Bocs, de miért is akarsz összemosni egy otp-s szakembert egy otp alap vétellel? Ne nézz már madárnak, attól még hogy strucc a nevem... nagyon gyengus kisérlet ;)
A kiegészítésem ide, hogy az előadás a gondolatébresztés volt, arról már nem tehet az előadó, hogy a lényegi kérdéseket, már csak személyesen tették fel és nem a stream alatt! Ezért kell személyesen képviselni magad, mert ha nem teszel azért, hogy informálódj, majd mehetsz a csorda után, jobb esetbe a mezőre.
és ha feltöltesz 2 kisebb káreseményt, hogy bizalmat építs és kihagyod a lényegit? ez szánalom. és az egész elmúlt időszak ahogy "alakult" nekem "kicsit" sok
Persze, hogy vannak befektetők és érdeklődők. Pl Sobadi majd megfogja a rendszert és mindenkit jól befotóz, és feltölt a rendszerbe, aki belép a boltjába és valami autó javítási kelléket vásárol. Nehogy már a gaztevő vevő csak úgy sutyiba lepolírozza a kocsiját, aztán még nem is eticázza be a hibát :)) Na kérem, ez egy valós felhasználás lesz. Másik természetes folyamat lesz amikor a népek rájönnek, hogy milyen jó becsületesnek lenni. Kicsit tört autót eladni bevallott hibával 30%-kal olcsóbban. Mennyivel jobb az, mint majd esetleg 5000-ből egy vevőt elengedni, aki talán már hallott az eticarról (mondjuk a honlapjáról kapott kedvet a használathoz - kac-kac). Máris átalakul a használat autó piac, a nepperek felnéznek az égre, ahol békegalambok szállnak majd a magasba, könny szökik a szemükbe, a háttérben magasztos zene szól, emberek örülnek a mezőn (kissé elhomályosítva látszanak a háttérben aranyos gyerekek is természetesen!), mindenki becsületessé változott, a nap ragyog és százezer szám töltik be a mindenféle adatot a rendszerbe. A részvény meg szárnyall, minimum 3000 lesz. Így jó? :)
Szerintem a mai naprol csak azok kaptak pontos realis kepet az egeszrol ....ugy mindenrol akik ott voltak. Nekem abszolult pozitiv az osszkep. Akik nem voltak ott azok meg az gondolnak amit csak akarnak. Sokat lehetett olvasni a sorok kozott ma is aki ott volt ....szep jovo elott all a ceg. Ennyi. Aki akarja adja el ...en tartom a pappert az biztos.
Mindenki igy dont ahigy akar! Engem meggyőztek ill Orbok Ur autentikus uriember! Majd par het mulva még amik jonnek!! Ajaj lesz aki kivul csak moziban mi meg élvezzük belülről a számláink gyarapodását!!!
Persze, én is áldozata voltam anno pár ilyennek, ne mondtam hogy hosszú távon rossz azt írtam hogy egy ilyen program miatt felesleges volt összerántani a befektetőket akik nagyobb dolgot vártak, esetleg egy működő honlapot legalább, ahogy ezt írták is
Nem fogom most felsorolni hogy hány papírban olvastam 1000 pálfordulást, műpánikot és félreértelmezést részvénytulajdonosoktól is. :) Itt sincs másképp. Nem egyforma kapacitású a szürkeállománya a rveseknek sem. Van aki 40% emelkedés után -5%tól úgy megijed, hogy máris írja be hogy tömés! Van aki meg képes távlatokban gondolkodni és nem a pillanatnyi elmozdulásokat nézi, hanem a trendet. Pontosan ugyanolyan vicces az a beírás, hogy erre alsó limit lesz mint az hogy 3 napig limit fel tovább. Mindenki cselekedjen belátása szerint. Felőlem adják be alsó limitre, ha befostak. :)
JAh az egészhez egy OTP muksa is adja az arcát. Nah de tényleg. Ekkora feneket kerítenének ennek. Azt mondom teljen el az a pár év aztán vasút ingatlanok eticar....
