Te jöttél elő a farbával, bizonyísd te az igazad, amúgy az áremelkedéshez bőven hozzátett a kurmányod az elcseszett kurmányzásával, ja még csak nem is kurmányzott.
Akkor lennél korrekt, ha a többiek ajánlatát is odatennéd. Így önmagában egy szám nem jelent semmit, csak a többiekhez viszonítva. Ha ennyi az ár (a többiek is ekörül szállítanak), akkor meg minek a feszkókeltés? Mondhatnád azt is, hogy drága az euró, de ha nincs aki olcsóbban adta, akkor sajnos ennyi az ára.
Látom 6 nem tetszést kapott az az írásom ahol jeleztem,hogy Bige 200 000 ft feletti áron kínálja a műtrágyát,ennek örülök ezek szerint ez a magas ár mindenkit felháborított :)
Völner ellen eljárás van ha nem tűnt volna fel,ha jól sejtem el is fogják ítélni mert elég ütősnek tűnnek ellene a bizonyítékok.Czeglédy Csabát viszont képviselőnek inditottátok,Tóth Csabával egyetemben meg a kis karlengetős nácikkal a Jobbikban.
finoman szólva sem fair dolog azzal vádolni az ellenfelet, amit éppen a
pártotok szokott elkövetni (régóta ismert bolsevik trükk de
pótcselekvésként mégis alkalmazzátok, mert egyebetek sincs..) jelesül:
annyira erőlködtök hogy már könyékig barnák a mancsaitok, de továbbra
sem tudjátok kimosni a szarból Völner Pált és a sleppjét, no akkor még
erősebben próbáljátok, - most is ezt tetted - de a szarlé megint vissza
és felfröccsen, és így tovább... erkölcsi mélypontra kerültetek, hiába erőlködtök Völner egy tisztességes, átlátható s demokratikus végrehajtói kart ígért - ehhez
képest csak a lopást-csalást-hazudozást-mutyizást látjuk futószalagon te
jó ég, micsoda kupleráj!!! - de jól működik, mert ti vagytok a bele
járó, elégedett kucsaftok akik maximálisan vevők ezeknek az erkölcsi
hulláknak a hiteltelen vergődésére (napi politikájukra), amit Völner államtitkár úr és a koalíciótok produkál a kormányban.
Nem az a kérdés,hogy hány szorosáért szállítja Csányi a műtrágyát hanem,hogy mennyi is az ára jelenleg a világpiacon,az év elejéhez viszonyítva tudtommal a többszöröse lett az ára,meg az is számít, hogy milyen is a minősége.Ha jól sejtem Bige is többszörös áron adja a műtrágyát,mint 1 éve adta.Nem azért írom ,mert kedvelném Csányit,köztudottan nem a szívem csücske,de igy a korrekt.
A Lázár János felügyelte Nemzeti Ménesbirtok a műtrágyát a Csányi Sándor érdekeltségébe tartozó KITE Zrt-től vásárolja, de annak is duplájára ment az ára - írja az Átlátszó. Hogy van ez? Mégegyszer: "Csányi Sándor érdekeltsége, a KITE Zrt. szállíthatja a korábbi ár kétszereséért a műtrágyát annak a Ménesbirtoknak, ahol a fia az alapítványban kuratóriumi tag." . Akkor ez nyilván hazafias cselekedet, és nem egy nyerészkedő milliárdos támogatása, még ha Bige esetleg olcsóbban is szállítana.
finoman szólva sem fair dolog azzal vádolni az ellenfelet, amit éppen a pártjaitok szoktak elkövetni (régóta ismert bolsevik trükk de pótcselekvésként mégis alkalmazzátok, mert egyebetek sincs..) jelesül: annyira erőlködtök hogy már könyékig barnák a mancsaitok, de továbbra sem tudjátok kimosni a szarból Karigerit és a sleppjét, no akkor még erősebben próbáljátok, - most is ezt tetted - de a szarlé megint vissza és felfröccsen, és így tovább... erkölcsi mélypontra kerültetek, hiába erőlködtök Karigeri egy tisztességes, átlátható s demokratikus városvezetést ígért - ehhez képest csk a lopást-csalást-hazudozást-mutyizást látjuk futószalagon te jó ég, micsoda kupleráj!!! - de jól működik, mert ti vagytok a bele járó, elégedett kucsaftok akik maximálisan vevők ezeknek az erkölcsi hulláknak a hiteltelen vergődésére (napi politikájukra), amit Karigeri és a koalíciótok produkál az önkormányzatokban
Valamiről lemaradtál, mert ez eddig is ismert volt. És továbbra bűncselekményre utaló jel. Hacsak nem az illegális lehallgtaás, és a csalás. Rágod a szart, és mélyre süllyedsz benne...
Törölt felhasználó2021. 12. 15. 12:16
Előzmény:
törölt hozzászólás
#964
Jó,hát Karácsony Gergely esetében nem azt nehéz megállapítani, hogy mikor hazudott hanem azt,hogy mikor mondott igazat :)
Szar érzés lehet nektek, hogy nem Karácsony nyerte az előválasztást és így az ellene előkészített szarbomba a ti kezetekben robbant fel. De azért érdekes látni, hogy a kezeteket még mindig Karácsonyba próbáljátok beletörölni. :)))
De igen, vette magának a 2/3adot, mert 44 százalékból lett 2/3-ad. Úgy, hogy trükközött az adminisztrációval. Tehát magának csinálta. A kiskereskedelmi adó emelésével meg nyílván emelkedni fognak az árak is a boltokban. Kezdődnek a kormányzati megszorítások.
Bige László vörösbáró a baloldal oligarhája