van némi igazság a rajzban
a pisiszexelős trump ))
én jó kis háborúra tippelek majd de erős csatakiáltásos biztos lesz majd (már van)
a republikánus hagyomány nyomán - irak, afganisztán, irán venezuella ki tudja?
Egyszeri tétel miatt kiugróan jó lehet az MTEL eredménye
13:50 | február 16. Erste Research Ötletgyár Mini
Február 22-én délután, piaczárást követően teszi közzé negyedik negyedéves eredményét a Magyar Telekom. Előrejelzésünk szerint az MTEL kiugróan jó negyedéves eredményt, 15,3 milliárd forintnyi adózott eredményt ért el. Ebben nagyon nagy szerepet játszik, hogy 13,2 milliárd forint értékben kerülhet sor elhatárolt adófizetési kötelezettség visszaírására a társasági adó 19%-ról 9%-ra való csökkentésének köszönhetően.
Az árbevétel közel 16%-kal csökkenhet, melynek elsődleges oka, hogy az energia kereskedelemből mostanra szinte teljesen kiszállt a Magyar Telekom, viszont a bázisban még ez a tevékenység is szerepel. Másrészt az IT bevételek jelentősen, 42%-kal eshettek vissza. Ezek nagyrészt állami projektekhez kötődő bevételek, melyeket az EU források lehívása jelentősen befolyásol, ebből adódóan erőteljesen ciklikus a szegmens teljesítménye.
A negyedik negyedévben az EBITDA év/év alapon 3,5%-kal eshet vissza, főleg az eszközök magasabb értéke miatt. Az EBIT pedig 7%-kal csökkenhet, itt főleg a montenegrói frekvenciák amortizációja játszik szerepet.
Az év egészére 195 milliárdos EBITDA eredményt jelzünk előre, ami meghaladja a társaság 187-191 milliárd forint közötti várakozását.
Az MTEL már korábban bejelentette, hogy a 2016-os üzleti év után részvényenként 25 forintnyi osztalékot fog fizetni.
"Maskarások, bolondok rázzátok a kolompot! Takarodjon el a tél, Örvendezzen aki él!" (Sarkady Sándor: Kikiáltó). Jó reggelt! Farsang van. A bujaság időszaka, ősi népi hagyomány, sokszor betiltottan, a sok parázna leágazása miatt! Ugye milyen izgalmasan hangzik? Az igazi izgalom viszont az, hogy a szokás szerint a farsang végével búcsúztatjuk a telet. Éppen ideje volna, hogy távozzon ez az idén túl jegesre sikeredett, embert próbáló évszak. Mikor van vége a farsangnak?
Elméletileg a vízkereszttől (január 6.) húshagyókeddig, más megfogalmazás szerint az azt követő hamvazószerdáig, a nagyböjtig tart. A hamvazószerda pedig idén március 1-re hétfőre esik. Jól figyeltek?
Hamvazószerda! Az csak szerda lehet, nem de? Dede! Tehát március első napja lesz a tél és a farsang végső időpontja idén, természetesen szerda! Farsang: - Pistike, te minek öltöztél be? - Csak!!! Semleges
Írjam vagy mutassam? Oké, írom, ahogy mutatom: mutatóujjam az ég felé, egyenletes mozdulatokkal emelve vállmagasságból a jobb karom. Föl, föl, föl! Mi az? Az amerikai piac. Csak emelkedés. Nincs megállás, a DOW 30 megprintelte (szép magyar szó ez, húzza is a word helyesírás vizsgáló vastagon pirossal alá) a 20600 pont feletti tartományt. (Megprintelni=elérni. Random szószerkezet a Random nyelvújítás korából 2017.02.16.)
Megtörtént! Kitört az MTEL, az Orange-MTEL váltás repíti az árfolyamot. Reméljük, hogy tisztán emelkedhetünk tovább, de egy 520 forintos visszateszttől sem kell megijedni. Az 520 forintból kitörés, a technikai mutatók alapján, 20 forint emelkedést feltételez az első megállóig. link
Tréder Topik :o)
hát mindenkinek jó horgászatot! ))
link