Bárki lenne a fidesz legesélyesebb jelöltje, arról is tízmilliárdokért terjesztenének valami rágalmat, amit aztán be is vesz az emberek egy része. Tudod, Vona homoszexuális iszlamista volt egy időben, Juhász Péter füvező maffiózó, stb. Amíg az ilyen uszításokat beveszik az emberek, addig menthetetlen ez a szerencsétlen ország.
Most írok először ebbe a topikba. Elöljáróban annyit, hogy soha életemben nem szavaztam a FIDESZ-re és nem is fogok. De nem tudom, hogy a jelenlegi ellenzék le tudja-e cserélni őket valaha. A probléma az, hogy amíg gyurcsányozni tudnak, esélytelen bármilyen kormányváltás. A vidéki anyósomnak hiába próbálom a tényeket megvilágítani, ő csak azt hajtogatja, hogy Gyurcsány mindent tönkretett, Karácsony pedig egy bal**sz, mert hát ezt sulykolja az M1, aTV2 stb. Ja és kiválóan tudja a dollárbaloldal mantrát is. Ez a szomorú valóság. Szóval fogalmam sincs mit tegyek, kire szavazzak. Azt tudom kire nem.
Még fontosképp ide tartozik a nép sanyargatása, semmibevétele, bugyuta, alattomos, takarózásos, stb konzultációkkal. Elégedettségi témájút is kellett volna már inditani rétegenként!!!!
Vicces, hogy ma a kormánytagok 1/1 azt kommunikálják, amit MZP mondott a rezsiről, és amiért fikázták kánonban a fityiszesek: a rezsicsökkentés nem fenntartható, pazarlásra ösztönöz, mindenki fogyasszon kevesebbet. MZP mondta az igazat a fidesz pedig szokás szerint végig hazudozta a kampányt. Azóta az is kiderült, hogy az elmúlt évtizedben miylen történelmi bűnöket követett el a dilettáns kormány, aminek most isszuk a levét: leszarta a hálózatfejlesztést, ezért betiltják a háztartási naperőművek betáplálását, nvelték az ország ernergiafüggőségét, elspsorban Ororszország felé, elmulasztották ösztönözni az épületek energiahatékonysági felújítását. A hozzá nem értő, káros gazdaságpolitikának pedig az lett a vége, hogy a forint a világ egyik legrosszab devizája, az infláció pedig nálunk lesz mindjárt a legmagasabb egész Európában. FItyiszesek túlnyomó része a nyilvánvaló hazudozás és félrekormányzás ellenére is a fideszre fog szavazni, ami tragédia.
Abban igazad lehet, hogy orbán és társai belejöttek a lopásba, sajnos máshoz nem értenek, viszont MZP még bebizonyíthatja, hogy ért a kormányzáshoz is.
Azt ugye te sem hiszed, hogy az a szánalmas mzp nem gyurcsány? Továbbá, ki bízná rá egy ország vezetését egy ilyen gyakorlatlan, dilettáns, össze-vissza beszélő alkalmatlan valakire! Jellemezhetetlen, hogy mennyire nem a politikába való!
Mi nem gyurcsit támogatjuk, hanem MZP- t és az összefogást. De ne legyél biztos abban, hogy a sok falusi közmunkások felbuszoztatása az bizonyíték a többségeteknek.
Aki Gyurcsányt és bandaját támogatja, köze nincs a magyarsághoz vagy a nemzetérzéshez! (Bocs, de nem erek rá útközben gyalogolva írogatni!) Éljen a Békemenet! Hajrá Magyarország!Hajrá Magyarok!
Javaslom, hogy nézzétek a HírTV-t saját magatok győződhedtek meg, hogy mennyire kisebbségben van a baloldal!Nezzétek ezt a hatalmas tömeget akik NEM AKARNAK BENNETEKET!!! Hiába gagyarásztok meg átkozódtok, nektek a baloldalnak annyi!!!! SÜLLYESZTŐ!!!Sirdogáljatok!!! :-) Gyönyörű látni egy valódi magyarnak, hogy a Gyurcsanybérenceknek ENNYI VOLT!
