Korrekciót
hajtottak végre az amerikai tőzsdeindexek. Az S&P 500 és a Dow Jones
index 0,22 százalékot, míg a Nasdaq 0,23 százalékot csökkent a
keddi rekordmagas zárást követően. A mai napon a befektetői
hangulatot a Ford és a Comcast gyorsjelentése befolyásolhatja,
zárás után pedig az Amazon és az Intel publikálja negyedéves
számait. Az ázsiai tőzsdeindexek vegyesen teljesítenek a
reggeli kereskedésben, a Nikkei 0,50 százalékos plusz körül
mozog, a Shanghai Composite viszont 0,90 százalék környéki
csökkenést mutat, míg a Hang Seng index egyelőre inkább
oldalazik. A japán Nintendo 9 órakor teszi közzé jelentését,
amely hatással lehet a piaci hangulatra. Az európai tőzsdék
mérsékelten pozitív tartományban nyithatnak a határidős indexek
alapján.
Várakozásokon
felüli gyorsjelentést publikált a Boeing. A vállalat 22,917 milliárd
dolláros árbevétele túlteljesítette a 22,898 milliárd dolláros
előrejelzéseket, ez azonban éves alapon 2 százalékos csökkenést
jelent. Az egy részvényre jutó 3,65 dolláros eredményével 12
százalékkal a 3,25 dolláros elemzői konszenzus feletti szintet
ért el a cég, éves alapon 0,2 százalékos növekedést láthatunk.
A Boeing 737 MAX típusú gép repülési engedélyét március közepén
függesztette fel számos légiközlekedési szabályozó a gép
szoftverhibája miatt történt tragikus etiópiai balesetet
követően. A vállalat már 135 tesztrepülést hajtott végre a
frissített szoftverrel, bizalmas források szerint a
szoftvermódosítást hamarosan benyújtják az FAA részére, az ő
jóváhagyásukat követően kezdődhetne meg a 737 MAX gépek újbóli
forgalomba állítása.
Közzétette
gyorsjelentését az AT&T. A vállalat
árbevétele 44,83 milliárd dollár volt az első negyedév során,
amely éves alapon 17,8 százalékos növekedést jelent, azonban
még így is a 45,12 milliárd dolláros előrejelzések alatt
maradt. Az egy részvényre jutó 86 centes nyereségével a cég
minimálisan túlteljesítette a 85,8 centről szóló várakozásokat
és 1,18 százalékot növekedett a tavalyi év hasonló időszakához
képest. A WarnerMedia 8,38 milliárd dolláros árbevételével a
8,45 milliárd dolláros elemzői konszenzus alatt maradt. A
mobilszolgáltató üzletág 80 ezer előfizetőt veszített,
lényegesen többet az elemzők 44 ezres előzetes becslésétől.
Várakozásokon
felüli gyorsjelentést tett közzé a Caterpillar. A
cég 13,446 milliárd dolláros első negyedéves árbevétele
meghaladja a 13,400 milliárd dolláros elemzői konszenzust és
2018 hasonló időszakához képest 4,7 százalékos növekedést
mutat. Egy részvényre jutó eredmény soron 2,94 dollárt ért el a
vállalat, ezzel túlteljesítette a 2,85 dollárról szóló
előrejelzéseket és a 4,3 százalékkal haladta meg a tavalyi
eredményt. A vállalat növelte 2019-re vonatkozó várakozásait,
részvényenként 12,06 és 13,06 dollár közötti eredményt várnak,
31 cent megtakarításra számítanak részvényenként az adóváltozás
miatt. A Caterpillar szépen teljesít 2019-ben, már 12 százalékot
emelkedett idén az árfolyama.
