Az apja már MDF-es képviselő volt és állatorvos. Egy népszavás cikk szerint még Horn Gyula is megsimogatta a kis Cilike fejét. :) De egyetemi tanárai szerint sem ügyetlen a lány, bár nem szívesen volnék a férje. :) A Sarka Katával közös vállalkozásuk hasít, 1,5 milliárdos nyereséget zsebelnek be évente. Abból telik még karkötőre is. https://index.hu/belfold/2019/04/30/rogan_cecilia_portre/
Régi fidesz kommunikáció: ami bűnt elkövetnek ráfogják másra és magukat meg védelmezőnek tüntetik fel. Csakhát ez megy 98 óta és az ellenzék azóta is csak a szart masszírozza, képtelenek ennek a mocsoknak a csattanó leleplezésére, hatékony kommunikációjára.
Pontosan ezt írtam én is akkor. Egészen szánalmas amit előadott az ellenzék akkor, Hiller még ahogy ráborította a szart Csákra, de Csák önmagára is ráborítaná a bilit mert olyan hülye. Tragédia mit produkálnak. Van a Hrtv-n is valami vita - Fodor egészen undorító ott, visszabújt a geczi mellé a kolesz ágyba,- és ott többszőr látni VEZETŐ ELLENZÉKI MÉDIÁST és hánynom kell annyira tudatlna, felkészületlen, vitaképtelen. Régebbről begyűjtöttem: Absz etalon: Panyi Szabolcs:"a Direkt36 oknyomozó újságírója egy másik tanulságról írt válaszában -:„jobban felkészült újságírókra van szükségünk, akik nem csak könnyű kérdéseket tesznek fel, és nem hagyják, hogy kikerülje a komoly válaszadást. Több magabiztos, vitakészséggel rendelkező, gyorsan riposztolni tudó, a valódi választ megtagadó mellébeszéléseket nem elfogadó, közbeszóló újságíróra van szükségünk.”"
„A lap a fentiek alapján azt
rögzíti: „Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke nyilvánvalóan
csillapítani akarja a konfliktust Orbánnal”. Ennek az az egyik oka, hogy az
ukrajnai konfliktus láttán rendezze a sorokat, de közben arra is figyelnie kell,
hogy ne is rontsa el teljesen az egyezkedést a magyar kormányfővel, ha újra
akarja jelöltetni magát a Bizottság élére (amit az EP-nek jóvá kell hagynia és
az első ciklus jóváhagyásakor is csak pár EP-képviselővel támogatták többen,
mint a szükséges minimum). Mindezekre is tekintettel Freund a lapnak azt
hangsúlyozta: nem szabad "rossz kompromisszumokat kötnie" a Bizottság
elnökének a magyar kormányfővel.”
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20220912/megtorhet-a-jeg-brusszelben-a-magyar-jogallamisagi-felajanlasok-lattan-566371
En azt láttam, hogy nem tudnak vitázni, érvelni a tranziton. Szánalmas volt. Rosszabb, mint egy gittegylet, ettől még nem leszek Orbán rajongó/szavazó.
Amit felsoroltál, az - még ha igaz is lenne - nem éri el az emberek politikai ingerküszöbét, és a tapasztalat a múltból táplálkozik. Ennél az indoknál még a magasabb gáz- és áramdíj is ütősebb lehet. A moralizálás gyengébb érv, mint az érdekorientáltság. Egyébként is Cilike szülei már a Rogánnal kötött házasság előtt milliárdosok voltak.
Nemcsak a frekvenciákat vette el, hanem a DAB-ot is lekapcsolta. Nekem valamiért nem rakja ki a hangot, akkor sem, ha bluetooth-szal és akkor sem, ha USB-vel csatlakoztatom a telefont. De akkor majd tovább próbálkozom.
Hát, sztem ez vakvágány. Kétharmados törvényhozási erő mellett bíróság előtt elérni bármit is szinte lehetetlen. A bíróság csak a hatályos tv-i szabályozással tudja összevetni a dolgot, az meg ugye úgy alakítható, ahogy akarják. Annak meg, h a múltban jogszerűtlen volt egy állapot, nincs relevanciája a jövőre nézve. Bármikor Atörvényt is módosítanak személyes érdekből is. Ha nagyon szorítja őket a cipő, akkor átírják az Atörvényt, mint az közismert.
ORBÁN TAKARODJ !!!
- gazdasági barkácsolását
- a kormány / FIDESZ folyamatos hazugságait
- a magyarok, európaiak, EU, IMF, befektetők folyamatos lekezelő HÜLYÉNEK nézését
- gazdasági visszaesést
- korlátozott szólásszabadságát
- magyaroknak fél-ázsiainak minősítését
- az ellenség nélküli szabadságharcát
- Orbán Viktor magyarok nevében történő nyilatkozatait
- stb......
magyarul ma már nyíltan ki meri mondani, hogy
ORBÁN TAKARODJ!!!!!