A nagy elkúró orbán a tankklást is elcseszte, most már Bp- en is nehézkes a tankolás, felénk is több benzinkút kitette az elfogyott táblát, Mol kút is van benne. Akkor most ki hazudott Hernádi vagy a nagy elkúró orbán, megmondom mindkettő. Az emberek többsége megfizetné a drágabb benzint is csak lenne, orbánnak fontosabb a propaganda mint a zemberek érdeke,ébresztő fidedznyikek!!
Hadházy Ákos5 n. · CSAK 20 ÉRV ARRA, HOGY MIÉRT BESZÉL HÜLYESÉGET, AKI SZERINT A VÖLNER ÜGY AZT BIZONYÍTJA, HOGY A FIDESZNÉL "KÖVETKEZMÉNYE VAN A DOLGOKNAK-Völner még parlamenti képviselő-Boldog István még parlamenti képviselő-Simonka György még parlamenti képviselő-Farkas Flórián még parlamenti képviselő-Horváth István trafikosztó még képviselő-Lázár trafikosztó János még képviselő-Menygyi Rolandnak sem kellett lemondania akkor sem, amikor már vádat emeltek ellene-Az Elios-botrány után Tiborcz még szabadlábon van-A Microsoft-botrány szereplői szabadlábon vannak, egyikük közben a NAV elnöke lett -A Nemzeti Közszolgálati Egyetem korábbi vezetője nem börtönbe, hanem a Kúria elnökhelyettesi székébe jutott-A miniszterelnök apja úgy épít több milliárdos palotát Hatvanpusztán, hogy a kőbányája tízszeres haszonkulccsal dolgozik, mint a többi hasonló vállalkozás. A követ pedig állami beruházásokra szállítja-Az Öveges-program és a Híd a munka világába csalás sorozata ellenére Balog Zoltán nem a börtönbe, hanem püspöki székbe került-Kósa Lajos még parlamenti képviselő-A Mátrai Erőmű eladása és visszavétele után Mészáros Lőrinc még szabadlábon van. (Lőrinc persze önmaga több tucat érvet szolgáltat)-Varga Gábor még képviselő -Becsó Zsolt még képviselő -Szabó Zsolt még képviselő -SZijjártó Péter még miniszter és képviselő -Rogán Antal még miniszter és képviselő -Semjén Zsolt még képviselő (normális országban csak a lógatott szarvas után elzavarnák)A sort nagyon sokáig lehetne folyatni.Aki szeretné feleleveníteni az eseteket itt talál részleteket : https://korrupcioinfo.hu/linkek/
Tessék. szabad sajtó: https://www.facebook.com/ads/library/report/?source=archive-landing-page&country=HU elmúlt 30 nap költései listát nézd meg kérlek. Auz első 20 költőből az első 9 Fideszes a 10. a Gattyán vállalkozása, 12. Márky Zay ( 6,2 millióval ) . A 20 ból 1 piaci, 3 ellenzéki ( és Gattyánt én ide vettem ) 17 Fideszes. Ellenzéki összesen nincs 20 millió forint ( Gattyán nélkül 12 millió se ). Fideszes költés 262 millió forint + 60 milló a magyar kormány részéről. . Ja szabad sajtó az van. Még és annyira amennyire lehet. De nézheted az 1 hetes vagy a 90 naposat is. A tlejeset ha nézed azon is siralmas az ellenzék lefedettsége miközben annak jó része 2,5 év összesítése teljes pártok esetében de ezeket a megafonosok most 3 hónap alatt verik fejenként.
