Neked nem kell bizonyítanom biggus dickus. Bár ez majdnem hízelgő de ha a tükörben azt látod hogy feljebb viseled mint kellene akkor arról nem én tehetek.
sotime. Írtuk már, és ez így van: nincs emberi hierarchikus rendszer kialakítására és annak követésére a Bibliában szó. Az egyén a templom, a hívő a templom és a hívők összessége sz egyház.
A vallások erkölcsi tanokat is hirdetnek,így nehéz lenne azt bebizonyítani róluk,hogy azok nem hasznosak társadalmi szempontból.Ráadásul sokkal töményebben mint bármely színpadi mű,amelyek jelentős része a Bibliából meríti az ihletet.Szóval a te igazságos rendszeredben a templomba járó hívők adójából is lehetne támogatni a színházak építését,felújítását az ott dolgozók fizetését,míg ahova inkább járnak ezek az emberek a templomok építését felújítását és az ottani tanítót, alkalmazottat már nem kellene az adójukból támogatni.Nekem nem igazán tűnik ez a fajta elosztási rendszer igazságosnak,a saját értékrended alapján akarod a közvagyont elosztatni és figyelmen kívül hagyod,más emberek értékrendjét.
Ja igen, három diplomámból kettőt én is ilyen teljesen önellátó rendszerű egyetemen szereztem az egyik angliai egyetemvárosban. Sokba kerültek, de megérte.
A kultúra és a közoktatás mondjuk inkább érinti az egész társadalmat mint a vallás támogatása, de az alapítványi ösztöndíjas tandíjas oktatási modellel nekem nincsen semmi problémám, szerintem az életképes önmagában. A színházak esetében szerintem van helye támogatásnak. Az amerikai színház piac pl. nagyjából önfenntartó, és vegyes érzéseim vannak az ottani színházi élettel kapcsolatban. New Yorkban virágzik, máshol nagyjából nincs. Márpedig a műveltség közérdek.
Elvileg lehetne így is megközelíteni,de akkor a színházakat,múzeumokat,sportlétesítményeket,mint uszoda stb sem szabadna építeni és fenntartani állami pénzből ,tartsák fent szponzorok ezeket,és természetesen a felsőfokú oktatásra is igaz ez,szponzorálják azok a cégek akiknek szükségük van az ott tanuló diákokra.Tartsák fen az épületeket fizessék az oktatókat az ösztöndíjakat stb.
Hát tudod ez egy nagyon jó kérdés, az adót ugye mindenkitől szedik, és arra van kitalálva hogy az állam működése és az olyan feladatok ellátása biztosított legyen amit piaci cégekre bajos lenne bízni: árvízvédelem, közút, stbstb. Én jobboldali megközelítésű vagyok, azt kedvelem ha minél kevesebb feladatra szednek minél kevesebb adót és arra törekszünk hogy az egyéb szervezetek minél inkább közösségi, adomány és szponzorációs módon működjenek. Van, akik a baloldali nagy álami szerepvállalás hívei, ők azt kedvelik ha az állam minden mennyiségben szedi az adót és mindenfélére fordítgatja, például egyházakat szponzorál, stadiont épít meg csokot osztogat. Szerintem a templom nem közszükséglet, szerintem azt ugyanúgy mint az Újpest vagy Ferencváros stadionjait az érdekelt szervezet (egyház, sportegyesület) közvetlen bevételeiből, szonzorációból és adományból lehetne fenntartani, arra nem kell adóforint. Az arra kell hogy az utak ne legyenek kátyúverte dűlők és hogy legyen például tisztességes működésű hulladékgazdálkodás és köztisztaság hogy csak példát mondjak.
Jó ,kérdezek,szerinted azoknak az embereknek az adója akik a templomokba járnak mire megy el,miért nem lehet szerinted ezt a pénzt arra fordítani amire nekik van igényük,miért nem lehet a templomba járó emberek adóját templom építésére,felújítására,és az ott tanító papok fizetésére költeni ?Honnan veszed,hogy a te adódból megy az és nem azokéból akik oda járnak ?
Szerintem az egyház arra költ amire akar. A saját pénzéből. A közösségi feladataira kapjon pénzt, de a templomokat meg a papjait fizessék a hívek. Szerintem. Felőlem költhetnek akármennyit akármire, ezt nem is vontam sose kétségbe, szerintem csak szokás szerint nem figyelsz. Viszont ha erre az állam közpénzt folyósít, az az állam részéről pénzelbaszás. Persze hogy egyértelmű legyek a hatalomnak ez befektetés, ez nekünk, adófizetőknek pénzelbaszás. Lehet hogy ezt se fogod érteni, de akkor kérdezz.
