Iránykeresés
a tőzsdéken. Az amerikai tőzsde zárva
tartott tegnap, de az S&P 500 határidős index 1,2
százalékot csökkent. Az európai részvényindexek többnyire
emelkedni tudtak, a DAX index 0,12 százalékkal a Stoxx 600
index 0.3 százalékkal zártak feljebb. Ma reggel Ázsiában vegyes
a kép: a Nikkei 0,1 százalékos pluszban, a Hang Seng index és a
Shanghai Composite 0,2 százalékos mínuszban tartózkodik. A
határidős index alapján az európai tőzsdék mérsékelt
elmozdulással kezdhetik a kereskedést.
Kedvező
hírek repítették az Astra Zenecát. A Citi elemzője szerint a cég
kísérleti fázisban lévő Farxiga névre keresztelt diabétesz és
szívelégtelenség kezelésére kifejlesztett gyógyszere hamar
megkaphatja a forgalmazáshoz szükséges engedélyeket a harmadik
fázis kedvező teszteredményeit követően. A hír kedvezőtlenül
érinti a Novartist, akinek Entrestro nevű gyógyszere hasonló
indikációkban van forgalomban, és egyes vélemények szerint
jelentősen visszaeshet a forgalma a Farxiga megjelenésével. Az
Astra Zeneca részvényei 2,9 százalékos emelkedéssel, a Novartis
papírjai 1,3 százalékos csökkenéssel zártak.
Vállalati
kötvények kibocsátási folyamatában vehet részt a Deutsche Bank
és a BNP Paribas Kínában. Kínát korábban
többször kritizálták a külföldi bankokra vonatkozó
korlátozásaik miatt, amelyek akadályozzák az üzleti
vállalkozások növekedését. A lépés fontos nyitás a nyugati piac
felé a kínai állam részéről.
Jelentős
mennyiségű saját részvényt vásárolt vissza a Xiaomi.
A kínai telefongyártó 1,5 milliárd értékben vásárolt
értékpapírokat, ezzel közel 7 százalékkal emelkedett a
részvényárfolyam. A pekingi cég piaci értékének közel a
harmadát veszítette el idén, az előző negyedévben ötödével
csökkent a kínai piaci részesedése.
Élesedik
a verseny mexikói online kereskedelem piacán. A Walmart három órán belüli
kiszállítást vállal több mint 12 ezer termékre, melyek között
laptopokat, mobiltelefonokat, vagy akár ruházati cikkeket is
találunk. A vállalat idén két disztribúciós központot is
nyitott az országban, így rendelkezik a szükséges logisztikával
ahhoz, hogy zavartalanul működjön a szolgáltatás. A Walmart az
Amazonnal versenyez az országban, amely 2015 óta van jelen a
piacon, de egyelőre csak aznapi kiszállítást kínál fogyasztói
részére. A gyors kiszállítás kritikus fontosságú az online
kereskedelemben, a Walmart jelentős forgalomnövekedést vár
ennek hatására.
Alváskövetési
funkcióval érkezhet az Apple Watch 5.
Meg nem erősített értesülések szerint a jövő hét keddi
bemutatón érkező 5-ös sorozat már képes lesz a felhasználók
alvásfunkcióinak elemzésére. Egyelőre nem lehet tudni, hogy
mindenképpen új modell megvásárlására lesz szükség, vagy a
korábbi modellekbe is érkezik a funkció a frissítéssel. Számos
konkurens vállalat eszközeiben már elérhető ez a funkció,
azonban az Apple a pontosságra helyezi a hangsúlyt, és a
sikeres bevezetést követően vásárlókat csábíthat el a
versenytársaktól.
Mégsem
lesznek előrehozott választások az Egyesült Királyságban? Boris Johnson tegnap délutánra
rendkívüli ülést hívott össze, ahol a várakozásokkal szemben
azt mondta, hogy nem akar előrehozott választásokat kiírni. Ez
korábban azért merült fel, mert a hírek szerint a Munkáspárt
egy törvényjavaslattal szeretné megtiltani, hogy a
miniszterelnök megállapodás nélkül kiléptethesse az országot az
Európai Unióból, valamint arra köteleznék a kormányt, hogy
ismét halassza el a Brexit határidejét. Egy ilyen jellegű
javaslat megszavazására jó esély kínálkozna, ugyanis bennfentes
információk szerint számos kormánypárti képviselő átszavazna.
Ebben az esetben lenne szüksége Johnson-nak az előválasztások
kiírására, melyet követően legalább 6 hétnek kell eltelnie,
mire a választások valóban megrendezésre kerülnek. A Brexit
határideje jelenleg október 31, 8 hét áll még rendelkezésre
addig, a választások kiírásáról tehát 2 héten belül döntést
kellene hozni, ha mégis meg akarják tartani a voksolást. A BBC
információi szerint ugyanis Johnson csak blöffölt és akár már
szerdán bejelentik az új parlamenti választást, melyet október
közepén tartanak meg. Ehhez a parlament kétharmados többségére
lenne szükség, de a Munkáspárt vezetője, Corbyn is támogatja a
kezdeményezést, így minden bizonnyal megszavazásra kerülne. A
Munkáspárt tegnap este tett közzé egy tervezetet, melyet
várhatóan ma a parlament elé terjesztenek, mely megtiltaná a
megállapodás nélküli kilépést, és 2020. január 31-ig kitolná a
határidőt. Az EU közben igyekszik rugalmasnak mutatkozni, és
nem zárkózik el a határidő meghosszabbításától.