"Hülyeség. Ezt írták 4 éve és 8 éve is a baloldalon. " . 8 éve azt mondták. hülyeség megírhatta az Origó is. 7 éve már nem tudja megírni. . 4 éve is hülyeség volt. megiírhatta az index. Most már ott is Fideszesek alakítják a dolgokat lassan. 8 éve az volt hogy ott a Facebook az internet. elmúlt 3 hónapban Fideszes kitömettek 80-100 milliókat költenek Fejenként kampányra miközben egyes pártok ( Momentum, DK, Jobbik ) egyenként 20-30 milliót se. A fidesz és hozzájuk köthetőek egy NEM kampányidőszakban egy olyan előválasztás során amin el se indultak kötlöttek csak a Facebookon kampányra 720-780 millió ( Dec 20-ig 3 hónap!!! alatt, azóta nem néztem mennyivel nőt ). Jelenleg már nincs országos rádió vagy pl megyei lap ami nem Fideszes kézben van. . Persze amíg akár egy röplap is megjelenhet párezres példányban lehet azt mondani hogy szabad a sajtó és bárki bármit leírhat. Csak mennyire lesz ez igaz a gyakorlatban?
Sankám lesz ebből valami,emlékszel mondtam belapátolták a szavazatokat. -noha ezt eredménynek tekintik.(sőt benne levő pártok tudják eredmény,hogy vált valóra) Aki többet tudod adni magára szavazatot az győzött! Hiszen volt olyan is 3X4X szavaztak le, mentek sátorokba MEGISMÉTELNI!(Magyor. bejeletett lakcím elég volt hozzá) Végén meg csak a QR-kódos szavazólapokat adták,számolták össze! Úgye van már minisztelnök jelölt. QR-kósos SZAVAZÓLAP egyáltalán nem volt hozzákötve a Regisztrációs laphoz!(ez lőtte volna ki a ismételt szavazásokat) Ez ez nagy mennyiségi szavazás volt,amiben 3-szor,4-szer leszavazhattam,nem szóltak meg a sátorba!! -Hát már bocsánat nem a Fennálló O.V.B. ellenőrizte ezt! Sőt még Trv. se volt rá kidolgozva. Legjobbakat Boldog Karácsonyt.
Jakab Péter · A Fidesz nagyon szeretne megszabadulni tőlem. Nemrég a Magyar Nemzet, most pedig Mészáros Lőrinc egyik lapja – a Fejér Megyei Hírlap – hazudta bele a nagyvilágba a Fidesz álmát: „jobbikos forrásuk” szerint szervezkedés indult ellenem, hogy leváltsanak a Jobbik elnöki posztjáról. Üzenem a Fidesznek: attól, mert a bukásomat akarják, attól, mert naponta hazudják az emberek szemébe, hogy milyen jó lenne tőlem megszabadulni, még nem lesz igaz. Akkor sem, ha a fideszes Volner szájába adatják mindezt. A bíróságon ugyanis kiderült, a fideszes lap „jobbikos forrása” ezúttal is a Fideszt lelkesen kiszolgáló mandátumtolvaj volt. A Törvényszék így kimondta: Mészáros Lölő lapja hazudott. Jöhet a helyreigazítás. Már megint. Ne higgy a Fidesz-médiának, mert hazudnak! Kövesd az oldalam, támogasd az ellenzéket!
"Thierry Breton, az unió szolgáltatásokért és belső piacokért felelős
biztosa azt mondta, hogy sok helyen részben pénzügyi, részben politikai
okokból már nem nagyon van független tájékoztatás az európai
integrációról, ez pedig fenyegeti a sajtó sokszínűségét és önállóságát. A
jelentés szerint a média megzabolázása különösen Magyarországon és
Lengyelországban fenyeget." https://telex.hu/kulfold/2021/12/01/europai-unio-hirszerkesztoseg-mti-nelkul
Hazudni fognak ahogy eddig is tették, néha zavarba hoz amikor nem nyilvánvaló hazugságokat öntenek a fejekbe, elgondolkodom, rájövök a stiklire és megnyugszom (hamarosan előítéletes leszek!) ! A jövő forgatókönyve szólhat-e arról, tekintettel az új belépőkre (2004-től) legalább 1 a legrenitensebb állammal példát kell mutatni, kirakni a keleti határra , Merkel nélkül menni fog! A másik eset , az ellenzék győzelme visszahozhat egy kicsi elvesztegetett rokonszenvet , talán még extra anyagi és jogi segítséget is (bűnüldözőit egész biztos, ha ugy vesszük ,egy könyvvizsgáló is lehet az!)!
