De éppen ezt mondja, hogy ha euróban keletkezik a bevétel, akkor nem növekedett a gép ára. A berendezés ára 200K EUR volt tavaly, most is annyi, nem változott az ár. Az árfolyamingadozás csak akkor érinti negatívan a vállalkozót, ha forintban vagy más gyengülő devizában keletkezik bevétele és más, erősödő devizában vásárol. Én ezt már leírtam több helyen is: Orbánék is lefeküdtek a multiknak, ahogy az előző kormányok is, ezért gyengítik a forintot folyamatosan és ezért nincs EUR Mo-n. A folyamatos forintgyengülés aranybánya azoknak a cégeknek, amelyek bevétele EUR-ban keletkezik, a költségei pedig forintban jelennek meg. A multik kvázi ingyen dolgoztatnak gyengülő forint mellett, ők a legnagyobb haszonélvezők, de ahogy látom ez nem sokakat zavar, még mindig megszavazzák a magyarok ezt a politikát.
Szerintem még mindig azt csinálják, hogy rostálják a cégeket, kit lesz érdemes felvásárolni. (Ne legyél nyugodt az egyediség és a nagy hozzáadott érték miatt! :)
Másoknak is csak kis morzsákat szórnak lopás közben. A mi vállalkozásunk egy olyan országos gazdaságvédelmi cuccra pályázhat apróért (ez az egyetlen amivel megtámogatták - persze EU-s pénzből - a szektort), aminek a teljes keretösszege 8 milliárd, és ha túljelentkezés van akkor a pályázati összeget egyenlően osztják fel a versenyzők között. Munkavállalónként MAX annyit kaphatunk majd esetleg év végén ha mindent jól adtunk be és végül tényleg nyerünk, amiből rogenny cecil vélhetően vesz egy cserepántot valamelyik guccsi retiküljére. Kevesebbet vagy nullát viszont minden további nélkül.
Gondolj bele, a gdp növekedés is csak huf-BAN SZÁMOLLVA, amiatt van, hogy az infláció száguld. USD-ben számolva a GDP 10 év alatt kb 10%-al csökkent, hiába jött be kb évi 3-4-5% eu támogatás, szumma olyan 50%. Hol a különbözet? ELLOPTÁK! és van kb 2,5 millió fideszvakhitű agymostt aki ennek tapsol és a fideszmaffiára szavaz.
Egyik ismerősöm szeretne gépet vásárolni 200.000.-Eur értékben használtan külföldről. Eléggé fennakadt a szeme, amikor feleszmélt, hogy tavaly, alig több, mint 1 éve vásárolt utoljára Euróért akkor még 315 magasságában és kiszámolta, hogy most mennyi is lenne az jelen Euró/Fo$int árfolyamon 360. 200.000*315=63.000.000,- 200.000*360=72.000.000,- 72M-63M=9M=9.000.000,- Ft Ebből is látszik milyen jót tesz a gazdaságnak a forintgyengeség. Kinek? Ugyanazért 9 milkával többet kiköhögni picivel később. Így tud fejlődni az ország!!! Ja az egységáraik a bevételi oldalon nem növekedtek.Szükség lenne az eszközre, de így lehet, hogy el fog maradni a fejlesztés. Lendületben az ország, legalább is ezt mondják. Negatív lendület is lendület, abszolút értéken meg lehetne pozitív is. DE AMI KICSIT NEM AZ, AZ NEM AZ. Hajrá mutyirország, hajrá mutysisok.
Nem úgy van az! A fórumozók kezelik sajátságosan a miniszterelnök és az MNB elnök szavait! A fórumozókra tudok válaszolni! Felesleges a jegybank elnök szájába adni a "nagytudású" fórumozók gazdasági és pénzügyi ömlengéseit!
"Mondani mondhatja! Itt is mindent mondhatnak, minden következmények nélkül a gazdaságról, pénzügyekről, politikáról! Ja a példákban mindenki előttünk van, mondhatja bárki!" . Az már régen rossz ha a miniszterelnök és a jegybank elnök szavait a gazdaságról úgy kell kezelni mint az átlag itteni fórumozókét :).
A fidesz elcseszte az országot.