Befektetsz egy értékpapírba, amiért hozamot kapsz. Az neked tőkejövedelem. Semmivel nem másabb, mint egy bankbetét. Ennek megfelelően ugyanúgy is kellene adóznia. Ahogy 20-ból 19 országban ez így is van.
Az 56osokat nem csak putyin seggének kinyalásával köpik szembe, hanem most már az NVVH-ÁVH párhuzammal is. Egy köröpletépő, kínzó hivatalt hasonlítanak egy tolvajokat vizsgáló szervhez. Bar gondolom te nem rendelkezel megfelelő történelmi ismeretekkel, hogy ez bármit is mondjon neked.
Téged nem zavar, hogy szembeköpik az 56osokat, hogy loptak, hogy kivezettek volna minket Európából, hogy pedofiloknak falaztak. Tudom, szerinted mindez teljesen rendben van, mert ezen a morális szinten vagytok ti, fidesznyikek.
Jó egészségnek örvendek, otthonról dolgozom, átlag felett keresek, vannak hobbik, amiket élvezek. Optimista ember vagyok, egyedül a fideszt gyűlölöm tiszta szívemből azok után, amit tettek az országgal. Nem tudták elkúrni az életemet, de előrébb járhatna ez az ország, ha ők nem lettek volna ilyen tolvaj hazaáruló patkányok, az agyhalott híveik meg tapsoltak nekik. Azért dúl bennem a gyűlölet, amit tettek - persze megintcsak, neked nem tűnt fel, mit műveltek, mert hívő vagy.
Érdekes hely Magyarország. A lakosság min. 70%-a "nem része a nemzetnek", sőt idegenszívű hazaáruló mocskos lipsikomcsi. Hogy van ez??? Teljes őrület, nem csak egyszerű kognitív disszonancia.
Esetleg javaslom az orbán takarodj topic olvasását, ott láhatsz rá példákat, mit is gondol rólatok a többség. Engem külön örömmel tölt el, h a megmaradt egymillió szavazótokból többszázezer valószínűleg vidéki kisnyugdíjas, akik most otthon rettegnek, hogy mikor tör ki a háború, meg mélydepresszióban várják, ahogy lepereg a hátralévő idő a nyomorult életükből.
Fideszesként talán így érted meg a legjobban: kizártátok magatokat a nemzetből. Érted? 2002ben kimondta a zsírdisznó, hogy a haza nem lehet ellenzékben. Azóta hívjátok magokat nemzeti oldalnak. Ezzel mindenki mást kizártatok belőle. És még mindig, amikor csak egymillióan vagytok, még mindig nemzetiként hivatkoztok magatokra. 4 millió ember viszont az ellenkezőjét gondolja. Bármit ugat orbán, csak ront a helyzetén. Politikailag a legokosabb, amit tehetne, ha kussolni legalább 2 évig. Persze nyugodtan nyomhatod tovabb a propagandát, de semmit nem ér a szavad 4millió ember szemében, érted? Érvénytelen, még akkor is, ha igaz. Felfogtad, hogy mennyire megveti több mint 4millió ember a fideszeseket? Talán most felfogod.
"Akkoriban az emberek szó szerint sorban álltak a Kincstárnál egy 4,95 százalékos állampapírért. Most, 2026-ban pedig a kommentekben sokan már fanyalogva temetik az 5,5 százalékot hozó papírokat." Teljesen más idő volt. Akkoriban pl. a 10 éves USA kötvények nem fizettek 5%-ot.
Magyar Állampapír tulajok