A kérdésem az volt,hogy mi az amire szerinted elbassza a pénzt az egyház vagyis mi az ami szerinted felesleges pénzkidobás,erre vagy nem válaszoltál vagy a templomok felújítását,építését tartod annak.Megint kétértelműen írtál,hisz nem egyértelműsítetted ,hogy mi az a rossz amire az egyház szerinted pénzt költ.
Ja értelek, úgy érted, hogy az egyház a bevételeinek egy részét karitatív célra fordítja, ezekre gondoltál. Igazad van, a bevételük egy részét valóban nyilván ilyen célokra fordítják. Emellett épült 2010 óta 130 új templom, felújítottak másik 3000-et, ahol gondolom összesen 6-8000 pap szállítja a politikai igét miden vasárnap, különösen választás előtt. Ők is kapnak fizetést persze. Legutóbb amikor néztem 150 milliárdot kaptak, de persze kaptak emellé jó sok egyszázalékot meg az orrunkra nem kötött mennyiségű perselypénzt. Tényleg kezelnek közben közcélú intézményeket, amelyekre még további célzott pénzeket vesznek fel.
Leírtam,hogy az egyház mire használja a pénzt hasznosan,te pedig azt hangsúlyoztad ki,hogy elbassza az egyház pénzt,.Én normálisan vitatkozom te viszont folyamatosan azzal védekezel,hogy nem is arra gondoltál amit simán belelehet látni az általad leirtakba,ha nem tetszik akkor fogalmazz bővebben,hogy az ne legyen félreérthető, pld,sorold fel,hogy szerinted milyen hülyeségekre is bassza el a pénzt az egyház szerinted.
Szokás szerint trükközöl. "jobb mintha az egyház baszná el hülyeségekre", ebben semmi olyan nincs mint a rosszindulatú ráfűzésed. Ha egyszer megpróbálsz normálisan vitatkozni azzal komolyan meg fogsz lepni.
Attól hogy te nem látod ennek legalább haszna van. A napi 52millió dollár az kb napi 16milliárd forint. Erősebb héten lölőnek is összejön, csak ebből nem várkonyi andrea jeggyűrűje meg viktor felcsúti bunkere lesz.
Látom, hogy a lézer visszaverődés nagyon megérintett. Képzeld, ha felmész a met.hu-ra, láthatsz radarképet a felhőzetről. Létezik, pedig nincs a bibliában. A légiforgalmi irányításban is használnak radart, sőt, a delfin is úgy teremtődött hogy ultrahangos változatát, a szonárt alkalmazza. De még a denevér is ilyen. Ezek mind egy elven működnek. És képzeld, ilyen az amikor lézer impulzust indítanak egy célbavett tárgyra és megmérik a visszatérő jel különféle tulajdonságait. Az ingatlanosok és gipszkartonosok például a visszatérő lézerjel késését arra használják, hogy megmérjék a szoba szélességét. De használható arra, hogy ha változik a hullámhossza, akkor milyen a sebessége egy tárgynak. A rendőr bácsik olyan gonoszak, hogy erre használják ellened a lézerfényt. Aztán meg lehet nézni, hogy milyen a csillapítása a visszatérő jelnek. Tudod, mint amikor bemész egy üres, kemény falú szobába amelyik visszhangzik, vagy egy szivacsozott stúdióba, ahol nincs visszaverődés. Hallod a kis füleddel. Ezek a dolgok mind léteznek, még akkor is, ha éjsötét emberek kinevetik.
Napi 52 millió dollár. Azért, hogy meséket hallgassunk arról, hogy a Marson lézerhangokat csinálunk meg kőzetek vizsgálata lézerhanggal meg Andersen.... Ja. Naponta 52 millió dollárért. Nincs ebben semmi látnivaló, oszoljunk kérem....
Mint pld,oktatás,vagy betegek gondozása,vagy gondoskodás a rászorulokról,étellel vagy szálással. Igazad van ezeknél valóban hasznosabb dolgok is vannak,pld a Marsi expedíció amiből egy kis gazdasági kör tud még gazdagabb lenni ...
öööööööööö,az igazat megvallva ,én csak arra gondoltam,ha éppen külföldön jársz nyelvismeret hiányában és betérve egy éterembe,neki állsz bégetni,jó esetben megértik,hogy bárány húst rendelsz :)))Mert szerencsére a birkák nyelvezete nemzetközi :)DE lehet,hogy tudat alatt valójában Szentgyörgyi Albertre meg a Nobel díjakra gondoltam,nem tudom,lehet,talán,esetleg :)))
Tudomány és Csillagászat