Christopher Mattheisen vezérigazgató így nyilatkozott:
„Örömmel számolok be arról, hogy az alaptevékenységből származó telekommunikációs árbevételünk 1,2%-kal emelkedett 2016. harmadik negyedévben a magasabb mobil adat- és készülékértékesítés, valamint a megnövekedett TV bevételeinknek köszönhetően. Az teljes árbevételünk 4,7%-os csökkenése elsősorban az energia üzletágunk átalakítása, valamint az EU források magyarországi lehívásának átmeneti lassulásából fakadó alacsonyabb RI/IT bevételek miatt következett be. A negyedéves EBITDA Csoport szinten 10,0%-kal javult az előző év azonos időszakához képest, elsősorban az alaptevékenységen elért növekedés, az alacsonyabb végkielégítéssel kapcsolatos költségek, a javuló RI/IT bruttó fedezeti ráta és az elmúlt két évben megvalósított létszámleépítésből származó megtakarítások kombinációjának köszönhetően.
A magyarországi teljesítményünket támogatta a Macedóniában, a mobil piac stabilizálódásának hatására elért 1,9%-os EBITDA javulás. Montenegróban, a folytatódó erős verseny és szabályozói nyomás ellenére az EBITDA mindössze 3,8%-kal csökkent 2016. harmadik negyedévben, amely nagymértékben köszönhető a költséghatékonyságra való összpontosításunknak.
A négy szolgáltatást összekapcsoló Magenta 1 ajánlatunk népszerűsége javított a teljesítményünkön a prémium szegmensben mind Magyarországon, mind a nemzetközi leányvállalatainknál. Idén, szeptember végén, Magyarországon közel 100 ezer Magenta 1 előfizetőnk volt. Integrált szolgáltatóként, egy integrált IP hálózattal és elismert márkával, nagyon kedvező pozícióban vagyunk ahhoz, hogy maximalizáljuk részesedésünket a háztartások távközlésre fordított költéséből a három és négy szolgáltatást összekapcsoló előfizetőink számának növelésével.
Az idei teljesítménybe vetett bizalmunk eredményeként javítjuk a 2016-os árbevétel és EBITDA célkitűzésünket. Arra számítunk, hogy a bevételek nagyjából 595 milliárd forint, az EBITDA pedig nagyjából 193 milliárd forint körül alakul, mivel a Digi várhatóan nem lép be a mobil piacra 2016-ban, míg a vásárlóerő növekszik Magyarországon. Bevételeinkhez továbbra is hozzájárulnak a lakossági áram szolgáltatásból származó bevételek, mivel erről a piacról 2017 márciusáig nem tervezünk kilépni. Megerősítjük a 2016-os Capex vállalásunkat (spektrum akvizícióra fordított összegek és éves frekvencia díj aktiválása nélkül), és a 2017-es célkitűzéseinket.”

Tréder Topik :o)
hát mindenkinek jó horgászatot! ))
link