Annyiban igazad is van, hogy a gázból ugyan nagyobb bevételt realizálnak, de az most már - ezek szerint - nem fedezi az olajimportból származó bevételkiesést. Ugyanakkor a költségvetés kiadásai is megugrottak a háború miatt. Így a hivatkozott cikk elemzése korrekt, csak azt hagyja ki a számításból, hogy a keleti-szláv civilizáció tűrőképessége nagyobb, és amíg az orosz gazdasági visszaesése eléri a mélypontot, a háború befejeződik. Egyet azonban nem értek. Putyin több nyugati hírforrás szerint már többször "eltűnt", "meghalt", "halálos beteg", stb. kijelentések közül az utolsó igaz, akkor miért nem számolnak azzal, hogy neki már úgyis mindegy, és akkor jön a patkányeffektus, elmegy a falig, és a taktikai nukleáris fegyver bevetésétől sem riad vissza. Ez az alternatíva reális scenario lehet még akkor is, ha most a fejlett nyugati világ mindenféle megtorlással fenyegeti az atom bevetése esetére. Az orosz oligarchák pedig nem olyan erősek, hogy ezt megakadályozzák, hisz Putyin tette őket oligarchává, mint volt KGB-s elvtársait, másrészt pedig lehet, hogy olyan jön helyette, amelyik még vadabb eszközökhöz nyúl.
Nem vagyok olyan helyzetben, hogy bárkit ki tudnék tiltani vagy fel tudnék függeszteni. Egy topicnak sem vagyok a moderátora. Szerintem disztingválj egy egy kicsit! Meg kell különböztetni az öncélú személyeskedést attól, hogy valaki a témától függetlenül dehonesztáló, vulgáris megjegyzéseket ír a másikról, vagy azt írja, hogy a másik nem érti meg, amit leír. Érted? Egyébként néztem, téged elég gyakran függesztenek fel más fórumokon írt hozzászólásaid miatt. Próbálj egy kicsit odafigyelni arra, hogy mit hogyan fogalmazol meg, ugyanis nem az a probléma, hogy más a véleményed, hanem az, amilyen stílusban leírod, a másikat hazugságokkal vádolod, és a jelzőidet már nem is minősítem. És ezek után még te fenyegetőztél, hogy a másikat felfüggeszteted. Szóval - ez most jótanács - légy szíves odafigyelni a stílusra, mert a tartalmat érintő más véleménnyel nincs gond, az mindenkinek a saját igazsága, amit respektálni kell még akkor is, ha nincs összefüggésben a valósággal.
Látom, ezt sem érted. A kőolajra szankciót vetettek ki, és ez, valamint a gáz Oroszország fő bevételi forrása. A Gazprom egyébként orosz állami cég, ha nem tudnád (A társaság többségi tulajdonosa az orosz kormány, a Szövetségi Állami Vagyonkezelő Ügynökségen és a Rosznyeftyegazon keresztül.) A szankcióval érintett olajbevétel kiesését a földgáz árának megemelésével kompenzálta Oroszország, ami annyira jól sikerült, hogy a kőolajimportból származó veszteséget bőven kompenzálta, sőt meg is haladta a gázimport bevétele. szóval el lehet gondolkodni, hogy kis finanszírozza az ukrajnai háborút! Szóval, ha nem vetnek ki szankciókat, akkor nem lenne ekkora bevétele az orosz államnak, és kevésbé tudná finanszírozni a háborút. Vagy esetleg van még olyan termék, szolgáltatás, nyersanyag, amiket érint a szankció, és csökkentik Oroszország bevételi forrásait? Segíts nekem feltárni ezeket, a számomra ismeretlen, szankciókkal érintett bevéli forrásokat!
Te mpndtad kerdeztem mire fol foglalta el krimet erre irtal mindenfelechazugsagot amit mar tobbszor megcafoktunk.Mondtam portfolio cikkiras a te szakmad nem a vita.
Ki állított olyant, hogy a Krím annektálása előtt olyan hadgyakorlat volt, ami Ukrajnát is érintette? Te még ezt sem értetted! Korábban azt írtam, hogy a Majdan téri puccs utáni Amerika-barát kormány idején voltak hadgyakorlatok, amik érinthették volna a Krímet is, ha Ukrajna szuverenitása alatt marad. Viktor Janukovics oroszbarát volt, őt zavarták el a puccsal, ergo esélye sem lett volna egy NATO hadgyakorlatnak, ezért ilyen badarságot nem írhattam volna. Az egy más kérdés, hogy te nem mindig érted meg akkor a mondatok jelentését, ha bővített vagy összetett mondatot írok. Ezért ezután majd egyszerű, tőmondatokkal próbálkozom. :)
A pápa Orbán Viktor látogatásáról is beszélt. Elmondta, hogy amikor április végén találkozott vele, a magyar miniszterelnök azt mondta neki, hogy az oroszoknak van egy tervük, mely szerint május 9-én vége lesz a háborúnak. A pápa hozzátette, hogy ezzel kapcsolatban pesszimista, de reméli, hogy így lesz. https://24.hu/kulfold/2022/05/03/orban-viktor-ferenc-papa-haboru-vege-vlagyimir-putyin/ Május 9-én? Miért is ne? Minden évben van egy május 9-ike. Jövőre is lesz egy.
Szoval osszegezzuk a dolgokat.Krim megszallasa elott nem volt natohadgyakirlat ukrajna kozelebe , nato terjeszkedhet mert nincs rola szerzodes higy tabu.Tehat semmilyen indoka nem volt oroszorszagnak arra higy teruletet vegyen el egy fuggetlen allamtol.Kijelenthetjuk hogy oroszorszag adta az elso pofont innentol kezdve a nato csak vedekezett.
Ezt a sz@r dumát. Miért nem azt írod, hogy "CSAK ÉS KÉSZ"! Minek fárasztod magad, de főleg másokat ezzel a már mindenhol cáfolt totál hiteltelen orosz propagandával?
Az USA által "összerakott" Amerika-barát ukrán kormány hivatalba lépése után 2 nappal foglalták el az oroszok a Krímet, mivel joggal tartottak attól, hogy az oroszok szevasztopoli Fekete-tengeri Flottájuk parancsnokságát (ez az egyesített déli hadászati parancsnokság része, ugyanis 1997-ben az ukrán
kormányzat elfogadta, hogy Oroszország bérbe vehessen több bázist
Szevasztopolban 2017-ig. Ez a szerződés ki lett bővítve 25 évvel
2042-ig) körbekeríti a NATO, illetve az ukránok részéről is támadás érheti. Egyébként is - ahogyan már ezer helyen megjelent - 1954-ben Nyikita Hruscsov ajándékozta oda a Krímet az ukrán tagköztársaságnak, addig az színtiszta orosz terület volt.
OROSZ-UKRÁN háború