A süketek és vakok egyesülete kurva aktív ilyenkor. Ja és ha ne adj isten gap uppal nyitna meg ma vagy holnap, akkor a "nem tetszett a bemutató / többet vártam / orbók nem szimpatikus" emberek nagy része is úgy köpi szembe a korábbi most adom azonnal írását, hogy öröm lesz nézni. Kibaszott szánalmas óvodai szint ez a fórum manapság. Pedig elvileg felnőtt emberekről beszélünk, akik ráadásul törvényi szemszögből cselekvőképesnek és beszámíthatónak vannak kategorizálva... hát őőőő... :D
Viszont aki ott volt, annak van papírja nem? Miért is fikázná az egészet ha van papírja??? Nem zavar ha valaki gennyesre keresi magát egyébként, eddig sem zavart! Pedig átéltem sok sok 10x ezést
En ott voltam , jo volt a bemutato , Orbok Ur es a Set vezetosege nagyon korrekt csapat. Latszik hogy ok nem a lufira jatszanak . Meg1x gratula ! :)))))
Nem voltam ott. Ugyanakkor egy fórum hangulatából levonni következtetést a teljes piac leendő viselkedésére nem túl professzionális vsz. ;) Az itteni legtöbb "picsogó" nem is rendelkezik papírral jelenleg. A nagy tulajdonosok nem fogják emiatt dobálni, mert attól még hogy nem az első teleport szoftvert mutatták be, nem lett rosszabb a cég.. sőt igazából csak jobb lehet, ha tényleg elterjedne az alkalmazás. De negatív hatása az szerintem nincs. EGY lábról beszélünk a 4-ből amúgy, aki csak emiatt vette a papírt az majd most dobja. Nem kell hozzá azért nagy képzpelőerő, hogy átlássuk, nem az ilyen emberek vették az elmúlt hetekben napi több 100 milla értékben a papírt. Akitől kell, elköszönünk, és megy tovább az élet. Én sem kitörést, sem napokig tartó alsó limiteket nem várok. De tényleg megmosolyogtat azok véleménye a papírról, akik a mostani emelkedést is csak kívülről nézték. Értem hogy szeretnétek kapni újra 300on.. bár akkor ugye nem kellett annyiért, amikor 300 volt. Ilyen ez a sosem veszek, mert mindig drága típus. Savanyúcukor ;)
1 kérdésem lett hirtelen. Ha olvassák ezt a fórumot, akkor ötletet adok. :) Mivan akkor, ha maga a szerizes is tud adatot feltolni az adott autóhoz, hogy mit csinált vele? Ekkor már izgalmasabb a dolog.
Visszatérve az ETICAR-hoz. Érted? Etika! Szóval egy adás-vétel esetén azt ne felejtse el senki, hogy aki eladja annak büntetőjogi felelőssége van, hogy nem hazudik. Vagyis, ha kiderül, hogy mégis jó, törésmentes, 0 km-esnek adott el egy törött, 500e km-es kocsiot, akkor a törvény lesúlyt rá és visszafizetési kötelezettsége áll fent. Ezt sem szabad szem elől téveszteni! Itt jön az Etika, érted, Eticar!
Úgy értelmezem, hogy azok a használtautók érhetnek majd jóval többet a piacon, ahol rendszeresen vezetve lesznek a szervízelések, adatok stb... Akiknek nincs titkolni valója ők vezetni fogják rendszeresen... Akik meg nepperkednek, csalnak ők meg nem fogják használni... Úgyhogy szerintem piacképesebb lesz egy normálisan ellenőrizhető előélettel rendelkező gépkocsi... Egyébként a közeljövőben más területeken is használható lesz szerintem...
Ez olyan mint egy kockás füzet amin vezetem hogy mikor mit cseréltem csak elektronikusan.Vagy elhiszik vagy nem.Már ott tartunk hogy az eredeti vezetett szervizkönyvet sem hiszik el sokan, csak ha ott a hivatalos számla.....
Egyetertek ! Korrekt bemutato volt Orbok Urek reszerol. Gratula ! Tartani es venni kell ! Sracok akivel személyesen talalkoztam egy elmeny volt . Köszönjük a Setnek a mai szep napot hogy létrejöhetett. :)))))
Szerintem nem csak erre ment. Hamarosan várok más hírt is akár ingatlan de inkább a vasút felől, ahogy már az elhangzott. Ez a program egy vicc.
Törölt felhasználó2019. 03. 26. 14:29
#28606
Számos autógyártónál már pár éve elektronikusan vezetik az autók előéletét (szervizelését)...persze, amit a gondos tulaj a márkaszervízbe vitt felülvizsgálatra, olajcserére, stb. Elvileg ezek a rendszerek világszinten lekérdezhetőek, függetlenül attól, hol gyártották, hol helyezték forgalomba az adott autót. Az Eticar milyen plusz szolgáltatást nyújt akkor? Én erre lennék kíváncsi. Amúgy az ötlet jó, meg minden...csak ezen gondolkodtam el. Egyébként azt is fontos megemlíteni, hogy a cég több lábon áll, több helyről is származik profitja, nem kizárólag ebből az Eticarból.
"Az applikációt az autótulajdonos telefonjára lehet letölteni, az olyan
eseményeket viszont, ha megsérült az autó, szintén a tulajdonos tölti
fel. Persze megteheti azt is, hogy nem teszi meg, vagyis az adatok
hitelességét illetően sok múlik majd a felhasználó becsületességén" Mi is autójavítással foglalkozunk,mondhatni szakmabeliek vagyunk,de ez az egész app egy vicc!!! SOK MÚLIK A FELHASZNÁLÓ BECSÜLETESSÉGÉN????Meg hogy többet érnek majd azok az autók amiket ezzel az appal használnak??Persze nekimegyek egy fának,jobb első negyedet cserélek komplett futóművel,valószínű hogy beírom majd hogy eladhatatlanná tegyem a saját autóm vele....... Ne értsétek félre eszem ágában sincs köpködni a papírt,főleg lebeszélni,de mindennek van határa!!!
