:01
Előzmény: #485  gyula1971
#486
4000 körül vettem, azóta kaptam szép osztit, lentebb is vettem, simán 4500 köré várom amikor összeáll az év :)
gyula1971
gyula1971 2019. 01. 08. 12:56
Előzmény: #484  Csiszargeza
#485
Az év rejtélyes papírja lehet ez...
Csiszargeza 2019. 01. 08. 11:35
Előzmény: #483  remete53
#484
várjuk ma is az 1500-as SRV-t! :) 
remete53 2018. 11. 27. 14:02
Előzmény: #482  Csiszargeza
#483

Továbbra sem akarlak meggyőzni, csak a véleményemet mondtam el.
Az osztalék helyzet egy aspektus, mert kapsz 5%-ot, majd utána beesik az árfolyam és ülsz benne ismét egy évet a köv. osztalékig, ami vagy lesz vagy nem.
Ha egy banki befektetéssel hasonlítod össze ok.
A védettség nem a papír érdeme, hanem a likviditásának, magyarul kutya sem foglalkozik vele érdemben.
Sok sikert az osztalékhoz, ami egyébként - szvsz - nem lesz nemhogy bőven 5%, hanem inkább 4% alatti. Térjünk rá vissza, mikor ismertté válik.
Csiszargeza 2018. 11. 27. 12:37
Előzmény: #481  remete53
#482
2017 után 177 Ft volt az osztalék. ez mostani árfolyamon 4,7%. az eredményt látva, bőven 200 felett lesz a 2018-as év után fizetendő, ami bőven 5% feletti hozam. meglátjuk, de azért azt is érdemes figyelembe venni, hogy ez a papír nagyjából védett a kinti nagy esésektől.
én tartom, amikor esett, még vettem is 3600 alatt.
remete53 2018. 11. 27. 12:30
Előzmény: #480  gyula1971
#481

Úgy tűnik, hiába éneklik fel ezt az illikvid papírt senki sem kíváncsi rá!
Egetrengető gyj utáni mai teljesítmény: 246 db , még 1 millió Ft forgalom sincs.
Likviditás híján spekára alkalmatlan, befektetésre gondolni több, mint badarság.
gyula1971
gyula1971 2018. 11. 27. 11:41
#480
Én azért 3000 ft felett nem venném.
Venni kell a Duna House-t a Concorde szerint
2018. november 27. 11:04    
 A Duna House a tegnapi piaczárás után tette közzé harmadik negyedéves számait, a társaság kétszámjegyű árbevétel- és profitnövekedésről számolt be, míg a menedzsment felfelé módosította az idei évre vonatkozó profitvárakozásait. A Concorde elemzője összességében kedvezően ítélte meg a társaság harmadik negyedévét, az elemzőház vételre ajánlja a Duna House részvényeit, míg a társaság célárfolyama egyelőre felülvizsgálat alatt áll a Concorde-nál.
Bekes 2018. 11. 05. 20:39
Törölt hozzászólás
#479
gyula1971
gyula1971 2018. 11. 05. 11:40
Előzmény: #477  vasvar
#478
A hír nem igen mozgatja meg,szerintem szeretné a brókercég ha megindulna,és az ügyfeleit vételre bíztathatná...
A cég értéket nem termel,csak közvetít ingatlant és hitelt.
vasvar 2018. 11. 05. 10:07
Előzmény: #475  gyula1971
#477
remete53 2018. 10. 26. 15:57
Előzmény: #474  vasvar
#476

Ha ennyire vételre buzdítasz, akkor jár jó példával és vegyél!
Esetleg te voltál a 6 db-os "nagy" befektető?
gyula1971
gyula1971 2018. 10. 26. 12:07
Előzmény: #474  vasvar
#475
Én nem merem venni... 3000ft- nál talán.
vasvar 2018. 10. 26. 09:53
Előzmény: #472  vasvar
#474
Rekordot döntött a Duna House


"Csúcsra pörgött a hitelközvetítés és az ingatlanközvetítés is a Duna House-nál, a harmadik negyedéves előzetes számok alapján továbbra is jó úton halad a sztori. Nyitott, 15 százalék feletti pluszban lévő kereskedési ötletünk stratégiáján nem változtatunk."