Lehet, nem a szegényeknek íródott, de a szegény gazdagoknak a fancy életük mellett szerintem nincs idejük arra, hogy elolvassanak egy (ilyen) könyvet. Akkor úgy írjon könyvet, hogy csak maguk között adják ki és titkosítsák 30 évre. lassan a magyar embereknek a létfenntartás is luxus lesz Ezek az új válaszok a központból? és ha meglesznek a válaszok, meglesz a győzelem is?
Lölő??? lefogyott nem keveset, ahhoz képest a dagadt disznóhoz képest ahogy kinézett egy félisten lett. Jaj elnézést csak az lehet dagadt disznó aki csóró, aki anyagilag tehetős kategóriába tartozik az nagy macika: https://imgur.com/a/iebnJMC Bár ennek a csodás átalakulásnak ellenére sem kellett volna egy "16 éves loui vuitton modellnek" öltöznie, mert úgy néz ki a képen, mint egy telesz@rt zokni. https://imgur.com/a/BGaO5BU egy vagyont ránt magára a és ezzel pazarolja a magyarok munkájának ellopott értékét. Lehetne kevesebből is felöltözni, úgy, hogy egy fess embernek nézzen ki, akire jó ránézni, mert itt egy trehány " őszi prideon felejtett nyugdíjas pederasztát" látok csak. (az idézőjelbe tett kellemes jelzőket a következő videóból nyúltam, van több is: https://www.youtube.com/watch?v=R_i0CW8SPSw&t=480s )
Egy szegeny ember olvasgat egy lakberendezesi lapot. Akkor szerinted azt fogja gondolni, hogy beszoltak neki, mert draga elsotetito fuggonyt ajanlanak, amit O semmi esetre sem tud megengedni maganak??
Elt@lcsy bepörög és 10 % os irinyalányadó kamatot szavaztat meg a monetáris tanáccsal, mint annó az ödögtől fialtatott, Sim@r:) Elkerülhetelen egy szogorú kamat emelés mivel a nélkül maga alá temeti az összeszerelő üzemeket és akkor "kampec":)
Közben a hozamok 3 éves csúcson, de ha mennek még 50 bázispontot, akkor 7 éves csúcson lesznek. Drágán finanszírozzuk ezt az osztogatást. Maradjon csak a fidesz, mert elkerülhetetlennek látszik a rezsinövelés, és az adóemelés is.
miről kéne lapozni a lopásról? vagy arról, hogy az zavarta, hogy nem ő van ott és nem ő lophat? vagy arról amit ígérgetett és nem tartott be, majd sokkal durvábban lop el mindent, még azt is amit meg sem kerestünk? MEGLETT VOLNA AZ ESÉLYE, HOGY NE ÚGY CSINÁLJA, MINT AZOK AKKOR, NEM ÉLT VELE! A SZARKA HOZZÁJÁR KÜLÖNÓRÁKAT VENNI!!
ha a fater is követi a lányát spanyolba, akkor mit érdekli őt, hogy törésvonalra épül az atonyerőmű, sugározzon a fidesz örömében, mikor bekövetkezik az atomkatasztrófa.
8 éva alatt eljutottunk odáig, hogy az OAH még nem tudja kiadni az engedélyt. Ez idő alatt vajon az eredeti 12 milliárd eurós beruházási kiadás mennyire emelkedett? 16-18 mrd EUR?
" ... a konfliktus fő forrása, hogy Paks 2-t pont rátervezték egy potenciálisan aktív törésvonalra, és ez nem csak jogszabályilag tűnik aggályosnak (a vonatkozó magyar szabályozás szerint ide nem lenne engedélyezhető atomerőmű), de valós biztonsági kockázatokat is felvet. Akkorákat, hogy még az erős politikai nyomás alatt álló OAH sem merte szó nélkül engedélyezni." Nem mellesleg az osztrákok is emiatt támadják. https://www.facebook.com/javorbenedek/posts/6137800972927983
Így hazudtok és rágalmaztok. "Az Országos Előválasztási Bizottság (OEVB) kétharmados többséggel
utasította el a Tóth Bertalan által írt etikai beadványt, amely a párt
székesfehérvári jelöltjének, Ráczné Földi Juditnak az
offshore-érintettségéről szólt.