Nyilván ott van a többi cég, meg amit még venni fognak, de ez tömés szagú, hogy ilyen nagy volt a felhajtás, OTT1 után is mi volt? 240 körül volt az árfolyam jött az előadás és leesett 183 ig azt hiszem, és az még nem is volt rossz :)
De mesélj már miért csak erre az egy lábukra kéne alapozni? Legalább ők probálnak piacra dobni valamit és korszerűsíteni... Enélkül is megélt eddig a Set ez csak a hab a tortán lenne
Ez igaz. A kényszer és a lehetőség között a józan ész és tiszta lelkiismeret ad választ. Rád van bízva mit akarsz. Rögzíted vagy nem. Legfeljebb egy potenciális vevő rákérdez: Oszt émbör, vané előéletö a ganyéjának? Mertha osztán nincs, akó bukott a bót. És itt dől el a dolog. Hamar eltudod adni "jó áron" vagy nem. Ez már az elterjedésen fog múlni. Ha elterjed, mint a fészuk, akkor lesz piaca. Nekem az a kérdésem, hogy csak a lekérdezések fognak pénzbe kerülni, vagy a komplett használat is? Mondjuk a feltöltések lehetnek ingyenesek az autómról, de ha másik autót akarok lekérdezni vételi szándékból, akkor az pénzes lehet. Ez nekem még kérdés.....
Hát egész nap figyeltem mit írtak ide, szóval most vagy hazugnak nevezed a fórum társaid vagy kínodban nevetsz, te is csak innen vagy informálva ha nem voltál ott, tévedek?
De ha a következő tulaj szarik feltölteni bármit is, akkor te hiába kezdted el? Nem értem egyáltalán a koncepciót! És itt inkább amúgy is a külföldről behozott szemetet kellene szelektálni és azt kétlem hogy ez Európa szintű program lesz illetve hogy a török nepperek nem fognak kitalálni valamit ez ellen is, szerintem életképtelen
Mindenki nagy dologra várt fényűző helyszínen nagy dumával, ahogy hallom egyik sem volt, szóval mégis mit gondolsz hogy fogja? Van egy pezsgőm, hogy nem felfelé fog elindulni
Én pl elrakom az összes javításról, karbantartásról a számlát, azon szerepel km óra állás. A szervízben lekérdezhető minden és minden vizsgánál is rögzítik a km óra állást. Azt már a neten is meg lehet nézni. Így részemről felesleges a program. Persze a szervíz számlák a következő tulajnál elveszhetnek, így az utána következő tulajnak már nem biztos, hogy meglesznek. Kb ennyi értelmét látom a dolognak.
Abban van ráció, ha visszakereshető az adat. Miért? Azért, mert egy autó akár többször is gazdát tud cserélni. Ebből kifolyólag, ha használták ezt a rendszert, akkor már igen szűkül a csalási kiskapu. Mondjuk A beírja a kmóra álláaást rendszeresen évente 1× vagy 2×. Majd jön egy eladó, aki meghirdeti az autót kevesebb km-rel és a vevő előtte ráellenőriz. Hoppá, bukás befigyelt. Na ezért lesz jó ez a rendszer. Megjegyzem, hogy a km óráját a kocsimnak rendszeresen lefotózom magamnak és elmentem. Meg a javításokról is készítek feljegyzéseket és fotókat arra az esetre, ha ismét beavatkozás kéne. Akár még ebbe a rendszerbe fel is tolhatnám.
Jók az érveid nem lesz gyors az elterjedés. A tisztaságához az időbélyeg az adat rögzítésének időpontja sdhat támpontot, ami nem manipulálható. Valamint nagy dolog lenne, ha pl. egy káreseménynél a konfliktusban résztvevők adatai összekapcsolódnának, ezáltal az eltitkolás, vagy manipulálás esélye is csökkenne.
Ha lenne erre egy jogszabály, hogy műszaki vizsgán fel kell tölteni az adatokat a rendszerbe kötelezően, akkor miért tetszene az ötlet, de már ha jól tudom ott is bekerül a km óra állás egy rendszerbe és kép is készül a kocsiról ami ingyenesen visszanézhető ügyfélkapun! Tévedek? Én a sajátom vissza tudtam nézni
mit ordítozol, kollega? Szted full siker a mai prezi, így nem értem , miért ugrasz mindenre és mindenkire :D Ügyes kereskedést délutánra és tartsuk meg a diskurzus szinvonalát, úgy, ahogy ;)
Szerintem minden szavad tükrözi a tisztán látást...egyet értek mindenben veled! Illetve annyi van, hogy réstöltés most meg is lesz amit feel mutatott 460 körül, pár héten belül ha nem villantanak valami igazán egyedi dolgot
SET Nyrt