".. szeptemberben a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 94 százalékkal kevesebb utas fordult meg, mint egy évvel korábban ... az előző hónaphoz, augusztushoz képest közel 78 százalékkal kevesebben utaztak a légikikötőn keresztül. Annyi utas fordult meg Ferihegyen szeptemberben, mint 1973-ban
ÁÁÁ! ez a mostani ellenzék azért nem sikeres, mert nem lesz (nemvolt?) annyi lopott pénze mint a fidesznek! Meghalnak a morális fertőzésben a mostani hatalomra törők! Már előre kijelentették, hogy ők nem lopnak! Mit is mondott az elődjük: Ne azt figyeljék mit mondanak, hanem mit tesznek (majd?)?
"Nem lehet ezt a végtelenségig büntetlenül űzni, egy idő után ránk ég, hogy ilyenek vagyunk." . Ez már rég rájuk éget. Még az átlag fideszes is úgy van vele hogy ezek lopnak de nekem legalább jó most. Csak a fanatikusok állnak bele VÉDENI a lopásokat. a legtöbbje csak ignorálja és azzal mentegeti magát hogy de pista is lopott csokit a boltban. . A gond akkor lesz amikor nem lesz olyan jó annak az átlag fideszesnek. Pont ezért is lett egyből eldobva az olyan ötlet hogy adóemelés vagy költsévetési egyensúly vagy államháztartási hiány csökkentés. Az első válság jelére elszáll minden. Egy Bajnai anno inkább belement a népszerűtlen intézkedésekbe de helyrerakta a költségvetést. Ez a mostani Fidesztől meglepne de lehet végül rá fog kényszerülni.
Ezt teszi az ellenzék is, mint az anonim fideszes! Rájuk ég minden, aztán nem veszik észre, hogy a következőt is bukni fogják! Mert nem lehet a végtelenségig agyalni a valóság helyett!
Szerintem Mészáros tudja a helyét, kordában tartható. Inkább a második generációs strómanok okozhatnak nem várt, rendszerbuktató galibát.(Ide sorolom pl. Mészáros feleségét, gyerekeit, Ráhelt és Ráhelnét, a Matolcsy fiút stb.) Ők a kivételezett helyzetüket már a saját tehetségükkel magyarázzák. De hasonló veszély fenyegeti őket arról a vonalról is amivel Gyurcsány már próbálkozott, csak ehhez magasabb szinten kell döntést hozni. Nem lehet tudni mikor "szabadulnak ki" terhelő információk, és még fizetni sem kell értük. Jól látja az anoním fideszes képviselő: "Mehet minden a legnagyobb rendben, minden intézkedésünket felülírhatja egy újabb botrány: szexuális vagy korrupciós ügy, kínos gazdagodás, luxusutazás. Nem lehet ezt a végtelenségig büntetlenül űzni, egy idő után ránk ég, hogy ilyenek vagyunk"
"Azt viszont most is úgy látja, nincs összefüggés a harci retorika és a
választás lehetséges kimenetele között: Orbán mindig így beszél az
övéihez egy-egy megméretés közeledtével, tehát most sem azért került elő
a militáns szókészlet 18 hónappal korábban, mert a szokásosnál jobban
aggódik a 2022-es megméretés miatt." Igen, már régen agyára ment a katonásdi, erőszakosdi, ez a lebukott jelleméhez tartozik Ocsmánynak!
A fidesz elcseszte az országot.