A
Facebook a várakozásoknál jobb eredményeket publikált
gyorsjelentésében. A zárás utáni kereskedésben
9%-ot emelkedett a közösségi médiaóriás részvényárfolyama,
miután bevétel soron 1%-kal verve az elemzői konszenzust 15,08
milliárd dollárt ért el a vállalat. Az átlagos napi
felhasználószámban hozta a társaság a tőle várt 1,56
milliárdos! számot. Egy kellemetlen meglepetést is tartalmazott
a gyorsjelentés, egy hatósági vizsgálat miatt 5 milliárd
dolláros leírást eszközölt a cég. Még 2018 márciusában
kezdődött a nyomozás, hogy a Cambridge Analytica nevezetű
politikai tanácsadó cég 87 millió felhasználó adataihoz fért
hozzá illegálisan. Éves alapon az egy felhasználóra jutó
bevétel 16%-kal nőtt, elérve a 6,42 dolláros összeget. Az új
történetek opciót egyre többen használják a vállalat termékein
belül, mely már elérte a napi átlagos 500 milliós felhasználói
számot. A CFO szerint az éves alapú növekedésnek az új opció
volt elsődlegesen felelős. Zuckerberg szerint az elkövetkező öt
esztendőben a személyes adatok védelme lesz a vállalat egyik
legnagyobb prioritása.
Várakozásokon
felüli gyorsjelentést publikált a Microsoft. A vállalat 30,571 milliárd
dolláros árbevételével átlépte az elemzői konszenzus 29,855
milliárd dolláros szintjét és éves alapon 14 százalékkal tudott
emelkedni. Az egy részvényre jutó 1,14 dolláros eredmény
szintén magasabb az előzetes 99 centes becsléseknél és közel 20
százalékos növekedést jelent 2018 hasonló időszakához képest. A
Windows licencdíjakból származó bevételek a várakozásoknál
jobban, 9 százalékkal nőttek éves alapon, miután az előző
negyedévben 5 százalékkal csökkentek, míg az Azure szolgáltatás
növekedése 73 százalékos volt, amely 3 százalékkal alacsonyabb
az előző negyedév bővülésénél. A cég részvényárfolyama szépen
teljesít ebben az évben, eddig már 23 százalékot emelkedett. A
mostani hírekre is pozitívan reagáltak a befektetők, zárás után
3,5 százalékot emelkedett a részvényárfolyam.
Meghaladta
a várakozásokat a Visa gyorsjelentése. A
cég 5,494 milliárd dolláros árbevétele felülmúlta az 5,466
milliárd dollárról szóló várakozásokat és 2018 azonos
időszakához képest 8 százalékkal tudott bővülni. Az egy
részvényre jutó 1,31 dolláros eredmény az elemzői konszenzus
túlteljesítését és éves alapon 18 százalékos növekedést
jelentett. Európában az összes tranzakció volumene 536 milliárd
dollárra csökkent az előző évi 558 milliárd dollárról, ezzel
szemben az Egyesült Államokban ugyanez az érték növekedni
tudott, köszönhetően elsősorban a bérnövekedésnek. A vállalat
többet költött olyan extra ösztönzőkre, mint az ügyfelek
repülőtéri társalgóhoz való hozzáférése, vagy az
utasbiztosítás, amelyek 7 százalékkal növelték a működési
költségeket. A Visa részvényárfolyama 0,3 százalékot csökkent a
zárás után.
A
Tesla a várakozásokat messze alulmúló gyorsjelentést tett közzé
2019 első negyedévére. 2,9 dolláros egy részvényre
jutó veszteséget közölt a vár 69 centtel szemben. Az árbevétel
is több mint 10%-kal elmaradt az elemzők által várttól, csupán
4,54 milliárd dollárt ért el. Ennek ellenére a kereskedés utáni
szakaszban nem mozdult el jelentősen a részvény árfolyama. A
gyengébb teljesítmény oka a január elején feleződő
adótámogatásoknak köszönhető, mellyel jelentősen csökkent a
kereslet a vállalat elektromos autói iránt. Ráadásul a
menedzsment már a második negyedévre is veszteséget
prognosztizál, amit korábban csak az első negyedévre ígértek.
Arra már korábban is lehetett számítani, hogy gyenge lesz a
negyedév, mivel csupán 63 000 autót sikerült leszállítani a
piac által várt 76 000 darabbal szemben. Elon Musk
szezonalitással magyarázza a gyenge keresletet, véleménye
szerint télen az emberek kevésbé szeretnek autót vásárolni. A
Tesla elkezdte a 35 000 dolláros Model 3 értékesítését, azonban
hamarosan beszüntette ezt az opciót és árat emelt. Könnyen
lehet, ezt a vártnál magasabb gyártási költségek miatt volt
kénytelen meglépni a vállalat. Musk úgy fogalmazott, hogy a
Teslának nincs szüksége tőkeemelésre, de mégis érdemes lehet
rajta elgondolkozni.
