A 4IG fórumban sem láthattál volna pörgést mikor hónapokig 3400-3600 forint szédelgett. Konkrétan 6-8 ember írogatott oda és voltak napok mikor nulla hozzászólás született. Az Altera fórum kísértetiesen hasonlított a 4IG akkori időszakára csak itt annyi volt a különbség, hogy nagy átlagban 880-920 forint "mozgott" az árfolyam hónapokig. Néha leszúrt 850 forintra és felszúrt 935 forintra. Ez ment több mint három hónapig. 4IG-be június 6. szálltam be és majdnem négy hónappal később indult a buli. Itt s szinte pontosan annyit ültem a papírban úgy, hogy szinte a kutyát sem érdekelte. Tök jól elücsörgélek szűk társaságban is, sőt :-) Természetesen ezzel nem ezt akarom sugallni , hogy ez is hatszorozni fog. Illetve akár hatszorozhat is csak az időtáv lesz sokkal hosszabb. AutoWallis akkor ötszörözhet-hatszorozhat ha a piaci környezet is megfelelő lesz még évekig és a menedzsment is jól dolgozik. Utóbbi garantált, az előzőre nincs ráhatásuk. De a lényeg, hogy extrém tőkeerős vállalatcsoport áll a cég mögött, mikor az egyiknek nem megy a másiknak megy. Jön majd a kötvénykibocsátás mint az ALTEO-nál. Egyébként én az ALTEO adatait néztem meg évekre visszamenőleg és azt láttam, hogy példásan menedzselték a céget. Nagyon fontos érv volt a beszállás mellett. Lépésről-lépésre építették a céget és nem estek abba a csapdába, hogy két év alatt akarjanak a csúcson lenne és mindent IS hirtelen megszerezni. Az extrém gyors terjeszkedés "eredményeiről" rengeteg szakirodalom elérhető. Számos esetben csőd lett a vége.
Nem is arrol volt szo,akkor a Wallis Autot emlitettem volna. Viszont a Wallis csoportnak ilyen is van kockazati tokealapja. Egy befektetesnel az adott ceg hatteret is nezni kell. A WallisAuto ennek a cegcsoportnak az oszlopos tagja. Szakertelem-Penz-Siker
Így van. És ha megfigyelted. 1) nem sajnálom a 4igesektol a nyerőt 2) nem járok be oda lufizni, de még csak azt sem hirdetni hogy szerintem mennyire lehet valid a jelenlegi ár. Hiszen az ár mindig annyi amennyire a piac hajlandó értékelni. Ellenben sokan vannak - és most véletlenül se vedd magadra - akik átellenben megteszik ezt a számonkerest, persze egy olyan rvnel amivel nem rendelkeznek. Ugyanezen kérdéseket a sajat rvere sok ember fel sem teszi. Hogy miért arról épp olvasok egy könyvet, nem fejtenem ki bővebben. Én tudatos befektető-spekuláns hibridkent pont csak a saját rveim analizalom folyamatosan. Hisz abban van a pénzem. Mindenki másnak is ezt javasolnám :)
AutoWallis