„A hamis offshore-vád tehát elbukott. A Földi Judit által a
Bizottságnak benyújtott közjegyző által hitelesített hivatalos
dokumentumok kétséget kizáróan bizonyítják, hogy Földi Judit soha nem
volt offshore-cég tulajdonosa” – szögezi le a párt, hangsúlyozva, hogy a
hat párt egy-egy delegáltjából álló Bizottságnak csak két tagja, az
eredeti beadvány benyújtók (Karácsony Gergely és Tóth Bertalan pártjának
képviselői) támogatták a DK-s képviselőjelölt elmarasztalását. „Vagyis
csak a vádlók szavaztak igennel az általuk megfogalmazott vádakra” –
fogalmaznak.
A párt bocsánatkérést vár mindazoktól, akik „a demokrácia
legalapvetőbb szabályát figyelmen kívül hagyva még a vizsgálat előtt, a
tények ismerete nélkül Földi Judit visszaléptetését követelték”.
„Különösen vonatkozik ez a hamis vádakat visszatérően nagy nyilvánosság
előtt megfogalmazó Karácsony Gergelyre és Tóth Bertalanra” – teszik
hozzá.
„A DK továbbra is a tisztességes előválasztási verseny híve.
Székesfehérváron is az ellenzéki szavazók bizalmából és nem etikai
beadványokkal kívánjuk legyőzni az MSZP-Párbeszéd jelöltjét”
Törölt felhasználó2021. 10. 01. 07:00
Előzmény:
törölt hozzászólás
#10560
Én úgy tudom, hogy Pelenkás Récsől éppen a napokban menekült el ebből a szabad és szuverén országból. hogy még a csemetéit is olyan oktatási rendszerbe taníttassa amit éppen lejáratni szeretnétek. Nem érzed úgy, hogy valakik itt a hülyékre céloznak a nyilatkozataikkal? Spanyoloknál amúgy éppen egy olyan szocialista kormány van, akik nagymértékben kötődnek az európai baloldalhoz... Pelenkás éppen hozzájuk menekült, állítólag a zaklatások elől.
Ugy látom, kb az összes index csúcsközelbem van a vilagon. Akkor bármilyen kormány jó? Konkrétan a MOL pedig az egyik legalulárazottabb olajcég a világon. Ez miért lehet?
hajtja az infláció, 2010es uralkodásuk óta csak FOSrint romlás miatt alig több, mint 35%ot vegyél le belőle, hasonlítsd össze más európai indexekkel is ;)
Miből sikerült kikövetkeztetni, hogy a 2022-es Fidesz győzelmet árazzák? Van erről felmérés, hogy a megkérdezett befektetők, akik ma a BÉT-en kereskedtek, hányan válaszolták azt, hogy a Fidesz miatt adtak be megbízást? Mert ha nincs ilyen, akkor ez megint valami okoskodás valamelyik kormánypárti firkásztól vagy megmondóembertől.
Többet, mint a vadászati kiállítás. Nemcdak emiatt, hanem a jogszabalyi kötlezettség miatt is folyamatosan kellene tudósítania az elővalasztásról a közmediának. Dehát a fideszita "jogállamban" gond nélkül működhet irdatlan közpénzből törvénytelenül a közmédia.
Hallott már a HUMDA Zrt-ről? Semmi különös tulajdonképpen, csak egy újabb miniszter újabb hobbijába öntenek ezen a cégen keresztül számolatlanul milliárdokat. Kiderült ugyanis, hogy Palkovics László miniszter az autó-és motorsport szerelmese, így a kocafocista és a stüszivadász után ismét van egy eszement kormánytag, aki a mi pénzünkből valósítja meg az álmait. ... a cég egyébként átalakulással jött létre, korábban az időközben elhunyt Szőcs Géza játszóteréül szolgált, először a milánói sámándobra, aztán valamiféle nemzeközi innovációs irodákra öntötték rajta keresztül a közpénzt Néhány tény: https://www.facebook.com/hadhazyakos/posts/4075750032535809
A fidesz elcseszte az országot.