Enyhült
az eladói nyomás a tengerentúlon. Vegyesen zártak a fontosabb
amerikai részvényindexek tegnap, az S&P 500 index 0,65
százalékkal, a Nasdaq Composite 1,1 százalékkal csökkent, a Dow
Jones viszont 0,12 százalékkal emelkedett, a 10 éves hozam 3,93
százalékra süllyedt vissza. Ázsiában mérsékelten negatív a
hangulat, a Nikkei 0,08 százalékos, a Hang Seng 1,11
százalékos, a Shanghai Composite 0,61 százalékos mínuszt mutat.
A határidős mozgások alapján 0,2 százalék körüli emelkedéssel
indíthatják a mai kereskedést a fontosabb európai
részvényindexek.
Az
Intel több ezer dolgozójától válhat meg.
A számítógépek iránti kereslet jelentősen visszaesett: az
elemzők 15 százalékos bevételcsökkenésre számítanak az Intelnél
a harmadik negyedévben, ezért a chipgyártó háttérinformációk
alapján óriási, akár minden ötödik dolgozóját érintő
létszámcsökkentésre készül – amit október 27-én, a
gyorsjelentéssel egyidőben fognak bejelenteni. A profitmarzsok
már a recessziós félelmek megjelenése előtt szűkültek a
versenytársak térnyerése, és az innovációs teljesítmény
gyengélkedése miatt, ezért a vállalatvezetés kénytelen tartós
költségcsökkentésbe fogni, ha javítani szeretné
profitabilitását. Az Intel részvények idén elvesztették értékük
több mint felét; és a költségcsökkentési hír ellenére is 0,6
százalékos eséssel zárta az értékpapír a keddi kereskedési
napot.
Lemond
a Zscaler vezérigazgatója. A felhőalapú
szoftvercég bejelentette Amit Sinha vezérigazgató lemondását,
aki egy magántulajdonban lévő technológiai vállalat
vezérigazgatói pozícióját veszi át. Sinha továbbra is tagja
marad a Zscaler igazgatótanácsának. Az árfolyam 5,38
százalékkal esett vissza a tegnapi kereskedésben.
Felülteljesítő
lehet a Lululemon az őszi időszakban. A Piper Sandler elemzői a
korábbi semlegesről felülsúlyozásra ajánlják az amerikai
sportszergyártó vállalat részvényét. Az elemzőház szerint az
őszi és téli szezonban az eladások továbbra is lendületben
lehetnek, valamint a kültéri sportruházat szegmensében
lehetőség nyílik a versenytársak túlszárnyalására. A Lulumelon
árfolyama 2,01 százalékkal tudott emelkedni tegnap.
Optimista
a Nemzetközi Valutaalap. A tegnap kiadott előrejelzés
szerint az eurózónában 3,1 százalékos növekedést várnak az idei
évben, a jövő évi prognózist viszont 0,5 százalékra rontották.
Az európai országok közül jövőre Németországban, Svédországban
és Olaszországban várnak gazdasági visszaesést. Az infláció
idén 8,3 százalékos, jövőre 5,7 százalékos lehet az infláció az
eurózónában. Európában a legmagasabb infláció Törökországban
51,2 százalékos lehet, Lengyelországban 14,3 százalékos, Magyarországon
13,3 százalékos. Az Egyesült Államokban idén 1,6 százalékos,
jövőre 1 százalékos növekedést prognosztizál a szervezet, míg
az infláció 8,1 százalékon, majd 3,5 százalékon alakulhat.
Kínában idén és jövőre is 2,2 százalékos inflációt várnak, míg
a növekedés idén 3,2 százalékos, jövőre 4,4 százalékos lehet.
Összességében elmondható, hogy az IMF előrejelzése jóval
optimistább a jelenlegi konszenzusnál, nem várnak átfogó és
tartós recessziót a fontosabb gazdaságokban.
Meghosszabbíthatja
a kötvényvásárlásokat a Bank of England. A
Financial Times értesülései szerint a jegybank levélben jelezte
a kereskedelmi bankoknak, hogy október 14-e után is
fenntarthatja a vészhelyzeti eszközvásárlásokat, amennyiben a
piaci feltételek szükségessé teszik. Egy tegnapi bejelentés
szerint október 11-e és 14-e között az inflációhoz kötött
hosszú lejáratú kötvényeket is vásárolnak. A vészhelyzeti
programot szeptember 28-án jelentették be, melyet minden
jelenlegi elemében meghosszabbíthatnak. A brit 10 éves hozam szeptember
végén elérte a 4,5 százalékos szintet, majd a jegybanki
intézkedések hatására 4 százalék alá süllyedt, ugyanakkor 5-6
napja ismét emelkedik, jelenleg 4,48 százalékon áll.
Elkeserítő
adatok érkeztek a brit gazdaságból. Ma reggel tették közzé az Egyesült
Királyságban az ipari termelési és GDP-adatokat, melyek szinte
minden soron kellemetlen meglepetést okoztak. Az ipari termelés
1,8 százalékkal esett vissza augusztusban az előző hónaphoz
képest, míg éves bázison 5,2 százalékos zuhanást mértek. A feldolgozóipar
rendkívül gyengén, az építőipar a vártnál jobban szerepelt. A
GDP 0,3 százalékkal esett vissza júliushoz képest, miközben
stagnálást várt az elemzői konszenzus.