A
várakozásoknak megfelelően nem változott az ausztrál kamatszint a ma reggel tartott kamatdöntő
ülésen, az alapkamat 1 százalékon maradt. A megjelent
közleményben a döntéshozók aláhúzzák, hogy a globális
növekedési kockázatok lefelé mutatnak, a kereskedelmi és
technológiai feszültségek csökkentik a vállalatok beruházási volumenét.
Az ausztrál inflációs nyomás továbbra is mérsékelt, és ebben
nem is várnak változást, csak 2021-ben emelkedhet 2 százalék
fölé. A jegybank megítélése szerint tartósan alacsony
kamatszintre van szükség a munkanélküliségi ráta további
csökkentése, az infláció serkentése érdekében. Továbbra is
szoros figyelemmel követik a folyamatokat, és amennyiben
szükséges, további lazító lépéseket fognak tenni. Összességében
tehát a közlemény nem tartalmazott újdonságot, vélhetően az
ausztrál jegybank megvárja a Fed további lépéseit, és annak
függvényében fogja meghatározni a további kamatpályát.
Idén
először nőtt az OPEC tagjainak olajtermelése.
A növekedést elsősorban Nigéria és Szaúd-Arábia generálta,
összességében 200 ezer hordóval, 29,99 millió hordóra nőtt a
napi kitermelés mennyisége. Bár az arab ország most emelte a
kitermelés volumenét, még így is lényegesen alacsonyabb szinten
tartja, mint ahogyan azt a korábbi OPEC+ találkozón ígérte.
Szaúd-Arábia alacsony termelése ugyanakkor ellensúlyozza, hogy
Nigéria és Oroszország nem hajtotta végre a megegyezésben
foglalt kínálatcsökkentést. A tegnapi napon az életbe lépő
vámtarifák miatt a befektetők a kereslet csökkenésétől
tartottak, ez húzta lentebb az olajárakat, a mai napon a
kínálat növekedése mozdítja őket ilyen irányba, a Crude típusú
kőolaj árfolyama több mint fél százalékot csökkent a mai napon.
Tovább
mélyülhet az iráni konfliktus. Javad
Zarif külügyminiszter elmondta, a perzsa ország tovább
csökkenti a 2015-ös nukleáris megállapodás keretében vállalat
kötelezettségeit, ha az európai országok nem védik meg Irán
gazdaságát az Egyesült Államok szankcióitól. Zarif szerint
számukra értelmetlen tovább folytatni az egyoldalú
kötelezettségvállalásokat, hiszen cserébe az EU-tól nem kapnak
semmilyen támogatást.
Csökkenéssel
indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén a hét második
napján. A nemzetközi befektetői
hangulat negatív, főként a Brexit és a kereskedelmi háború
bizonytalanságai miatt. A vezető részvények közül az OTP
mozgása izgalmas lehet, miután a múlt héten ismét a 11 800
forint közelében húzódó támaszról fordult, és tegnap sikerült
átlépnie a 12 000 forintos szintet. Amennyiben a kedvezőtlen
hangulat ellenére meg tudna maradni 12 000 forint felett, a
későbbiekben folytatódhat az emelkedés. A MOL tegnap lefordult,
most a 2 900 forintos szintre érdemes figyelni, letörése esetén
további csökkenés jöhet a 2 800 forintos szint irányába. A
Richter jelentős pozitív korrekción van túl, tegnap már
megérkeztek az eladók a gyógyszergyártó vállalat piacára, a
csökkenés ma is folytatódhat a 4 900 forintos támasz irányába.
A Magyar Telekom is csökkenéssel zárt, itt a 415-416 forintos zóna
rendkívül fontos, letörése esetén akár nagyobb
árfolyamcsökkenés is jöhet.
A forint árfolyama gyenge szinten stabilizálódik, az euróval
szemben a 330-as szint már támasz, míg a dollárral szemben
átlépte a lélektanilag rendkívül fontos 300-as szintet. Egyelőre
nem számítunk fordulatra, akár a következő napokban tovább
gyengülhet a forint, az euró-forint jegyzése a 335-340-es, míg
a dollár-forint árfolyama a 305-310-es tartományt célozhatja
meg.
Felminősítést
kapott Magyarország. A Rating and Investment
hitelminősítő BBB- besorolásról BBB+-ra minősítette fel
hazánkat a makrogazdasági eredményeknek köszönhetően. A fokozat
a Fitch és a Standard&Poor’s minősítésénél eggyel, míg a
Moody’s-énál kettővel magasabb. Fontos ugyanakkor helyén
kezelni a besorolást, hiszen regionálisan továbbra is le
vagyunk maradva az R&I-nál is, Lengyelország szintén kapott
felminősítést, így is két fokozattal felettünk jár.
A
Raiffeisen Centrobank 13 300 forintról 13 000-re csökkentette
az OTP 12 havi célárát.
A
MOL közzétette az augusztusi marzsokat. A csoportszintű finomítói
árrés (USD/bbl) 5,4-re csökkent a júliusi 5,9-ről. A
csoportszintű petrolkémiai árrés (EUR/t) 401,7-re nőtt a
júliusi 371,7-ről.
40
százalék feletti tulajdonos a 4iG-ben. Lezárult a kötelező vételi
ajánlat, ennek eredményeképpen Jászai Gellért 40,21 százalékra
növelte tulajdonrészét a korábbi 32,8 százalékról.
ezt már valószínű azért helyezték ki,mert a wc rettenetesen messze van és olyan 15.századi korú,de lehet öregebb.. európai szintű,mint az egészségügy..hajrá M.O
Tréder Topik :o)
hát mindenkinek jó horgászatot! ))
link