KBC elemzés


venni venni ,venni
Csiszargeza 2018. 10. 25. 11:57
Előzmény: #472  vasvar
#473
ez most hogy jött ide?
vasvar 2018. 10. 25. 11:48
Előzmény: #471  vasvar
#472
. A Társaság menedzsmentje ugyanakkor magabiztos a tekintetben, hogy a várt negatív hatás ellenére is teljesíteni tudja az idei, MyCity fejlesztési projektek nélküli core tevekénységre adott eredmény-előrejelzését, 2019-ben pedig további eredménynövekedést tud elérni a core tevékenységek terén. Továbbá, amennyiben a várható szabályváltozások lépnek életbe, úgy azok közép és hosszú távon a hitelközvetítői piac konszolidációját eredményezhetik, ami növelheti a Társaság piaci részesedését a jelzáloghitelezés tekintetében és részben vagy egészben ellensúlyozhatja a kieső árbevételt. Budapest, 2018. október 15. Duna House Holding Nyrt
vasvar 2018. 10. 25. 11:46
Előzmény: #470  Idea
#471
A Duna House Cégcsoport tovább növelte volumeneit a kedvező piaci környezetben Erős első félévet követően 2018. harmadik negyedévében is fenntartotta 20%-os éves növekedését a Cégcsoport franchise ingatlanközvetítési tevékenysége, 2,7 milliárd forint negyedéves jutalékvolumennel újabb rekordot érve el. A közvetített hitelek volumene kimagasló növekedéssel 55%-kal bővült 2017. azonos időszakához képest. A saját iroda szegmens jutalékbevétele szintén erős negyedévet tudhat magáénak, az összjutalékok 14%-kal bővültek köszönhetően a Csehországban és Magyarországon elért 25% fölötti növekedésnek. 
Idea 2018. 10. 15. 21:54
#470
Egyébként megoldhatná a következő 20 évre a finanszírozását a magyar állam infláció-2%-n, csak annyit kéne mondani, hogy az alacsony kamatozású lakossági államkötvény mentes bármiféle végrehajtás alól. Esetleg mentes a vagyonelkobzás alól is, ha arra nem erőszakos cselekmények miatt került sor (kényes hol a határ, de mondvacsinált indokokkal ne lehessen elkobozni). Ami most van az senkinek sem jó, kb 1-1.5m rejtegeti a pénzét mindenféle megoldásokban, vagy akár kp-ben mert valamikor megégette magát. Ezekből lehetne újra normálisan dolgozó, adózó, legális gdp-t termelő ember. Kiváltható a devizaadósság is. (Persze ehhez az kell, hogy az állam partnernek, szerződő félnek tekintse a polgárt és ne oktalan kizsigerelendő baromnak.)
.
Nyilván egy ilyen fordulat a dhs-nek betenne.
Idea 2018. 10. 15. 21:18
Előzmény: #468  Csiszargeza
#469
Lakástakarék miatt van ugye?
.
Innen jöhet a concorde-nak a nyugtatása, hogy de a dhs tevékenysége nem is kapcsolódik annyira, újlakás projektjeinél, blablabla, célárunkat változatlanul fenntartjuk. Ill jöhet ki olyan cikk is, hogy ez egy újabb szúrás az ingatlanpiaci lufiba, emelkedő kamatok, rosszabb finanszírozási lehetőségek, a lakástakarék ugyan nem meghatározó, de jelzi az utat, stb.
.
Érdekes mit akar mondani holnap az mnb, korábban írták, hogy jó lenne a lakossági cash-t valahogy becsalogatni állampapírba, nem erről lesz -e szó esetleg. Kitalálnak ösztönzőket, netán vmi plusz kamatot, de - mondjuk - csak akkor ha a delikvens mintapolgár (adó, rezsi, bankhitel fizetve, dolgozik, házasságban él, gyereke van) és ami 2-5% pluszt odalöknek neki az busásan megtérül mintapolgársága miatt. Mondjuk max 5-10m lehet kedvezményes államkötvényben, legyen sok-sok mintapolgár, sokszoros legyen az állam pluszbevétele koponyánként mint az odalökött plusz kamat. Ha ilyen becsalogatós téma lesz, akkor szerintem az tőkét vonhat el az ingatlanpiactól, ki fog kockázatos albérlőkkel bajlódni, közüzemmel vitázni, stb. Helyette lesz virilista államkötvény.
Csiszargeza 2018. 10. 15. 20:22
#468
ez most szépen beesett. szerintem a CSOK inkább hajtja a projekteket, mert sok LTB-ből medence és egyéb baromság épült (legalábbis papíron). holnap kiderül merre megyünk tovább...
Lastdeposit
Lastdeposit 2018. 09. 30. 14:32
Előzmény: #466  zsoltee77
#467
Gyönyörű ez is. Nagyon erősek a jelentések a jó cégektől, optimista vagyok a magyar piaccal kapcsolatban.
zsoltee77
zsoltee77 2018. 09. 30. 14:30
#466
Kinn a jelentés, szép lett!
ventura1
ventura1 2018. 08. 29. 11:53
#465
Kicsi a forgalom, annak ellenére hogy vételre ajánlott és 20 százalékkal magasabb a célár a mostaninál. 
Alexia29
Alexia29 2018. 08. 29. 08:53
#464
Ma folytatódhat az emelkedés.
remete53 2018. 08. 28. 17:13
Előzmény: #459  Csiszargeza
#463

Nincs jogom, más kereskedési elképzeléseit kritizálni.
Ha félreérthető voltam elnézést, saját kereskedési felfogásom alapján szóltam hozzá.
Jó kereskedést!
ventura1
ventura1 2018. 08. 28. 15:37
Előzmény: #461  Csiszargeza
#462
Ők lesznek a lemaradók. Most kezd megindulni. 
Csiszargeza 2018. 08. 28. 15:02
Előzmény: #460  Alexia29
#461
3800-on van kb 2200 vevő, annak kellene megindulni felfelé :)

Topik gazda

aktív fórumozók


friss hírek További hírek