Az
amerikai elnök szerint legföljebb csak nagyon enyhe recesszió
következhet. Joe Biden mérsékelni próbálja
a recessziós félelmeket: a CNN-nek elmondta, hogy az amerikai
gazdaság elég erős ahhoz, hogy visszaesés nélkül átvészelje a
mostani turbulens időszakot – és azt sugallta, hogy a
vészmadarak ijesztgetése ellenére nem kell recesszióra
készülnie Amerikának. Érdemes hozzátenni, hogy a szigorú
definíció szerint az Egyesült Államok már most technikai
recesszióban van, azonban ennek tényét egy különbizottság
mondja ki több mutató vizsgálatát követően.
Fontos
támasz közelében az OTP árfolyama. Tegnap a negatív nemzetközi
hangulat tovább sodorta lefelé a BUX indexet, ma nyitásban
enyhe pozitív korrekcióra lehet számítani, de kérdés, hogy ez
meddig tart ki. Az OTP árfolyama a meghatározó, 8 ezer forintos
szint felé közelít, melynek szignifikáns letörése újabb
csökkenő hullámot indíthat el, ez esetben 7 830 forintnál, majd
7 500 forintnál adódhatnak támaszok. Felül ellenállási szint 8
387 forintnál található. A MOL grafikonján 2 400, majd 2 300
forintnál találunk fontosabb támaszokat, míg 2 500 forint
közelében ellenállás húzódik. A Magyar Telekom újabb támaszt
tört le 289 forintnál, amennyiben ez megerősítésre kerül, a
következő erősebb támasz 267 forintnál található. A gyengülő
forintból a Richter viszont profitálni tud, jól tartja magát az
árfolyam, támasz 7 750 forintnál található, míg rövid távú
ellenállás 7 857 forintnál. Tovább gyengül a forint. Napról napra újabb és újabb
rekordokat döntöget mind az euró-forint, mind a dollár-forint
árfolyama. Előbbiben a 430-as szintre érdemes most figyelni,
áttörése esetén rövid időn belül elérhető lehet a 434-es szint.
A dollár-forintban 444 közelében húzódik egy potenciális
ellenállás, felette pedig 450-nél lélektani szintet találunk,
technikai ellenállás 457-nél van.
26
éves csúcson a hazai infláció. A Központi
Statisztikai Hivatal tegnap délelőtt tette közzé a szeptemberi
adatsort, mely szerint 20,1 százalékkal emelkedtek az árak éves
bázison, a maginfláció pedig 20,7 százalékos volt. Mivel a
rezsicsökkentés módosítása most először került be az adatsorba,
a háztartási energia ára 62,1 százalékkal emelkedett, az
élelmiszerek ára pedig 35,2 százalékkal nőtt. Utoljára 1996
novemberében mértek utoljára 20 százalék feletti inflációt
Magyarországon.
Felvetődhet
az euróbevezetés? Varga Mihály pénzügyminiszter
tegnap elmondta, hogy az idei évben a vártnál alacsonyabb lehet
a költségvetési hiány, míg jövőre maximum 3,5 százalékos
hiánnyal terveznek. A magyar gazdaság fékeződése a vártnál
kisebb mértékű, az idei évben 4 százalékos, jövőre 1 százalékos
lehet a növekedés. Kitért rá, hogy az uniós források beérkezését
követően megfontolható az ERM-II rendszerbe való belépés, de
egyelőre ez nincs napirenden. Ehhez érdemes hozzátenni, hogy az
ERM-II rendszer feltétele lenne, hogy a forint árfolyama
maximum 15 százalékkal mozdulhat el egy előre meghatározott euróárfolyamtól,
ezt a szintet védeni kellene.
5,7
százalékos növekedést vár idén a Nemzetközi Valutaalap. A tegnap közzétett átfogó
előrejelzésben az idei évben 5,7 százalékos, jövőre 1,8
százalékos gazdasági növekedést vár Magyorországon az IMF, az
infláció idén 13,9 százalékon, jövőre 13,3 százalékon
alakulhat. A folyó fizetési mérleg 6,7 százalékos hiányt
mutathat idén, majd jövőre 3 százalékost, míg a
munkanélküliségi rátában 3,4 százalékot, majd 3,8 százalékot
vár a szervezet.
Nagy
Márton szerint nem lesz recesszió jövőre. A
gazdaságfejlesztési miniszter az ATV Híradójában elmondta, hogy
szerény növekedés várható jövőre, nem lesz recesszió a magyar
gazdaságban. Nagy szerint az energiaválság félelmet gerjeszt a
gazdasági szereplők között, mely jogos, de túlzó. A Kormány
egyelőre nem látja a munkaerőpiaci folyamatokban a válságot,
amennyiben ez a folyamat beindul, be fognak avatkozni.
Tréder Topik :o)
hát mindenkinek jó horgászatot! ))
link