"Lázárt kérdezte az a férfi is, aki a szegedi DPK-n is valahogy mikrofonhoz jutott, és a gyerekvédelemről kérdezte fel ott Orbánékat. Itt azt kérdezte Lázártól, hogy lehetett volna úgy lopni 16 éven keresztül, hogy a kecske is jól lakjon és a káposzta is megmaradjon, és működőképes maradt volna az ország. A minisztert pedig egy horthysta földesúr hasonmásának nevezte. Lázár a válaszában közölte:„azt, hogy horthystának bélyegeznek, ezt kifejezetten kitüntetésnek veszem, 2026-ban tart ott Magyarország, hogy ezt én elismerésnek veszem” " Azért talán nem kellene büszkének lennie a miniszter órnak, hogy ahhoz hasonlítják, akinek százezrek halála száradt a lelkén, de megmenekülhetett a felelősségre vonástól.
Olyan mocskos állatokat védesz akik nem riadnak vissza egy gyereket háborus helyzetbe hozni, emvereket háborúval riogatni, mesterséges inteligencia használatával.
A 12.kerületben a közbeszerzések újrakötése során eddig 1 milliárd megtakarítást ért el a Kutyapárt. Én örülnék, ha az egész országban így tudnának működni, megfosztva a lopás lehetőségétől a nyomorult fideszmaffiát.
" A mindent ugyanúgy csinálunk dologhoz való fülbefogó hozzáállásuk közepette nem veszik észre, hogy nem nagyon tűnnek bármiféle változásban érdekeltnek. " . Erre több like-ot is adnék, ha lehetne.
Mondjuk 2014-ben még nem is indulhattak, mert nem voltak még párt. Ettől függetlenül az tény, hogy a 2022-es fideszes kétharmadhoz hathatósan hozzájárultak, függetlenül attól, hogy az összefogás valóban kaphatott volna több szavazatot. Reméljük ez a dolog az idei választáson nem ismétlődik meg.
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!