Közzétette gyorsjelentését a
Bayer. Árbevétele 13,015 milliárd
euró volt, ezzel sikerült felülmúlni a 12,570 millió euróról
szóló előrejelzéseket, mely éves alapon 42,4 százalékos
növekedést jelentett. Az egy részvényre jutó 2,55 eurós
eredmény szintén a 2,48 eurós elemzői konszenzus feletti érték,
2018 hasonló időszakához képest pedig 13,7 százalékkal
magasabb. Bár a magas bevételeket elsősorban a Monsanto
akvizíciója okozta, a Bayernek komoly költséggel járhat a cég
felvásárlása. A német vállalat szerdán fordult a kaliforniai
fellebbviteli bírósághoz, hogy vizsgáljon felül egy 78 millió
dolláros kártérítésről szóló ítéletet, amelyet azért kellene
fizetnie, mert a Monsanto egyik gyomirtója állítólag rákot
okozott.
Forrás:
Bloomberg, Reuters, Financial Times, Wall Street Journal,
Equilor Elemzés
Devizapiaci, makrogazdasági hírek
A
japán jegybank a várakozásoknak megfelelően nem módosított a
monetáris keretrendszeren, októberben jöhet a
felülvizsgálat. Az újonnan elhelyezett betétekre továbbra is
-0,1 százalékos kamatot tartanak fenn. A megjelent közleményben
a döntéshozók jelezték, hogy fenntartják az eszközvásárlási és
hozamgörbe-kontroll programot mindaddig, amíg nem sikerül fenntarthatóan
elérni a 2 százalékos inflációs célt. A jegybank idén
októberben vizsgálja felül az árak alakulását, és szükség
esetén kész módosítani a monetáris politikáján. Most először
jelent meg a hivatalos kommunikációban a további monetáris
lazítás lehetősége, melyre az elmúlt hónapokban számos
nyilatkozatban utaltak a jegybankárok. A japán jen árfolyama
minimális mozgással reagált, a dollárral szemben inkább az
erősödés felé mozdult.
Visszaesett
a dél-koreai GDP. A frissen megjelent, előzetes
adatok szerint az első negyedévben 0,3 százalékkal csökkent
Dél-Korea GDP-je az első negyedévben, éves bázison pedig 1,8
százalékos növekedést mértek, mely szintén jelentősen elmarad
az előzetes várakozásoktól. A 2008-as pénzügyi válság óta nem
mértek ilyen gyenge adatokat, ezért a kormányon továbbra is
erőteljes a nyomás a növekedés ösztönzésére. Az exportvezérelt
gazdaság elsősorban a kínai növekedési aggodalmak, a
kereskedelmi feszültségek, illetve a technológiai ágazat
visszaesése miatt szenved. Az előrejelzések szerint, a már
bejelentett élénkítő intézkedések ellenére továbbra is nyomott
maradhat a növekedés az idei évben.
Enyhe pozitív irányba indulhat
a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén. Az OTP elrugaszkodhat a 13 000
forintnál levő támaszáról. A MOL nagy forgalommal áttörte a
3370 forintos ellenállását, így jelentősebb tér nyílt meg
felfele. A Telekom letörheti a 456 forintnál húzódó támaszát,
mellyel komolyabb esésnek nézhet elébe. A Richter jelentős
ellenállási szintekhez ér lassan, ráadásul kezd a papír túlvett
is lenni, így érik benne egy korrekció.
Jelentősebb magyar makroadat hiányában folytathatja gyengülését
a forint az euróval szemben, egy füléscsésze formáció kezd
kirajzolódni a grafikonon. Amennyiben a 322-es szinteket
áttörné az árfolyam, jelentős forintgyengülés következhet.
Sajna olyan a kert, mint a beton. Semmi eső nincs. 😕 Csigák is elbújtak. Daxra ráférne egy lecsapás, 250 környékére legalább. Csak, hogy mozogjon, különben unalmas lesz a helyzet.
Mit gondoltok az sp500-ról? Elérte a 2018 szeptemberi csúcs környékét. Túl vannak a pufi brókerek az ebéden és most pirul minden odakint. Benne van egy akkora lejtmenet mit akkor?
Tréder Topik :o)
hát mindenkinek jó horgászatot! ))
link